1956 - 2016

A lőrinci pártház védője – Fonyódi János visszaemlékezése

1956. október 23-án a Bokányi Dezső 1 utca 107. számú családi házban laktam. Szeptember 1-től a kerületi DISZ-bizottságra kerültem, pedagógusból propos lettem. Korábban úttörővezető voltam Pestimrén, nyilván jól dolgoztam, azért kerültem oda. Azon a napon a rádióban hallgattuk az eseményeket. Itt a kerületben gyakorlatilag semmi sem volt. De bent Budapesten tüntetések zajlottak.

Amikor már komolyabbra fordult a dolog, a pártbizottság szervezett egy olyan csapatot, akik bent aludtak a pártházban. Én is bekerültem ebbe a társaságba. Az első napokban, éjszaka 5-6 fős őrssel a kerület központjában ellenőrző utakat végeztünk. Tanács, posta, pártbizottság, DISZ-bizottság. Fegyvereink is voltak, mert behozattak az egyik laktanyából puskákat, golyószórót, dobtáras géppisztolyt. Gyakorlatilag mindenki tudta kezelni őket, mert voltunk katonák. Azért kellett, hogy védekezni tudjunk.

Később kezdett komolyabbá válni a dolog. Egy kb. 10-15 fős csapat először teherautóval a pártbizottságokat szórta szét. Előttünk Kispesten voltak, azokat gyakorlatilag hazazavarták, elfoglalták a pártbizottságot, onnan jöttek hozzánk.

A kapu zárva volt, teherautóval betörték a kaput. Nálunk hátul, szemben a főépülettel volt a konyha, abban egy állás, ahol a gépkocsivezetőnk volt egy golyószóróval. Amikor betörték a kaput, ő leadott egy golyószórósorozatot, de nem a kapura, hanem ránk! Egyik kollegánkat meg is sebesítette, ez megdöbbentett bennünket, és egy kicsit átrendezte a hozzáállást. Akik betörték a kaput, nyilván be akartak jönni. Lent állt az őrségünk. Megegyeztek velünk, hogy a vezetőjük két emberrel feljöhet fegyver nélkül, és megbeszéljük, hogy mit akarnak. Ők azt mondták, hogy szerintük hátul ávósok vannak, azok ellen fognak megvédeni minket. Végignézték a fegyvereket is. Először hátra akartak lövöldözni. Ellődöztettük velük az összes töltényt. Tönkre lőtték a konyhát, meg a hátsó részt, azoknak meg szóltunk telefonon, hogy tűnjenek el. El is mentek, keresztül a szomszédokon. Amikor elcsendesedett minden, a rendőrség a Kossuth téren foglalt állásokat. Nekünk azt mondták, hogy menjünk haza, mert ott már nincs keresnivalónk! Közben összegyűlt egy társaság kint az utcán, a pártbizottság előtt. Köztük volt egy csomó pedagógus is, akik aggódtak értem. Örültek neki, hogy élve kerültem ki onnan, és hazakísértek.

A pártbizottság épülete lett az események központja. Tulajdonképpen itt a kerületben nem volt semmi olyan esemény, ami áldozatokat követelt volna. Egy fiatalok által szervezett zászlós felvonulásról hallottam, mert utána rögtön tartottak egy nagygyűlést a hősök szobránál. 2 Ott jelöltek ki egy kerületi önkormányzati vezetőséget, aminek a Somogyi Laci bácsi és akkor még én is tagja voltam. 3 Beválasztottak minket, akik ismertek.

Az volt a feladatunk, hogy tartsuk fenn a rendet, gondoskodjunk az emberek ellátásáról. Egyébként az Üllői úti pékeknek adtunk ki utasítást, hogy süssenek kenyeret. A nagygyűlés után a feleségemmel együtt elmentünk az anyósomhoz, aki Óbudán lakott. Ott laktunk hetekig, amíg elcsendesedett minden. Hogy kerestek volna, azt nem tartom valószínűnek.

November 4-e után, amikor a DISZ feloszlott – mert feloszlott a párttal együtt –, kaptam mint DISZ-vezető négyhavi végkielégítést. A volt igazgatóm Pestimrén (akkor még az Árpád utcai iskolában tanítottam) azt mondta, hogy a helyem megvan, és január 4-től újra tanítottam mint testnevelő tanár. Azután később megbíztak a kerületi úttörőház vezetésével.

(Lejegyezte Torma Imre 2006-ban.)

Lábjegyzet linkek

  1. Ma Bókay Árpád utca
  2. A szobor a lőrinci Kossuth téren van
  3. Fonyódi János ifjú pedagógus megjelöléssel az első, Lakatos-féle listára került fel. Lásd: HEILAUF: A XVIII. kerület 1956-ban.