1956 - 2016

Heilauf Zsuzsanna – A XVIII. kerület 1956-ban

1950-ben Budapest XVIII. kerületévé alakult a két, korábban önálló település, Pestszentlőrinc város és Pestszentimre nagyközség. 1956-ban alig hat éve tagozódtak a fővárosba. Már születésüket is a főváros közelsége generálta, és a kapcsolatrendszer az évek során egyre csak erősödött. A helyi sajátosságok: az önálló települési múlt, az elővárosi jelleg, az összetartó helyi közösség és a peremkerületi státusz Budapesten belül egyszerre határozta meg a XVIII. kerület 1956-ját.

A település képe

Az új kerületnek 1949-ben 58.712 (ebből Imrén 11.606), 1960-ban viszont már 69.456 (Imrén 13.803) 1 lakosa volt, kertvárosi jellegű (elsősorban földszintes házas) telepeken. A lakosság száma dinamikusan nőtt, egyre nagyobb volt a zsúfoltság, mivel új lakóházakat csak kis számban és döntő többségében magánerőből építettek. 2 A korszakban Pestimrének nevezett – önálló központú – egykori nagyközség mellett Pestlőrinc egymással párhuzamosan kiépülő telepei is őrizték sajátos kertvárosi arculatukat. A fiatal, 1936-ban városi rangot elnyerő Pestszentlőrincen csak a fallal, árokkal körülvett Állami Lakótelep különült el markánsan a többi teleptől (bár ez is kertes házakból állt), s ez volt a legsűrűbben lakott.

A két, korábban önálló települést (Pestlőrincet és Pestimrét) egyetlen házsor sem kötötte össze. A kerületben nagy összefüggő, beépítetlen területek voltak: a legnagyobb a délnyugati részén, a Baross utca, a mai Gilice tér és Pestszentimre között, ahol ma a Szent Lőrinc és a Gloriett-lakótelep áll. De üres terület volt „Lőrinc szívében” a Lakatos-lakótelep, és Imre és Lőrinc között az „Alacska”. Ezeken a földeken az ötvenes években még mezőgazdasági termelés folyt, egy részére pedig erdőt telepítettek.

A XVIII. kerületben több közterületnek is hangsúlyos szerep jutott 1956 októberében: a nagyobb terek, a Kossuth tér, a Béke tér (Lőrincen) és a mai Hősök tere (Imrén) mellett a főutak, közlekedési csomópontok váltak fontos helyszínekké. A gyárak mellett itt cseréltek gazdát az információk, a köztereken választották meg a forradalmi bizottságokat és a főutakon küzdöttek a megszálló szovjet erőkkel.

A világháború után számos utca, tér kapott új nevet. Ezek az új rendszert és ideológiáját voltak hivatottak elfogadtatni, megerősíteni. A két települést „szenttelenítették”: Pestszentlőrincből Pestlőrinc, Pestszentimréből Pestimre lett. Az elnevezések keveredtek, a köznyelv sok esetben még a háború előtti verziót használta, sőt ezek hivatalos iratokban is előfordulhattak: az 1956-os kerületi halotti anyakönyvben a halálozás helyszínének megjelölésekor minden esetben az Üllői utat adták meg a Vöröshadsereg 3 útja helyett.

Az 1956-os forradalom idején is született egy új utcanév javaslat. A november 3-án megjelenő Lőrinci Újság szerkesztői azt kérték, hogy az Ideiglenes Forradalmi Bizottság nevezze át az Üllői, azaz a Vöröshadsereg útját Ifjú Mártírok útjává, sőt az újság impresszumában már ezt a címzést használták.

A két, még önálló település központjában állították fel a korszak jellegzetes szimbólumait, a szovjet hősi emlékműveket. 4 Ezek a megszállók jelenlétére emlékeztettek nap mint nap. Éppen ezért fordult ellenük a népharag a kerületben a szovjet harckocsik megjelenése, a véres összetűzések híre és látványa után.

Pestszentimrén az emlékművet a második világháborúban a község területén elesett szovjet katonák tömegsírja fölé emelték. 5 1956-ban a forradalom idején ledöntötték, az obeliszk a szovjet tankok ellen épített barikád közepére került. (A vasúti sínek mellett álló emlékmű darabjait nem kellett messzire vinni, a barikádot ugyanis a sínek másik oldalán emelték az imreiek.) 1956. november 7-én a szobor romjainál koszorúztak az imrei kommunisták, és már 1957 novemberére újjáépítették. Ebben a formában látható ma is, a Nemes utca – Vasút utca sarkán. 6

A lőrinci „szovjet hősök emlékművét” a mai Kossuth Lajos téren 1946. augusztus 17-én avatta fel Józsa Sándor polgármester. Az avatáson Tildy Zoltán köztársasági elnök és a kormány tagjai, köztük Szakasits Árpád is részt vett. 7 Az emlékművet az 1937-ben felállított országzászló talapzatának átalakításával hozták létre. Felső részére és talapzatára cirill betűs feliratot, tetejére bronzcsillagot tettek. 1956-ban, október 25-én, még a pártház ostroma előtt rongálták meg. Visszaállítása után az emlékmű 1970-ig állt, majd Buza Barna „Lány galambokkal” című alkotása (felszabadulási emlékmű) került a helyére.

„Ezeket a rohamtempóban elkészített, tisztán építészeti alkotásokat a későbbiekben figurális művek követték. A szovjet katonának ugyanolyan korhű és realistán ábrázolt egyenruhában és fegyverzettel kellett megjelennie az emlékműveken, mint korábban az első világháborús magyar katonáknak.” 8 Jó példa erre a Lőrinc és Vecsés, azaz a főváros határán, a 4-es főút mellett felállított, országos jelentőségű Steinmetz Miklós emlékmű is. 9 Ezt a kor ismert és sokat foglalkoztatott művésze, Mikus Sándor készítette 1948-ban. Az ő alkotása volt a Felvonulási téren álló, gyűlölt bronz Sztálin is.

Steinmetz kapitány emlékművét október 26-án Kardos Kázmér vasutas még épségben látta, Szirtes Tibor viszont november elején már a következőket tapasztalta: „A szobor sehol, a talapzata és környéke tele törmelékkel, iszonyú dúlás nyomai. Közel érve látjuk, hogy a szobor van ott apróra törve és szétszórva.” 10 Steinmetz kapitány emlékművét 1957-ben visszaállították, egyalakos változatban egészen a rendszerváltásig állt a helyén, majd a budapesti Szoborparkba került. Steinmetz Miklós földi maradványai ekkor a Kerepesi temetőben találtak végső nyughelyre.

Közlekedés

A kerületet három, a fővárosba vezető főútvonal szeli át, ezek már a második világháborúban is hadászati jelentőséggel bírtak. Közülük kettőt (a Nagykőrösi út imrei, illetve az Üllői út lőrinci szakaszát) 1946-ban a rajtuk a fővárosba vonuló Vörös Hadseregről neveztek el, jellemző módon – egészen 1973-ig – egy kerületen belül, párhuzamosan használva ugyanazt az utcanevet. 11 Ez a két út keresztülhalad Imre, illetve Lőrinc központján. A forradalom idején a környéken lakók, dolgozók ezeken, jellemzően a vasúti átjáróknál, több helyen barikádokat építettek, hogy megakadályozzák a szovjet csapatok áthaladását. Ezek közül az elsőt a legfontosabb fővárosba vezető útvonalon, az Üllői úton, a Lőrinc és Kispest határán lévő lajosmizsei vasútvonal kereszteződésében készítették október 24-én. Lőrincen az iparvasúti átjárónál, Imrén a nagy- és a kisállomásnál állta el a Budapest központjába vonuló szovjet tankok útját hosszabb-rövidebb ideig barikád. 12 A repülőteret és a várost összekötő Gyömrői út mellett jelentős gyárak, üzemek működtek Lőrincen, de itt nem emeltek barikádot. 1956 őszén mindhárom úton nagy létszámú szovjet haderő haladt át, az utak felületét megrongálták a tankok lánctalpai.

A Pestlőrinc–Pestimre területén élők többsége villamossal, vonattal és buszjáratokkal jutott el munkahelyére, iskolájába. A két kerületrészt a 40-es villamos kötötte össze, ez a pestimrei vasútállomástól a Béke térig közlekedett. A vonalat a II. világháború után építettek ki a Marx Károly (1964-től Vörösfény, ma újra Nemes utca) és a Királyhágó utcán. Az 50-es villamos a Béke tértől a Nagyvárad térig vitte utasait az Üllői (Vöröshadsereg) úton. 13 Ezen a vonalon egyetlen villamosjárattal lehetett eljutni a város közepétől, a Deák tértől a kispesti Villanytelep (Üllői út) végállomásig, jó esetben 35 perces menetidővel (a korszakban a járatokon sokszor óriási volt a zsúfoltság). Október 24-én viszont a villamosközlekedés teljesen leállt. Bár tervezték a visszaállítását, tudomásunk szerint a XVIII. kerületben ez a november 4-i támadás miatt nem történt meg, ami nemcsak a nagy kiterjedésű kerületen belül okozott nehézségeket, hanem az itt élőket is elvágta a főváros többi részétől.

