A megélt történetek közelebb viszik az olvasót a fontos történelmi eseményekhez, és a személyes emlékek rengeteg olyan részlettel szolgálhatnak, melyek soha nem kerültek be a hivatalos iratokba.

A visszaemlékezés azonban szubjektív műfaj. Egy nézőpontból ismerjük meg a történetet. Tudjuk, hogy emlékezetünket annyi minden befolyásolhatja, összekeveredhetnek a dátumok, a történések, bizonytalanná válhatnak a szereplők, a helyszínek. Nincs ez másképp 1956 sok éven át elhallgatott, a hivatalos történetírásban és a „magántörténelemben” különbözően megítélt eseményeivel sem. A 30-50 év távlatából készített interjúk, emlékezések, önéletírások szövegében található helyi intézmény- és földrajzi neveket, ha azok a maitól eltérőek, lábjegyzetben oldottuk fel. Az ellentmondások számbavétele, a történetek összegzése viszont a korszakot feldolgozó történészek feladata.

Tiszteletre méltó, hogy 1956-ról időben és térben távol, több esetben évtizedek óta határainkon túl élő emlékezők is hajlandóak voltak felidézni a forradalom idején történteket és kendőzetlenül elénk tárni sokszor máig fájó sebeiket.

Köszönjük, hogy megosztották velünk emlékeiket.