A Kádár János hatalomra kerülését követő hónapokban megindult a hajsza a forradalomban szerepet vállalók ellen. Büntetőeljárások indultak, melyekben számos kerületi is érintett volt. Országszerte 26 ezer eljárást kezdeményeztek a büntető hatóságok, és a bíróságok a párt utasításainak megfelelően súlyos ítéleteket hoztak. Több mint 400 forradalmárt és szabadságharcost halálra ítéltek, és közülük 225 személyt kivégeztek.
A korabeli büntető iratok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a koncepciós eljárások során még az akkori jogszabályokat sem tartották tiszteletben, az ítéletekbe kreált tényállások kerültek, ezért a kutatók számára a dokumentumok alapján rendkívül nehéz az események rekonstruálása. A periratok egymásnak sokszor ellentmondó tényeket rögzítenek, és nem ügyeltek arra, hogy a nyilvánvaló valótlanságokat mellőzzék. A szabadságharcosok elleni perekben olyan bírák jártak el, akiknek szaktudása megkérdőjelezhető. Néhány hónapos tanfolyamot végeztek, amely természetesen nem pótolhatta az egyetemi képzést és a szakmai gyakorlatot. Ezekkel a bírákkal szemben a legfőbb elvárás a párthoz, és a kommunista hatalomhoz való hűség volt.
A forradalom leverése után a Legfelsőbb Bíróság akkori hivatásos állományának több mint fele önként távozott, feladva bírói hivatását. A legtöbben segédmunkások lettek, vagy hozzátartozóik támogatására szorultak. 1
A büntető ügyekben tehát a legsúlyosabb ítéleteket hozó személyek pártkáderek voltak, így szakmai aggályok nem merülhettek fel. A korabeli dokumentumok azt igazolják, hogy a párt vezetősége élénk érdeklődéssel követte a büntető eljárások menetét. Jogorvoslat esetén utasítást adtak a súlyosbításra, de olykor az enyhítésre is. A több mint 400 halálra ítélt élete tehát nem csak a törvénysértő perekhez asszisztáló bírók, hanem a kommunista vezetők lelkén is szárad.
A koncepciós perek számos kerületi lakost érintettek, de sokakat úgy hurcoltak meg a hatóságok, hogy nem kerültek bíróság elé.
A kerület számos polgárát több éves börtönbüntetésre ítélték, sokan az egészségükkel fizettek a szabadságharcban való részvételükért, illetve hazájuk elhagyására kényszerültek.
A történelmi dokumentumok alapján megállapítható, hogy Pestszentlőrinc és Pestszentimre lakosságának túlnyomó többsége a forradalom ügye mellé állt, és számos hazafi fegyvert fogott a kivívott szabadság védelmében. A koncepciós eljárások alapján kivégzettek hősi halottak, akik a legdrágábbat, az életüket adták Magyarországért, és szűkebb pátriájukért.
Az Országgyűlés 2002 júniusában választott a Legfelsőbb Bíróság elnökévé, és noha 1956-ban csupán 2 esztendős voltam, főbíróként bocsánatot kértem a koncepciós perek érintettjeitől, és fejet hajtottam a törvénytelen ítéletek alapján ártatlanul kivégzett áldozatok emléke előtt. Ez a gesztus azoknak is szólt, akik kerületi lakosként vállalták a küzdelmet, és a bírósági megtorlás áldozataivá váltak.