A kerület két legfontosabb vasútvonala a Gyömrői út melletti Budapest–Cegléd–Szolnok és a mai Nagykőrösi út melletti lajosmizsei vasútvonal. A vasúti forgalom már október 24-én kora reggel akadozott, a lőrinci állomásra csak nagy nehézségekkel és késéssel jutott el a hajnali vonat. De egészen 26-a reggeléig még bizonyos járatok közlekedtek ezen a vonalon. Aznap reggel a vasútállomáson összeállítottak egy utolsó szerelvényt, mellyel az összegyűlt emberek egészen Monorig eljuthattak. 14 Pestimrén – Dr. Berczy Károly 15 vallomása szerint – szintén megszűnt a tömegközlekedés, „az állomáson tömeg várakozott”, és a „vasúti közlekedés hiánya miatt” sok volt a gyalogos idegen. A lajosmizsei vasútvonal Kispest és Lőrinc közötti átjárójában már október 24-én megépült a barikád, így onnan vonat nem közlekedhetett Pestimre felé.

Jellemző közlekedési eszköz volt még a bicikli, esetleg a kismotor, ezek a tömegközlekedés megbénulása után különösen jó szolgálatot tettek a nagy kiterjedésű kerületben. „12 évesen felpattantam a biciklire, és végigjártam a pékségeket kenyérért, a boltokat cigarettáért” – mesélte egy visszaemlékező. Sokan gyalog indultak dolgozni október 24-én. Az imreiek egy része – a mai Péterhalmi-erdőn 16 keresztülvezető úton – „toronyiránt” indult munkahelye felé. De nem csak felnőttek jártak ezen az úton: „6 éves voltam, emlékszem, édesanyámmal a hátsó úton – sok más imreivel együtt Lőrincre tartottunk. Mi az édesapámért mentünk a Kistextbe, hogy hazavigyük.”17

A fővárosi ingázók – ha meg merték kockáztatni – biciklivel vagy gyalogosan próbáltak eljutni a kerületbe vagy innen a város más részeibe. Az arra járó teherautók gyakran felvették őket.18

Decemberben, már a tömegközlekedés megindulása után – a munkástanácsok sztrájkfelhívásához csatlakozva – Pestlőrincen és Pestimrén is a közlekedés blokkolásával próbálkoztak: december 12-én az imrei állomáson hárman sikeresen megakadályozták a szerelvény elindulását, a Béke téren viszont feloszlatták azt a több száz fős tömeget, mely a villamosközlekedés megbénítására gyűlt össze.19

A kerület Vecsés és Rákoshegy felé eső végén álló Ferihegyi közforgalmi repülőtér 1950-től volt a polgári légi közlekedés magyarországi központja. Október végén nemzetőrökből, katonákból, rendőrökből és repülőtisztekből álló magyar őrség ellenőrizte a repteret. Egészen november 1-ig folyamatosan érkeztek a nemzetközi segélyszállítmányok. Ekkor a szovjet csapatok harckocsikkal körbezárták a forgalmi épületeket, lánctalpaikkal megrongálva a kifutópályákat. Ez volt az első kerületi objektum, amit a szovjet csapatok a novemberi támadáskor elfoglaltak, az ENSZ-megfigyelők gépe már nem szállhatott le.

Ipar, mezőgazdaság

A Havanna kivételével (ez a volt Állami telepet váltotta) a mai lakótelepek helyén még mezőgazdasági termelés folyt. A megművelhető területek a földosztás után magántulajdonba, majd az 50-es években megalakuló termelőszövetkezetekhez kerültek. Pestimrén volt a Szabadság Tsz 20 központja, melybe több, kisebb tsz beolvadt, így az 1956-ban még önálló pestlőrinci Rákóczi Tsz 21 is. „Az ellenforradalom a kerület mezőgazdaságában is mély nyomokat hagyott, habár a termelőszövetkezet feloszlását a tagok többségének helytállása következtében sikerült megakadályozni” – írta néhány évvel később a kerületi kiadvány.22 Volt, akit 1957-ben azzal vádoltak, hogy a forradalom alatt megpróbálta önkényesen visszavenni darálóját az egyik helyi termelőszövetkezettől. 23 Az imrei forradalmi bizottság több ülésén foglalkozott a Szabadság Tsz ügyével, a lőrinci bizottság pedig a Rákóczi Tsz raktáraiból biztosította a szállításhoz elengedhetetlen lófogatok takarmányát. 24

1956-ban még álltak épületek a korábbi birtokközpontban, a „Szemere-majorban”. A Cséry-telep szemétbányája 1958-ig működött Pestimre határában. Ide szállították a főváros szemetét, de 1952-től tőzeget is előállítottak: itt hozták létre a Szervestrágyagyűjtő és Kereskedelmi Vállalat Komposztföldtermelő üzemegységét.

Pestszentlőrincen már a háború előtt is jelentős volt a gyáripar. Bár sok kerületi „ingázott”, a főváros más részein dolgozott, sok ezren helyben, a háború után megnövekedett számú és létszámú gyárakban, üzemekben találtak munkát. Az 50-es évek közepén 10 gyár, nagyobb üzem működött a XVIII. kerületben: a Lőrinci Fonó, a Lőrinci Hengermű, a Budapesti Kőolajipari Gépgyár, a „Darugyár”25, a Kispesti Textilgyár (Kistext), a Lőrinci Téglagyár, a Lőrinci Vattagyár, a Lőrinci Szalag- és Csipkegyár, a Kártszalaggyár és a „Ládagyár”.26 A téglagyáron kívül, amely Pestszentlőrinc központjában, a Kossuth tér szomszédságában volt, a felsoroltak mindegyike a két vasútvonal (lajosmizsei és ceglédi) mellett helyezkedett el.

A felszabadulás után a magániparosokat nagyrészt szövetkezetbe tömörítették, ezek voltak a ktsz-ek (kisipari termelő szövetkezetek).27 A legnagyobb közöttük a Híradástechnikai Műszergyár, a Lőrinci Fatömegcikk és a Baross utcában a Fém- és Műanyagszerszám-készítő Ktsz volt.28

1956-ban, a kerületben a gyárakban és nagyobb ktsz-ekben dolgozók a saját kezükbe vették az irányítást. Több helyen alakult munkástanács, összesen 12-ről vannak adatok. 29 Ezek a Lőrinci Hengermű vezetésével alakították meg a területi munkástanácsot, mely a kerületi forradalmi bizottságba is delegált tagokat: 1-1 dolgozót a Lőrinci Hengerműből, a Szalag- és Csipkegyárból és a Lőrinci Fatömegcikk Ktsz-ből.

A nagy létszámú, általában 28-30 fős üzemi munkástanácsokon belül (létszámukra a következő adatokat találtuk: Épületgépgyártó – 27 fő, Hengermű – 20 fő, Fonó – 31 fő 30), általában 4-10 fős operatív munkástanács (intézőbizottság) alakult és végezte a napi feladatokat. Együttműködtek a kerület ideiglenes vezetésével, már október 28-29-én elmentek tárgyalni a tanácsházára. November elsején is ugyanott tartottak egy közös értekezletet. A kerületi forradalmi bizottság tagjai közül pedig többen (dr. Balogh György, a bizottság elnöke vagy dr. Berczy Károly) jártak egyes üzemek megbeszélésein. A Hengerműben tartott értekezleten – Petykó István tanúvallomása szerint – Balogh felszólította az üzemeket, hogy szervezzék meg dolgozóik számára az élelmiszerellátást. Dr. Balogh György azt vallotta, hogy november 2-án személyesen felhívta az üzemeket, hogy vegyék fel a munkát. 31 A legaktívabbnak a gyárak közül a Hengermű bizonyult: munkástanácsülésükön tárgyalták az új alkotmánytervezetet, ezen a gyűlésen más üzemek küldöttei is részt vettek. Követeléseiket (általános sztrájk, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak, többpártrendszer alapján titkos választások tartása, általános amnesztia a politikai elítélteknek) a kerületi forradalmi bizottság is elfogadta november 3-án.32

A gyárak, üzemek épületeiben fegyveres őrséget állítottak, s bár termelés nem folyt, a dolgozók többsége bejárt, mert csak azokra a napokra kaphattak fizetést, amelyeken bent tartózkodtak a gyárban. Távolmaradást csak indokolt esetben engedélyeztek.

