Másodikos kereskedőtanuló voltam 1956-ban a XVIII. kerületi Közértnél. Az Állami telep ún. 2-es kapujánál voltam gyakorlati oktatáson. Amikor kitört a forradalom, épp az iskolából jöttünk hazafelé, és nem tudtuk még, hogy mi ez a csoportosulás. Nekem mint tanulónak, egy héten 3-4-szer a Közértben kellett dolgoznom gyakorlaton. A Vöröshadsereg útja és a Vasvári utca sarkán lévő pékségben kellett kenyeret árulnom.2 Egyik nap hosszú sor állt a pékség előtt, amikor Pest felől jött egy tank, amire ellenállók lőttek a Piros iskolából. Szegény, sorban álló emberek azt sem tudták, merre szaladjanak. A pékség vezetői nem engedték be őket az üzletbe. Nagyon féltettem őket. Akkor történt, hogy az egyik Vöröshadsereg úti családi házat szétlőtte a tank, s amikor a házat építő szerencsétlen lakó feljött a pincéből, a látványba beleőszült. Én, mikor a tank elment, újból árultam a kenyeret. A pénzt egy dobozban, lehajolva, félve a lövésektől vittem át a Közértbe.
A félelmet, a rettegést soha nem tudom elfelejteni. A munka végeztével, (az Állami telepről) ugyancsak lehajolgatva végig a Rákóczi úton3 mentem haza a Bókay utcába, félve a fejem fölött röpködő töltényektől. Egészen addig kellett dolgozni járnunk, amíg egy éjszaka az éhező emberek ki nem rabolták az üzletet.
(Lejegyezte Torma Imre 2006-ban.)
Az interjú 2006-ban készült.
2Ez a másik, nem a Béke téren túli Fröhling-pékség. A Fővárosi Sütőipari Vállalat 1802. számú üzemegysége a Vasvári Pál utca sarkán.
3Ma Margó Tivadar utca
Másodikos kereskedőtanuló voltam 1956-ban a XVIII. kerületi Közértnél. Az Állami telep ún. 2-es kapujánál voltam gyakorlati oktatáson. Amikor kitört a forradalom, épp az iskolából jöttünk hazafelé, és nem tudtuk még, hogy mi ez a csoportosulás. Nekem mint tanulónak, egy héten 3-4-szer a Közértben kellett dolgoznom gyakorlaton. A Vöröshadsereg útja és a Vasvári utca sarkán lévő pékségben kellett kenyeret árulnom.2 Egyik nap hosszú sor állt a pékség előtt, amikor Pest felől jött egy tank, amire ellenállók lőttek a Piros iskolából. Szegény, sorban álló emberek azt sem tudták, merre szaladjanak. A pékség vezetői nem engedték be őket az üzletbe. Nagyon féltettem őket. Akkor történt, hogy az egyik Vöröshadsereg úti családi házat szétlőtte a tank, s amikor a házat építő szerencsétlen lakó feljött a pincéből, a látványba beleőszült. Én, mikor a tank elment, újból árultam a kenyeret. A pénzt egy dobozban, lehajolva, félve a lövésektől vittem át a Közértbe.
A félelmet, a rettegést soha nem tudom elfelejteni. A munka végeztével (az Állami telepről) ugyancsak lehajolgatva végig a Rákóczi úton3 mentem haza a Bókay utcába, félve a fejem fölött röpködő töltényektől. Egészen addig kellett dolgozni járnunk, amíg egy éjszaka az éhező emberek ki nem rabolták az üzletet.
(Lejegyezte Torma Imre 2006-ban.)