Pestimrei történetek
„Az amúgy is gyenge peremkerületi ellátás mellett a felvásárlás rövid időn belül igen súlyos helyzetet teremtett. A Közért készlet fogyott, a TSzCs burgonyáját éjjel lopták. Egyébként is állandóan érezni lehetett, hogy élelem ellátásban Pestimre periférián volt, de most szinte minden juttatást Lőrinc foglalt le. Nem volt só, paprika, akadozott a kenyérellátás, az asszony tömeg követelt és fenyegetett. Sokszor órákat álltak sorban az emberek, s nem egyszer dolguk végezetlenül kellett hazatérniük.„1
Török Ernától tudjuk, hogy október 25-én a felnőtt lakosság körében elterjedt a forint bukásának híre. Erre azután kitört a felvásárlási láz. Azok, akiknek volt egy kis megtakarított pénzük, most ezt sóba, cukorba, lisztbe, burgonyába, zsírba fektették be.
A lakosság jelentős része viszont napról napra élt. Ebben az időben a legtöbb munkahelyen kéthetente volt fizetés, így azok, akik a forradalom kitörésének idején kapták volna meg járandóságukat, kritikus helyzetbe kerültek.
Tóth Józsefné szerint több közértben is a személyi igazolvány felmutatásával, az eltartottak száma alapján „felírásra” kaptak a családok alapvető élelmiszereket, illetve a tisztálkodáshoz szükséges szappant. Fizetniük majd aztán kellett, hogy hozzájutottak fizetésükhöz. Mindezt megerősítette visszaemlékezésében Kasza Ferenc is a Tálos-féle közért nevének konkrét említésével.
Néhai Tálos Jánosné unokája, Orosz Györgyné elmondta, hogy a Jenő, majd később Ady Endre utcában működő Tálos-közért a legnehezebb időszakban is nyitva állt a vevők előtt. Bár létezett hivatalos nyitvatartás, azt a szükséget szenvedőknek soha nem kellett betartaniuk. A boltot 1956-ban Tálos Jánosné és veje, Juhász Károly vezette. A meglévő árukészletből sikeresen oldották meg a forradalom alatt a vevőkör ellátását. Bár a vevők közül sokan nem tudtak fizetni, ez egyetlen esetben sem volt akadálya a kiszolgálásnak.
Ebben az időszakban a közúti szállítás veszélyessége miatt a fuvarosok nem vállaltak munkát, ezért Juhász Károly maga ment el minden nap a tehenészetbe, hogy a kisgyermekes családok hozzájussanak a tejhez. A munkanap végeztével, a boltot vezető asszony és veje a másnapi zökkenőmentes kiszolgálás érdekében éjszakába nyúlóan tasakolták félkilós zacskókba a lisztet, sót, cukrot.
Pestimre lakosságának ellátását tovább nehezítette, hogy a vasúti közlekedés szünetelése miatt az agglomerációs övezet őstermelői nem tudtak termékeikkel eljutni a településre, s ezért a piac hetekig nem működött. N. S. pestimrei teherautó-sofőr visszaemlékezésében elmondta, arra kérték, segítsen az udvarukban álló teherautóval az élelmiszer beszerzésében. Ettől kezdve kenyeret, krumplit hordott Pestimre lakosainak ellátására. Pantocsik János, a Pestimrei Forradalmi Bizottság tagja volt az, aki a települési ellátást koordinálta. Feladatát képezte a kenyérellátás, illetve a közértek áruszállításának szervezése, az ehhez szükséges szállítóeszközök biztosítása. 2
Az élelmiszer-ellátás mellett születtek tervek pénzügyi segítségnyújtás megszervezésére is. Csapó Sándor, a pestimrei nemzetőrség vezetőjének helyettese 1957. augusztus 12-én, negyedik kihallgatása során ezzel kapcsolatban a következőket vallotta:
„Rátkai r.szkv. közölte velem, hogy a Közérttől szedett össze 43.000 forintot, melyet a dolgozók között akart szétosztani. Ezen alkalommal valaki szólt Rátkainak, hogy a pénzt ne ossza szét, hanem akinek nincs pénze, a személyazonossági igazolvány felmutatása ellenében fognak adni a közértekben 100 Ft hitelben. Majd estefelé a honv. járőr a rendőrőrs épülete elé érkezett, Rátkai táskájába számolta a 43.000 forintot, és a járőrrel eltávozott. Később kb. 1-2 nap múlva a ker. rendőrkapitányságtól keresték a pénzt, melynek hollétéről nem tudtam semmit. Közöltem, hogy Rátkai vitte magával valahova. 3
Rátkai erről így vallott: „Október 28-án Dr. Berényi pestimrei lakos, az egészségügyi min. dolgozója javaslatára a közért pénztárból mindenkinek 100 Ft-ot akartak adni segélyként. Az őrsöt ekkor már 1000-1500 fő vette körül. Halogató taktikával hagytam, hogy a pénzt behozzák, de kiosztani nem hagytam. A kerületi kapitányság kérésemre fegyveres segítséget küldeni nem tudott. Eközben a tömeg egyre türelmetlenebb lett, és a pénz is mind több lett. Végül 43.100 Ft volt a táskámban. Az őrsöt a megrohamozás veszélye fenyegette és ekkor a Beloiannisz laktanya parancsnokságától kértem telefonon segítséget. Egy szakasz géppisztolyos tört utat az őrshöz, és biztosították, hogy az őrsöt el tudjam hagyni a pénzzel együtt. A Beloiannisz laktanyában Milinczki Imre főhadnagy vette át a pénzt.”4
(Lejegyezte Karip Gyula 2006-ban.)