A kerületben létrehozott munkástanácsoknak a december 12-i sztrájkig volt irányító szerepük, ezt követően már csak névleg működtek.

A forradalmi bizottságok megalakulása, tagjai, működése33

A XVIII. kerületi Forradalmi Bizottság megalakulásának előzményei

Október 26-án, a kerületi pártbizottság ostroma után – az alig két saroknyira lévő tanácsházáról – elmenekült a XVIII. kerületi Tanács vb-elnöke, Vig László. Így a kerület irányítás nélkül maradt. Még aznap este a korábbi tanácselnök, a már nyugdíjas, de a kerületben élő Lakatos Gyula vezetésével megkezdték egy új irányító szervezet, az Ideiglenes Nemzeti Bizottság szervezését (ezzel már bevált gyakorlathoz, az 1945-ös mintához visszanyúlva).34

Más kerületekhez hasonlóan a XVIII. kerületben is megkísérelték kézben tartani az eseményeket a hatalom korábbi gyakorlói: „A forradalmi bizottság létrehozásában 27-én még részt vettek pártbizottságból is elvtársak, 30-án már nem” – írja az 1957-es jelentés.35

Bakó Józsefné, a tanács munkatársa úgy emlékezett, hogy először október 26-án gyűltek össze: „egy fiatalember papírt kért tőlem, majd megkérte, hogy vezessem az alakuló ülésről a jegyzőkönyvet. […] a kis tanácsteremben üléseztek, 15-20 fő lehetett”. A 35-40 percig tartó megbeszélésen kimondták a bizottság megalakítását, majd a közrend és közellátás feladatairól folyt eszmecsere. Az egyik tanú szerint ekkor a résztvevők az Ideiglenes Nemzeti Bizottság szűkebb, Operatív Bizottsága elnökének Lakatos Gyulát választották.36

Rádi Lászlóné – aki 1951-től dolgozott a tanácsnál – azt vallotta, hogy „a bizottság első névsorát Lakatos Gyula és Szabó Ferenc elnökhelyettes, valamint Nagy Jánosné, a tanács egészségügyi osztályvezetője állították össze, olyan elv alapján, hogy lehetőség szerint megbízható személyek, kommunisták szerepeljenek benne többségben”. Az október 29-i keltezésű listán, melyet az Ideiglenes Nemzeti Bizottság Operatív Bizottsága néven írtak alá, a nemzeti bizottság tagjaiként a következők szerepelnek: a névsor fent említett három összeállítója; továbbá Fonyódi János, aki a kerületi DISZ Bizottságon dolgozott; 37 Kuti Lajos, a Hengermű pártitkára; Heller György Közért-igazgató; Szabó Gábor, a Fővárosi Tanács pénzügyi osztályának vezetője; dr. Scharang János, a Kistext tervezőosztályának vezetője; Csupor Géza „ifjúmunkás”; Simor Antal, Ujvári Béla. Rajtuk kívül szerepelt a listán még dr. Balogh György, Gál László, Gergelics Imre 38, a felkelők vezetője, Sokoray Károly evangélikus lelkész, Somogyi László katolikus plébános, ifj. Száyer Nándor egyetemi hallgató, Papp Sándor 39, a kerületi kapitányság vezetője. Utóbbiak a második, Kossuth téri gyűlésen jóváhagyott névsorba is bekerültek.

A helyesírási hibákat, névelírásokat is tartalmazó gépelt lapon az eddig vezető pozíciókban dolgozókhoz – az aktuális helyzetnek megfelelően – semleges megjelöléseket írtak: a három összeállító közül a volt tanácselnök nyugdíjasként; a másik egészségügyi, a harmadik szövetkezeti dolgozóként szerepelt.40

A lista összeállítása után felkeresték a leendő tagokat. Október 27-én délelőtt Szabó Gábor és Kővári Sándor légószázados járt a későbbi elnöknél, dr. Balogh Györgynél, majd együtt mentek a tanácsházára. Ott tájékoztatást kapott arról, hogy „a kerület vezetés nélkül maradt és a nemzeti bizottságnak kell a kerület vezetését ellátni.” A következő ülést kedden, 29-én, 11 és 12 óra között tervezték megtartani.41

Időközben az október 26-tól folyamatosan a tanácsházán tartózkodó Száyer Nándor „közölte Lakatos elvtárssal, hogy a bizottságot nem lehet 2-3 főnek összeállítani, hanem nagygyűlés elé kell vinni, és ott kell elfogadtatni, személyenként, az ideiglenes forradalmi bizottság tagjait” – emlékezett az egyik tanú.

Az első lista nyilvánosságra kerülése után többen jelentkeztek, hogy elérjék a névsor megváltoztatását. Október 28-29-én nemcsak a környező üzemekből jöttek, hanem a kisiparosok képviseletében is küldöttség járt az épületben. Erre így emlékezett vissza vallomásában Ludányi Lajos villanyszerelő, a bizottság egyik későbbi tagja:

„Október utolsó napjaiban, az első 4 nap után két szórólap jelent meg, melyben felhívták a lakosság figyelmét, hogy tegye meg javaslatát az ideiglenes forradalmi bizottságra. Az első jelöltek listáján a kerületi tanács jelöltjei voltak, ezt Lakatos tanácselnök állította össze, a másodikon a kerület lakói szerepeltek… ellenzékkel a volt tanácselnök iránt. Miután a kisiparosok is tudomást szereztek a meghirdetett nagygyűlésről, küldöttséget küldtünk a tanácselnökhöz, melyben sérelmeztük, hogy a kerületet tekintélyes számban képviselő iparosokból nincs jelölve senki. Lakatos kérte a neveket. Így kerültem fel a listára.” A nyolcfős küldöttségből Ludányi is hozzászólt a megválasztandók névsorához. „8-an voltunk, én két személyhez szóltam hozzá, elvetettem Lakatost, mert hibákat követett el, mint tanácselnök. Nagyné mellett felszólaltam – de a többiek elvetették.”42

Ifj. Száyer Nándor egyetemi hallgató nemcsak a már nemzeti helyett forradalmiként meghatározott bizottság létrehozásában vállalt részt, ő volt a lebonyolítója – az időközben a kerületi hangosbemondó rendszeren összehívott – Kossuth téri nagygyűlésnek is. Balogh csak a téren tudta meg, közvetlenül a gyűlés előtt, hogy őt jelölték elnöknek.

A végső listára, mely 26 névből állt, felkerült az előző listáról a már említett hét személy: dr. Balogh György, Gál László, Gergelics Imre, Sokoray Károly, Somogyi László katolikus plébános, ifj. Száyer Nándor, Papp Sándor, valamint két kisiparos, Ludányi Lajos és Hamar Géza; a nemzetőrség két tagja, Hideg József és Molnár Károly; a református lelkész, Pócs Lajos, Száyer gimnáziumi osztálytársa 43, ,a szintén műegyetemista Lévay Sándor, és még tizenketten (Bognár László gépkocsivezető, Csöndes János főmérnök, Csuport Géza olvasztár, dr. Huray György orvos, Horváth Balázs gyári munkás, Horváth Sándor szövetkezeti dolgozó, Kiss Ernő szövetkezeti alkalmazott, Radics János kisiparos, Serfőző Mihályné csipkeverő, Szalay Dezső kisgazda, Szalay József asztalos, Szalai Sándor energetikus, Vidács György szállítómunkás.) 44 A kerületi munkástanács által delegált három üzemi képviselőről nem tudjuk biztosan, hogy már a téren is elhangzott-e a nevük, vagy csak a tanácsházán megtartott első ülésen csatlakoztak a bizottsághoz.45

Pestimre

A gépelt lista, illetve a nagygyűlés híre – a közlekedési nehézségek ellenére – Pestimrére is eljutott. „A korábbi község, illetve Pestszentimre kerületrész gazdátlan lett, vezető nélkül maradt 24-25-én. Molnár Zoltán és Rátkai János vette kezébe az ügyek intézését” – emlékezett vissza vallomásában dr. Berczy Károly, aki Pestimrén dolgozott mint körzeti orvos.46 Őt és Szőts Mihályt (aki Balogh Györgyhöz hasonlóan a kisgazda párt egyik helyi tisztségviselője 47, a pestszentimrei kisgazdapárt elnöke volt) október 28-án beinvitálták a rendőrőrsre, amit már a felkelők tartottak ellenőrzésük alatt. (Szőts november 28-án érkezett meg Inotáról 48 Pestimrére.) 49 Az esti találkozón a pestimrei élelemellátásról, valamint a nemzetőrség megszervezéséről beszéltek. A megbeszélésen a később megválasztott imrei bizottság leendő tagjainak többsége részt vett.

Berczy vallomásában a következőket mondta el: „… délelőtt szóltak, hogy Lőrincen, a téren, gyűlés lesz 11-kor. Előtte megírtam a 16 pontból [ebből 13 ismert – a szerk.] álló követeléseket…. Ezt [még Pestimrén] ”felolvastam a lerombolt szovjet emlékműnél, kértem a tömeget, jöjjön a Kossuth térre”. Szőts szerint az imreiek a nagygyűlésre teherautóval mentek, Kasza Miklós 50 és még kb. 40-50 ember. A Kossuth téren ők is kézhez kapták a géppel írt kerületi bizottsági névsort.

A Kossuth Lajos téri nagygyűlés

Az 1990-es években lebontott szabadtéri színpad 51 körül több ezren álltak október 30-án, 11 órakor. 52 Balogh György vallomásában 5-6000 főre teszi a létszámot. Rádi Lászlóné szerint a nagygyűlést Száyer Nándor vezette le, az ő feladata volt biztosítani annak zavartalan lefolyását.

Először Berczy doktor mondta el pontjait, ezt közfelkiáltással elfogadták. Így emlékezett vallomásában: „Az imrei magyarok üdvözletét hozom, és engedjék meg, hogy felolvassam az imreiek követeléseit. Minden pont után helyeselt a tömeg, és bár nem voltam jelölve a Forradalmi Bizottmányba, többek bekiabálására engem is megválasztottak.” 53

Az imreiek kérésére Szőts bejelentette, hogy mivel előttük „a közölt nevek ismeretlenek, és ezért nem értünk egyet a névsorral, de különben is érdekeink mások, és jelenleg el is vagyunk vágva közlekedésileg Lőrinctől, ezért mi elmegyünk haza, és Imrén külön választjuk meg a bizottság ránk eső részét. Természetesen az együttműködést keresni fogjuk.” 54

Csapó 55 szerint Kasza Miklós még a nagygyűlés ideje alatt tudatta Papp alezredessel, hogy ő lett (Kasza) az október 26-án megalakult imrei nemzetőrség vezetője. A pestimreiek nem várták meg a gyűlés végét, hanem a jelöltek bemutatása alatt hazaindultak. A Kossuth téren mindkét kerületi lista jelöltjei szinte teljes létszámban megjelentek. Amikor Lakatos Gyula és a vele érkező tanácsi dolgozók meghallották, hogy a másik listát akarják megszavaztatni, elhagyták a teret. Lakatos még a helyszínen megnyugtatta társait: „Ne féljetek, ez úgysem tarthat sokáig!”56

Ludányi Lajos úgy emlékezett, hogy a színpadon a második lista valamennyi jelöltje bemutatkozott. „Az összegyűltek előtt, a szabadtéri színpadon került sor a választásra. […] Az elnökjelölt, dr. Balogh György felhívta a figyelmet a bizottság célkitűzéseire: rend és nyugalom helyreállítása, közélelmezés biztosítása, közlekedés mielőbbi helyreállítása, megindítása… Az elnökhelyettes, ifj. Száyer Nándor egyetemi hallgató, ismertette az egyetemi ifjúság felhívását, Kiss Ernő titkár elmondta, hogy a lakosság érdekeit nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani – de mindent elkövetünk. Papp rendőralezredes a kerületi rendőrséggel együtt biztosítja a rend és fegyelem megtartását […] megakadályozza az esetleges visszaéléseket. Én elszavaltam a »Magyar vagyok, magyar« c. költeményt 57, majd Gergelics Imre és Hideg József, a felkelők vezetői hozzászóltak a barikádharcok […] és a sztrájkok mellett.” 58

Sokoray Béla, Sokoray Károly lőrinci evangélikus lelkész fia így emlékezett a nagygyűlésre: „Visszatérve az októberi napokhoz, az oroszok kivonulásához, a rendet helyreállítani hivatott bizottságok, tanácsok megalakulásához, a békés újrakezdés reményében élt az ország. Lőrincen is megalakult a Forradalmi Bizottság, és apánk is tagja lett a testületnek. Megalakulása népgyűlés keretében történt. A Hősök terén az evangélikus-református templommal szemben felállított tribünön sorra beszédet mondtak a képviselők és az egyházak beválasztott lelkészei is, így apánk is. Békére, nyugalomra szólított fel reménykedve egy jobb, emberibb magyar jövőben.”59

A megválasztott Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Bizottság a nagygyűlés után a tanácsházára ment.

A Pestimrei Ideiglenes Forradalmi Bizottság megválasztása

Még aznap, október 30-án estére Pestimrén – szintén a hangosbemondó rendszer segítségével – népgyűlést hívtak össze. A forgatókönyv hasonló volt, mint Lőrincen. A kerületi nagygyűlésen résztvevő, hangadó imreiek – még az esti imrei gyűlés előtt – a helyi rendőrségi épületben 60 összeállították a javasolt névsort.

Öt órakor 1000-1200-an gyűltek össze a Magyar Hősök emlékműve 61 körül. A himnusz eléneklése után dr. Berczy Károly újra felolvasta – aznap harmadszor – 13 pontból álló követeléseit, melyekkel a tömeg egyetértett. Ezután bemutatták az Ideiglenes Forradalmi Bizottság tagjait. „A névsorban szereplőket a Magyar Hősök Emlékműve talapzatára állítva ismertették meg a jelenlévőkkel. A késői időpont miatt többüket elemlámpával kellett megvilá­gítani” – írta Pándy Tamás. 62 Szőts Mihály rövid beszédet mondott.

A gyűlésen részt vett, illetve a bizottság elnökévé választották a köztiszteletben álló Müller Károlyt, aki korábban a szociáldemokrata párt helyi titkára volt, 1945-től községi bíró, egészen a pártegyesülésig. Később a bizottság tényleges munkájában nem vett részt, csak egyszer járt az egyik, kerületi tanácsházán tartott ülésen. Őt Szőts Mihály kérte fel arra, hogy vállalja el e tisztséget. Az imreiek 9 tagot választottak: Müller Károly mellett elnökhelyettesként Szőts Mihályt, dr. Berczy Károlyt, Kasza Istvánt, Csapó Sándort, Pantocsik Jánost, Aranyosi Józsefet, Faragó Jánost, Szenyita Gábor rendőrt. Szőts Mihály vallomása alapján úgy tudjuk, hogy – Szenyitán és Mülleren kívül – valamennyien jelen voltak az október 28-án, este tartott megbeszélésen.63

Az imrei gyűlés után rögtön elkészítették annak jegyzőkönyvét. Az irat zárómondata: „A Bizottság bejelenti, hogy megalakultnak tekinti magát, és október hó 31-én de. 10 óra­kor a Lőrinci Bizottságnál, egyenjogú tagként megkezdi a munkáját.”64

A jegyzőkönyvet mind a kilenc tag aláírta, majd átadták Szabó hadnagynak, a kerületi kapitányság nyomozótisztjének, aki átvitte Pestlőrincre.

Más forradalmi bizottságok, pártok, érdekvédelmi szervezetek a kerületben

November 4-ig további bizottságok is alakultak: október 31-én a Tanács Forradalmi Bizottsága dr. Szabó Tibor jogász vezetésével. 65 November 1-jén hozták létre a Pestszentlőrinci és Pestszentimrei Pedagógusok Ideiglenes Forradalmi Bizottságát. Gépelt röplapjukon 13 pontban számoltak be megalakulásukról, és foglalták össze követeléseiket.66 A 19 tagú bizottság elnökének Vanka Lászlót választotta, és a pedagógusok képviseletében Rőtfalusi Jánost delegálta a kerületi forradalmi bizottságba.

November elején mindkét településrészen újjáalakították a korábban megszüntetett pártokat és egyes érdekvédelmi szervezeteket. Mind Pestlőrincen, mind Pestimrén megindult a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének újjászervezése. A lőrinci pártszervezetek bejelentették helyiségigényüket a rendőrségen, Imrén pedig Szőts Mihály összehívta – november 1-jén – a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt pestimrei alakuló ülését. Megválasztották elnöküket, a két alelnököt, a titkárt, a pénztárnokot, a háznagyot, a propagandistákat és öttagú politikai bizottságukat. 67

Ludányi Lajos vallomása szerint a kerületi kisiparosok ipartestületének alakuló ülését november 3-án tartották a tanácsháza nagytermében, ezen ő mint a nemzeti bizottság képviselője vett részt, és beszédet is mondott: „Részt vettem a Kisiparosok Ipartestületének megalakulásában […] 150 fő volt jelen. Eredménytelenül harcoltam a kerület kisiparosainak székház megszerzésére, sajnos a pártok helyiségei fontosabbak lettek.”

Úgy tudjuk, hogy a Forradalmi Ifjúsági Szövetség megszervezésével ifj. Szőts Mihályt bízták meg.

Október 28. és november 3. között mindkét kerületi laktanyában forradalmi katonai tanácsokat hoztak létre, amelyek kapcsolatot kerestek a kerületi forradalmi bizottsággal. (Az egyik vallomás szerint dr. Balogh Györgyöt tiszti küldöttség kereste fel a Városházán november elején.)68

A lőrinci és imrei forradalmi bizottság tevékenysége

A lőrinci nagygyűlés után – Szalai Nándor vallomása szerint – a tanácsházán tartott bizottsági alakuló ülésen dr. Balogh György javasolta, hogy alakítsanak egy intézőbizottságot, mivel egyszerre minden megválasztott és delegált tag nem lehet jelen folyamatosan. Ebbe a szűkebb csapatba a következők kerültek be: dr. Balogh György mint elnök; helyettese ifj. Száyer Nándor, valamint Kiss Ernő, Vidács György, Csöndes János, Hideg József és Szalai Nándor. 69

Készült egy 1957-es jelentés, amelyben az szerepel, hogy november elsején a nemzeti bizottság két albizottságot választott, az egyik feladata volt a közellátás, a másiké pedig a közbiztonság megszervezése. Ez utóbbi vezetésével Papp Sándort és Gergelics Imrét bízták meg.70

A pestimrei bizottság irányítója, Szőts Mihály úgy emlékezett, hogy a kerületi forradalmi bizottság Lőrincen rendszeresen délután 3 körül gyűlt össze, de ő csak kétszer vett részt ilyen ülésen. Ezeken – amikor az imreiek is jelen voltak – elsősorban az „imrei élelmezési nehézségekkel” foglalkoztak. Egyik esetben sem várták meg az ülés végét, hanem igyekeztek haza a „közlekedési nehézségek”, illetve a sötétedés miatt. Azt vallotta, hogy „mint összekötő, a Pantocsik és Aranyosi voltak delegálva”, azaz tartották fenn a folyamatos kapcsolatot a kerületi bizottsággal. A Pestimrén megválasztott bizottság külön nem ülésezett, mert szinte állandóan a volt községháza, azaz a rendőrőrs épületében tartóz­kodott néhány tagja. Onnan intézték a járőrözést, illetve a felmerülő ügyeket: „közért boltok részére áruszállítás és utánpótlás, sorbanállás rendjének biztosítása, pékekkel kapcsolatos nehézségek, [Szabadság] tsz ügye”. 71 Pestimrén a következőképpen osztották fel a feladatokat: „Pantocsik a pék és közért ügyeket vitte, Aranyosi a közélelmezési és konyha ügyeket, Faragó pedig a gépkocsi ügyeket intézte”. Csapó és Kasza a rendőrőrszobán működött együtt, a közigazgatási résztől elkülönülve. 72

Dr. Berczy Károly – orvosi munkájára hivatkozva – nem vett részt az imrei bizottság napi tevékenységében, viszont számos kérdésben keresték fel lakásán a bizottság egyes tagjai. Ő úgy emlékezett, hogy csak kétszer jelent meg kerületi bizottsági ülésen, s a második alkalommal, november 3-án lemondott a tagságáról. Viszont több beszédet is tartott a kerületi forradalmi bizottság képviseletében: november elején – a tanácsháza nagytermében – az üzemi küldöttek részére, majd november 3-án a Lőrinci Fonóban, és még aznap részt vett az SZTK-dolgozókkal folytatott egyeztetésen is. A november elsején tartott értekezletre Berczy hívta össze az üzemi küldötteket azzal a céllal, hogy a kerületi forradalmi bizottság megtudja, hol alakultak meg a munkástanácsok, s mi a helyzet a bérkifizetésekkel. 73

A kerületi forradalmi bizottság a közellátás és a közbiztonság minden területét tisztán akarta látni. Az első ülésen született jegyzőkönyve elsősorban a helyzetfelmérésre és a helyzet normalizálására vonatkozó döntéseket tartalmazott. 74 A kerületi bizottság ismertté vált tevékenységéből egyértelműen kimutatható, hogy együttműködésre törekedtek minden lehetséges fórummal: a munkástanácsokkal, a pártokkal, az újjáalakuló szervezetekkel, valamint a rendőrséggel és a nemzetőrséggel. De egyeztettek a laktanyák új vezetésével is.

Ludányi Lajos így vallott saját feladatairól: „A közellátás terén tevékenykedtem, az élelmiszerek szétosztásában. Részesült Pestimre, a rendőrség, a segélyhely, az aggokháza, a bölcsőde, az állami telepi szegényotthon, többgyermekes családok. Berczy egy alkalommal kért élelmiszert, főleg kenyeret, én odairányítottam. Eredménytelenül harcoltam a kerület kisiparosainak székház megszerzésére, sajnos a pártok helyiségei fontosabbak lettek – ezután kikapcsolódtam a bizottságból.” 75

Közellátás

Az élelmiszerboltokat a Fővárosi Közért Vállalat, a pékségeket a Sütőipari Vállalat helyi részlege működtette az államosítás után, de elenyésző számban akadt a kerületben néhány magánüzlet is. A pékségeket, némelyik élelmiszerboltot még régi tulajdonosaik nevén emlegették, és az 1956-os forradalom idején ezek bizonyultak a legfontosabb pontoknak, ahol a lakosság sokszor órákon át, életét kockáztatva várta a kenyér elkészültét, az élelmiszer megérkezését (a két lőrinci Fröhling-pékség vagy az imrei Tálos közért). Az 50-es években az élelmiszerellátás sokszor akadozott. A családoknak nem volt anyagi erejük és lehetőségük nagyobb élelmiszerkészletre szert tenni, de aki tudott, tartalékolt a legszükségesebbekből. A kiskertekben megtermett a zöldség, a gyümölcs, és nem volt ritka az 1-2 baromfi.

Korszakunkban a XVIII. kerület ellátásához naponta kb. 10 vagon élelmiszerre lett volna szükség 76 , de a hadi események miatt a vasúti forgalom teljesen megbénult, időlegesen akadozott a közúti is. Amikor a szovjet csapatok körülzárták a várost, a kerületi vasútvonalakon napokig kizárólag szovjet katonai szerelvények közlekedhettek. A vidékről érkező, élelmiszerrel megrakott néhány teherautó és szekér csak enyhíteni tudott a nehézségeken. (Október 31-én Tiszacsege községből és az Ohati Állami Gazdaságból; november 1-jén Tés községből és Szentlőrinckátáról érkezett ajándék élelmiszer.)77

Az ellátás csak a harcok csitultával, október utolsó napjaiban és a novemberi szovjet támadás előtt javult, de a november 4–8. közötti harcok alatt újból nehézségekbe ütközött. A legtöbb család már nyár végén beszerezte a téli tüzelőt, ezért a tüzelőhiány elsősorban a középületek, gyárak, illetve a pékségek működésében okozott problémát.

Mivel a korábbi budapesti szállítási és ellátási rendszer összeomlott, a forradalom napjaiban a közérdekű szállításokat a forradalmi bizottság koordinálta. Papp alezredes felügyelte a szállítást végző nemzetőröket, akik a teherautókat üzemeltették. Ezek a teherautók részben (Kabelács Vilmos szerint) a Gyömrői úti TEFU-telepről, illetve (Ludányi Lajos vallomása szerint egy) a rendőrséggel szomszédos hadkiegészítő parancsnokságról származtak. A feladat veszélyes volt, október végéig bármikor összefuthattak szovjet harckocsikkal. A kerületben több telephelyen is voltak lovas kocsik. Ezek igénybevételével a pékekhez alapanyagot és fűtőanyagot juttattak el.

A forradalmi bizottságok illetve az újra működő tanácsok legfontosabb feladatának éppen a közellátás megszervezése, biztosítása, az élelmiszersegélyek elosztása bizonyult. A kerületi és az imrei forradalmi bizottság – a rendfenntartó erőkkel szorosan együttműködve – a helyzethez képest sikeresen oldotta meg a közellátást november 4-ig. A két szovjet támadás alatt az Üllői úti boltok nagy része megsérült. November 4. után átmenetileg meggyengült a közbiztonság, és az üzletek egy részét kifosztották.78

A bizottságok vezetőinek tapasztalatára az újjászerveződő tanácsi vezetés is számított. Balogh Györgyöt és Szőts Mihályt, a két vezetőt egyaránt felkérték november 15. körül, hogy vegyenek részt a Vöröskeresztes Akcióbizottság munkájában, a segélycsomagok elosztásának koordinálásában, s ezt mindketten elfogadták. 79 A Vöröskereszt tevékenységébe bekapcsolódott Pantocsik János is 80.

Egészségügyi ellátás

A világháború után, 1947-ben létesítettek mentőállomást Pestszentlőrincen, a Rózsa utcában. Mivel kórház nem volt a kerületben, a mentők (hivatásos és alkalmi jelentkezők vitték a sérülteket olyan járművel, ami akadt) a súlyosabb sérülteket a Nagyvárad tér környéki (István kórház, klinikák) vagy a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky kórházba 81 szállították.

Ugyancsak 1947-ben hozták létre a korábbi Egészségházban (különböző társadalombiztosítási intézmények összevonásával) a Pestszentlőrinci Szakrendelő Intézetet a Steinmetz kapitány (ma Ráday Gedeon) utcában. Itt látták el a könnyebb sérülteket, kisebb műtéteket is végeztek, felkészítették a súlyosabb betegeket a kórházba szállításra. 1951-ben 18, 1963-ban már 27 körzeti orvos dolgozott Pestlőrincen és Pestimrén. A korábban közös lőrinci-kispesti orvosi ügyeletet éppen 1956-ban szervezték át, ettől kezdve külön orvosi ügyelet működött a XVIII. kerületben.82

A rendőrkapitányság szomszédságában, a Steinmetz Miklós (ma Sztehlo Gábor) Gimnázium alagsorában ideiglenes kórházat rendeztek be a fegyveres ellenállásban részt vevőknek a novemberi szovjet támadás időszakában. Ennek ellátásáról Ludányi Lajos gondoskodott november elején. „…elvittük a katonai parancsnokság 83 udvarán álló IFA teherautót az illetékeseknek bejelentve, és ezzel szállítottunk élelmiszert, kötszert, gyógyszert a kerület 12 orvosának lakására; sebesülteket kórházba, a Gyáli útra, a Fiumei útra, a segélyhelyre, illetve a saját lakásukra, egészen november 10-ig”– áll vallomásában. 84

A legtöbb áldozatot követelő (a Béke tér melletti Fröhling-pékségnél bekövetkezett) tragédia után a Kassa utcai iskolában is kialakítottak egy ideiglenes segélyhelyet.

A harcok idején a kerületiek többségének megközelíthetetlen volt a kerületi köztemető. Az áldozatokat, sőt az ezekben a napokban természetes halállal elhunytakat is több esetben – először – haláluk helyszínén vagy a közelben lévő üres telkeken, már bezárt temetőkben hantolták el. Egy szovjet kiskatona sírja a „Piros iskola” melletti szántóföld volt, fejfája a tanksapka. A Fröhling-pékség halottait 85 egy szemtanú elmondása szerint a közeli üres telken (mások szerint a Kassa utcai iskolában, illetve a Béke téren) földelték el átmenetileg. November elején a lőrinci öreg temető szélén fegyveres szabadságharcosokat temettek el. 86 A novemberi halottak közül négy kiskatonát csak a következő esztendőben, 1957-ben jegyeztek be az anyakönyvbe, köztük a repülőtéren lelőtt Tar Lászlót is.

A helyzet átmeneti normalizálódása idején, november 2-án a kerületi forradalmi bizottság az „októberi hadi események során meghalt” áldozatok számára ünnepélyes temetést szervezett. Az új temető ravatalozója mellett helyezték sírba őket, így Szekeres Tamást is, aki fegyvertelenül hazafelé tartott a Vöröshadsereg útján, amikor egy tank lelőtte.87

Rendőrség – nemzetőrség

A rendőrség és a nemzetőrség kapcsolatáról, működéséről több, a kötetben szereplő tanulmány és visszaemlékezés is szól.88

A felkelők többsége fiatal munkás, kisebb része diák, egyetemista, valamint alakulatát elhagyó katona volt. Katonaviselt fiatal férfiak, volt rendőrtiszti iskolások is csatlakoztak a nemzetőrséghez. A felkelő szabadságharcos csoportok és a közrend, a vagyon- és személyi biztonság védelmére alakult önkéntes erők nem különültek el élesen. A személyes ismeretség is segített, Kabelács Vilmos rendőri múltjáról többen is tudtak. Október 27-étől a fegyveresek a kerületi kapitányság épületében maradtak, és rendőri állományba vették őket. A XVIII. kerületi október 26-i egyezményt (a fegyveres csoportok vezetőivel), amely a nemzetőrség első helyi csoportjának hivatalos megalakulása is volt, a következő napokban több budapesti vezetőnek is pozitív példaként hozták fel. Ezt azután a perekben Papp alezredes fejére is olvasták. 89 A megegyezést elősegítette, hogy a rendőrök többsége elégedetlen volt a helyzetével, anyagi és erkölcsi megbecsülésével. Más fegyveres testületekkel szemben háttérbe szorultak és nagy volt közöttük a fluktuáció.

A nemzetőrök karszalagot és igazolványt kaptak. Szolgálati idejük alatt fizetésüket korábbi munkahelyük biztosította, s rendszeres élelmiszeradagokkal látták el őket a rendőrőrsökön. Mint rendfenntartóknak joguk volt az igazoltatásra és a fegyveres beavatkozásra. Feladatuk elsősorban a rendőrség támogatása, a közrend védelme volt. A kerületben a fegyvereket a kapitányságról és a Beloiannisz laktanyából kapták. Október végétől a november 4-i támadásig többségük elsősorban az ellátási feladatok teljesítésében vett részt, tehergépkocsival élelmiszert, sérülteket szállítottak, felügyelték a kerületi nagygyűléseket. A közbiztonság fenntartása érdekében a kerületben járőröztek. Erre nagy szükség volt, mivel olyanok is fegyverhez jutottak, akik elsősorban saját boldogulásukat kívánták segíteni: több üzlet kirakatát betörték, az árukészletet elvitték. Kabelács Vilmos visszaemlékezésében említ egy olyan családot, melynek több tagját is bekísérték az őrsre köztörvényes bűncselekmények miatt.

Csoporton belül részlegeket hoztak létre, ezek élére alparancsnokokat és őrparancsnokokat neveztek ki. Pontos adatok nincsenek a lőrinci nemzetőr-igazolványok számáról, a következő évben született vizsgálati jelentésben 73 nemzetőrt említenek, ezek közül 63 munkás, 5 BM-es vagy katona volt. 90 A helyzet ideiglenes normalizálódása idején a nemzetőrök száma lecsökkent, sokan hazamentek, majd a novemberi támadás elején egy-egy független csoport létszáma erősen felduzzadt. Ezek közé tartozott a Tutsch-csoport is.

Egymástól viszonylag függetlenül működő, rendkívül vegyes összetételű csoportok alakultak, olvadtak egymásba és váltak szét, melyek a novemberi szovjet támadás során egységes irányítás nélkül harcoltak. Sok esetben egy-egy csoport magját közeli barátok, „haverok”, munkatársak alkották. Egyszerű harci eszközeik (kézifegyverek, benzines palackok) voltak, többségük nem értett a nagyobb fegyverekhez (lövegek). Pestimrén sok helyen fegyvertelen férfiak adtak őrséget éjjel a háztömbök körül.91

Október végén megindult az „erjedés”, több csoport függetlenítette magát a rendőrségtől, és más, nem rendőrségi épületben kezdett önállóan szervezkedni (Tutsch-csoport, Bors utcai csoport, a Bokányi Dezső utcai (ma Bókay Árpád) Általános Iskolában állomásozó csoport). Október 28-án Pestimrén az őrs parancsnokát, Rátkai Jánost a nemzetőrök nyomására visszahívták a kapitányságra, majd az első imrei nemzetőrparancsnok, Kasza Miklós az Üllői úti Stromfeld laktanyába helyezte át csoportját. 92 Berczy Károly szerint Kasza „jó szervezőképességű és demokratikus érzelmű […] előbb Pappal tartotta a kapcsolatot, de azután katonák jöttek a laktanyából, állandóan izgatva és bíztatva őt fegyverkezésre, ezért a rendőrségtől eltávolodott…” 93 (Éppen az erjedési folyamat miatt bízhatták meg Pantocsik Jánost november elején a kerületi nemzetőrség újjászervezésével.)

A rendőrkapitányság – élén Papp Sándor alezredessel – koordinálni tudta a nemzetőrség tevékenységét egészen a novemberi szovjet támadásig. Csapó Sándor úgy emlékezett 1957-es vallomásában, hogy november 3-án (vagy 4-én) nagy felfordulás volt a kapitányságon, nem adták ki számára az imrei nemzetőröknek járó élelmiszert, és „Mészáros alezredest a fogdába tették, hazafelé mindenütt felkelők igazoltattak”. A rendőrség tagjai elhagyták a kapitányság épületét.

A nemzetőrök kétféle magatartást tanúsítottak a pártfunkcionáriusokkal és államvédelmi tisztekkel szemben. Egy részük a „ha nem lősz, mi sem lövünk” taktikát képviselte, azaz megüzenték mindenkinek, ha otthon marad, nem esik bántódása. Sőt Csürke Károly szerint ő személyesen biztosította Lakatos Gyula volt tanácselnököt, aki a rendőrőrstől nem messze, a Nagyenyed utcában lakott, hogy semmi nem fog történni vele. Berczy Károly úgy emlékezett, hogy 3 embert is figyelmeztetett.

Viszont legalább két olyan csoport (Bányai László és Molnár Károly vezetésével) működhetett, amely lakásán felkereste, megfenyegette, illetve a rendőrségre vitte ezeket az exponált személyeket. Mind a kerületi forradalmi bizottság, mind a rendőrség megpróbált fellépni ezzel szemben. Volt, akit a szomszédok bújtattak el, többen rokonokhoz menekültek. A rendőrségre bevitt letartóztatottakat továbbküldték a BRFK-ra, másokat kihallgatás után elengedtek.

A XVIII. kerületben nem dördültek el halálos áldozatokkal járó sortüzek, nem lincseltek meg senkit. A pártház ostromakor viszont egy embert a tömeg megvert, életét csak a rendőrök közbelépése mentette meg. Minden fegyveres viszonylagos önmérsékletet tanúsított. Egyetlen tüntetés sem fordult véres tragédiába. A pártház ostroma, a két laktanya megtámadása során eldördült jó néhány lövés, de halálos áldozat egyik esetben sem volt. A pártház védőit átkísérték a kapitányságra, az egyetlen súlyos sérülthez mentőt hívtak. A laktanyánál tüntetők ellen sortüzet elrendelő tiszteket pedig a forradalmi katonai tanács el akarta távolítani a laktanyából.

Laktanyák, katonaság94

Az 50-es évek jellegzetes építménye volt a II. világháború után felépített Stromfeld (a mai Üllői út mellett, részben Vecsés területén), illetve a Beloiannisz laktanya (a Halomi út és Királyhágó utca sarkán). A kerületben létesített laktanyáknak fontos, de nem kiemelkedő szerep jutott az ’56-os eseményekben. Innen származtak a szovjet csapatokkal szemben használt ágyúk és a fegyverek többsége. A laktanyákhoz tartozó katonai objektumokban 3 tüzérezred és a déli tüzérhadosztály parancsnoksága állomásozott. A katonaságot érzékenyen érintette az 1953-tól megkezdett átszervezés és létszámcsökkentés. Sok helyen a leszerelő állományt már elküldték, az új pedig még nem érkezett be.

Október 25-én az egyik laktanyából a kerületi pártbizottsághoz 120 db puskát és 6 láda lőszert juttattak el. A civil lakosság október 24–26. között ugyan többször megtámadta a két laktanyát, hogy onnan fegyvereket szerezzenek, de komoly, áldozatokkal járó összecsapásra nem került sor. Október 29. és november 3. között választották meg a Forradalmi Katonai Tanácsokat. A 77. ezred laktanyájában Rózsavölgyi János főhadnagy vezetésével el akarták távolítani a párt- és politikai apparátust. Emiatt az ezredparancsnokot és a forradalmi bizottság tagjait berendelték az Országos Légvédelmi és Légierő Parancsnokságra, majd a forradalmi bizottságot megszüntették, és újat hoztak létre. A 73. ezrednél működő forradalmi bizottság azt a határozatot hozta, hogy a politikai helyettesek és a civilekre lövető tisztek azonnal hagyják el a laktanyát.95

A kerületben működő laktanyák katonasága október 28-a után – mint egységes fegyveres erő – passzív szemlélője lett az eseményeknek. A rendőrséggel, nemzetőrséggel kapcsolatot tartottak fenn a laktanyák vezetői és fegyvereket biztosítottak tevékenységükhöz. Kisebb csoportok részt vettek a közbiztonsági járőrözésben is.

Plivelic Iván 1956-ban, a Stromfeld Aurél laktanyában, Lőrinc és Vecsés határán töltötte sorkatonai szolgálatát. Közel 130 oldalas visszaemlékezésében 96 részletesen beszámol arról a bizonytalanságról, ami a laktanyában és a kerületi katonai állásokban (az egyes ütegeknél) eluralkodott október 23. után. A sorkatonák többsége – pontos információk híján – döbbenettel fogadta a laktanyát és egyéb katonai objektumokat ért civil támadásokat. Csak több nap után, a lassan beszivárgó hírek alapján ismerték meg és fogadták el a felkelők érveit. Lekerült a régi címer és a vörös csillag a katonaság épületeiről is. Október végére akadozott, majd megszűnt a fűtés, egyre kevesebb lett az élelmiszer. A javarészt vidéki sorkatonák hangulatát tovább rontotta, hogy nem tudtak semmit családjukról, szeretteikről. A forradalmi katonai tanácsok megalakulása után a „kommunista vagy kompromittált” tisztek elmenekültek, egyes tiszteket, tiszthelyetteseket bezártak, volt, akit tűzpárbajban megsebesítettek. De mindezek ellenére az egységek a helyükön maradtak, s viszonylagos fegyelem volt.

A sorkatonák is tudtak a közelben letáborozó szovjet alakulatokról. Plivelic Iván kenyérért induló katonatársaival először Vecsés irányába fordult, így láthatta az ott állomásozó csapatokat.

Nincs tudomásunk a kerületben szovjet–magyar katonai összetűzésekről. Más forrásokból egyértelműen kiderül, hogy a védekezésre készülve a laktanya környékére kitelepítettek lövegeket, a november 4-i, második szovjet támadás mégis váratlanul érte a laktanyákban állomásozó katonákat. Plivelic Iván úgy emlékszik, hogy ekkor a laktanya épületeit még nem érte közvetlen támadás. A bevonulás egyetlen jele egy kora reggeli géppisztolysorozat és a Vöröshadsereg útján (ma Üllői út) hajnalban elvonuló tankok sora volt. Néhányan légvédelmi ágyúkkal akartak védekezni, de a katonák többsége elhagyta állomáshelyét és hazaindult. A magyar csapatok parancsba kapták, hogy nem használhatnak fegyvert.

Egy-egy kisebb katonai csoport a civil lakossággal összefogva fejtett ki ellenállást, a harcokban elesettek között 9 honvédet találunk, közülük öten nem kerületi lakosok. Egy kivételével valamennyien a novemberi harcok közben vesztették életüket. Egy-egy tiszt (Szántó, Müller) irányítása nagy segítséget jelentett a novemberi szovjet bevonulás idején az ágyúk használatakor, egyébként a harcolók nagyrészt a civilek közül kerültek ki.

Plivelic Iván a laktanyát védő csapattal a Béke térre ment, odavontatva a lövegeket. Itt estek át az első tűzkeresztségen. Éjszaka a téren álló mozi épületében találtak szállást. November 5-én egy, az Üllői úttal párhuzamos mellékutcában álló löveg személyzetéhez csatlakozott. November 6-án együtt vonultak vissza a régi temetőig. Plivelic társaival egészen november 8-ig harcolt, a csoport tagjai a temetőben, időnként magánházaknál találtak éjszakára szállást.97

Miután a két laktanyát a magyar csapatok elhagyták, a rövid, átmeneti időszakban a helyi lakosok a raktárkészletek zömét széthordták, így kipótolva az akadozó közellátást. Egy visszaemlékező szerint ebben az időszakban néhány Szent Imre-kertvárosi család (többek között ő, édesanyja és testvérei is) valamelyik felkelőcsoport kérésére Molotov-koktélokat készített a már elhagyott laktanyában. A rongyokat otthonról hozták, üveget, benzint a laktanyában találtak. Az elkészült adagokat a felkelők teherautóval szállították el. A visszaemlékező szerint a felkelők nem környékbeliek voltak, azt nem tudta megmondani, pontosan hol használhatták fel a benzinnel töltött üvegeket.98

A kifosztott laktanyákat a szovjet csapatok foglalták el, majd egészen az 1990-es évekig, a kivonulásig sajátjukként használták mindkettőt.

Fegyveres küzdelem, szovjet csapatok

„A fővárosi küzdelem nemzeti szabadságharc jelleget öltött, és több napon át húzódott”– állapítja meg az 1956 hadikrónikája szerzője. 99 A XVIII. kerületben halálos áldozatokat csak a szovjet megszálló csapatok fellépése, illetve a velük folytatott küzdelem követelt.

A szovjet csapatok a magyar kormány kérésére október 24-én, hajnali 2 óra körül érkeztek Budapestre. A főváros területén a 33. gépesített gárdahadosztály alakulatai harcoltak. Elrettentésül a Berlinben alkalmazott eljárást választották, gyalogsági fedezet nélkül küldték járőrözni a tankokat, páncélozott autókat (T–54-es, T–34-es harckocsikat, nyitott páncélkocsikat). Feladatuk az erődemonstráció, a felkelők elrettentése, a rend helyreállítása volt. A lőrinci vasútállomás ügyeletese, Kardos Kázmér úgy emlékezett, hogy még sötét volt, amikor lövések, sőt lövéssorozatok zaját hallotta Lőrinc központja felől, ekkor keltette fel az állomásfőnököt, és a szolgálati vonalon próbáltak meg tájékozódni a helyzetről. 100

„A kerület szívében lévő Schönherz Zoltán 101 utcai villamosmegállóban több tucat ember várta az 50-es villamost, mellyel a város belső kerületeiben dolgozók szoktak közlekedni, és azon tanakodtak, vajon mi lehet az oka a máskor oly forgalmas főútvonal kihaltságának. A különös csendet azonban csakhamar egy szokatlan, furcsa, hol nyikorgó, hol csörömpölő hang törte meg a távolból. Minthogy a kilátást az utat szegélyező fák és bokrok eltakarták, sokan kimentek az út közepére, hogy jobban szemügyre vegyék a különös hang előidézőjét. Ám ezek sem jártak sokkal jobban azoknál, mint akik a helyükön maradtak, mert legfeljebb csak a Lőrinc legmagasabb pontján lévő Szarvascsárda térig láthattak el. Az idősebbeknek lehet, hogy már éppen derengeni kezdett valami, amikor a bukkanó mögül először csak egy ágyúcső, majd teljes életnagyságban a hozzá tartozó harckocsi is megjelent. Néhányan az első meglepetésükből felocsúdva behátráltak a Piac téri fedett vásárcsarnokba, a többség azon­ban földbe gyökerezett lábakkal nézte a nem mindennapi látványt: a nyi­tott lövegtoronyban egy jellegzetes tanksapkát viselő katona állt, kezét a fedélzeti géppuskán tartva. A meglepetés okozta mozdulatlanságot azon­ban abban a pillanatban pánikszerű menekülés váltotta fel, amikor a ka­tona a villamosmegállóhoz közeledő tankon a várakozók felé fordította a géppuska csövét. Az emberek egymás hegyén-hátán rohantak a biztos me­nedéknek, fedezéknek tűnő vásárcsarnok felé; nagy igyekezetükben először csak magukkal sodorva, majd felöklelve és legázolva az ijedtükben helyükön maradókat. A harckocsi azonban anélkül, hogy akárcsak egyetlen lövést is leadott volna, tovadübörgött Kispest felé, nyomában még legalább egy tucat szovjet tankkal” – írta az első szovjet páncélosok megjelenéséről Benkő Levente „Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc története Pestszentlőrincen” című, 1993-ban elkészült szakdolgozatában. 102

Október 24-én egyetlen ember vesztette életét a kerületben. A halál okaként „koponya és hasűri roncsolás lövések következtében, szovjet harckocsiból gépfegyvertűz által okozott halálos sérülés” szerepelt az anyakönyvben. Rajta kívül még három lőrinci lakos halt bele lövedék okozta sérüléseibe ugyanezen a napon a közeli kórházakban.103

A belvárosba igyekvő szovjet katonai egységek nehezen ismerték ki magukat a környéken. A vasút telefonvonalán próbáltak kapcsolatba lépni vezetőikkel. „24-én felhívott egy orosz parancsnok a harangjelző berendezés engedélykérő vonalán, a Steinmetz-szobornál lévő sorompótól, és minden áron azt akarta, hogy kapcsoljam az orosz parancsnokságot. Nagyon nehezen tudta a kollégám – Gér Marci – elmagyarázni, hogy ez a vonal csak a két állomás között működik, máshová nem kapcsolható. A parancsnok mindenáron meg akarta tudni a feletteseitől, a két út közül melyiken induljanak a város felé. Csak nagy keservesen hitte el, hogy nem tudunk segíteni”– emlékezett Kardos Kázmér. Tutsch József vallomásában megemlíti, hogy ugyanezen a napon a lajosmizsei átjáróban felállított barikádnál tájékoztatást kérő szovjet egységet sikerült megtéveszteni és másfelé irányítani.104

A következő napokban többször haladtak át a három főútvonalon kisebb-nagyobb szovjet egységek, hogy a barikádokat felszámolják – az utánpótlási útvonalat biztosítva – és a lakosságot megfélemlítsék. Az elrettentő erőt fokozandó géppuskát használtak, illetve egy-egy épületbe bele is lőttek a tankkal. Több helyen fegyveresen is felléptek ellenük, elsősorban a barikádok környékén. Az október végi szovjet kivonulásig – a 9 kerületi áldozat közül – a legtöbben 26-án haltak meg. Ők részben a fegyveres ellenállás résztvevői voltak, de ekkor vesztette életét a hazafelé tartó Szekeres Tamás is. A legveszélyesebbnek az Üllői út bizonyult, de volt áldozat a Gyömrői úton is, a Kőolajipari Gépgyárnál. Dr. Berczy Károly említ egy áldozatot, aki a Vasút utcában halt meg.

A szovjet csapatok kivonulásának idejére a barikádokat felszámolták. A kivonuló csapatok Budapest határában összpontosítási körleteket foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyvereket karbantartották. Ha szükséges volt, a személyi állományt, a lőszert, üzemanyagot és az élelmiszerkészleteket kiegészítették, és katonai erővel felléptek a támadók ellen. A belterületekről kivonult 33-as gépesített gárdahadosztály feladata volt a délkeleti megközelítési útvonalak biztosítása, a laktanyák körülzárása. 105 November 4-én hajnali öt óráig csak a déli körzetekben voltak csapatösszevonások, de a Ferihegyi repülőteret már november elsején körülzárták, illetve a kifutópályákat megszállták. Megakadályozták a gépek le- és felszállását, de november 4-ig a kb. egy tucat magyar „szolgálattevőt”, akik a repülőtér őrségét adták, nem bántották. A környező területeken két nagy csoportban gyülekezett a szovjet haderő, részben a Vecsés és Lőrinc közötti földeken (Steinmetz-szobor környéke), részben a keresztúri erdőben, Bélatelep és a repülőtér között.

November 4-én a repülőtéri őrség két tagját lelőtték, majd a repülőtér elfoglalása után elindultak a belváros felé. Az szovjet támadás során a fő közlekedési útvonalakon rengeteg harckocsi haladt keresztül. „November 4-én kijöttem kenyérért az Üllői útra, végignézek rajta, és azt hittem a szemem káprázik. Ott állt végig vagy ezer 106 tank. Valami történhetett, úgy hallottam, mintha valaki lőtt volna. Egyszerre csak felbomlott a sor és 6 tank elindult a mellékutcákba”– emlékezett egy szemtanú. A támadás során, bár a kerület több pontján ellenállásba ütköztek, a tankok gyalogos fedezet nélkül is – folyamatos légi felderítés mellett – végigjárták a kerület mellékutcáit.

A kerületben a forradalmárok és a szovjetek között csupán az Üllői úton voltak nagyobb összecsapások. A Béke térre és több kereszteződéshez ágyúkat vontattak a laktanyából, ezek mellett kézifegyvereket is használtak a megszállók ellen.107

November 4–9. között 31 erőszakos halált halt személy nevét jegyezték be a kerületi halotti anyakönyvbe. A legtöbben, összesen húszan november 8-án vesztették életüket. Közülük 16 biztosan a Fröhling-pékség előtt sorban álló fegyvertelen civil volt. Az anyakönyvben nem mindig szerepel a haláleset pontos helyszíne, és akiknél ez hiányzik, azokról a jelenleg ismert adatok birtokában nem lehet megállapítani, hogy a pékségnél vagy máshol haltak-e meg. Nem szerepel a kerületi adatok között, de tudjuk, hogy a pékségnél megsebesült Horváth Lajos november 14-én kórházban hunyt el.

A kerületi közép- és általános iskolák

A Hengersor utcában egy épületben működött a Rudas László Közgazdasági Technikum és Általános Gimnázium, nemcsak nappali, hanem levelező közgazdasági tagozaton is oktattak. A diákok zöme fiú volt, az általános gimnázium két fiúosztályát (egy humán- és egy reálgimnáziumi osztályt) azért indították, mert a Steinmetzben nem volt elég hely. A tanári kar kiváló volt, itt tanított 1956 őszén az a Kemény István, akiről nemcsak tanártársai, hanem diákjai is tudták, hogy a Petőfi Kör aktív tagja. 108 A kerületben sokan vettek részt a Petőfi Kör ülésein. 109

A forradalom alatt az iskolák hivatalosan zárva voltak. Középiskolások, néhány általános iskolás diák, de a tanárok közül is többen részt vettek vagy szemtanúi voltak a forradalom eseményeinek. A Hengersor utcai iskola egyik tanára és egy diákja is meghalt a fegyveres harcokban. A tanár, Dobra Ágoston október 25-én a Molotov téren 110, a diák, Babolcsay László október 23-án a Corvin köznél (Práter utca) kapott halálos lövést. 111

„Október 23-án este villamossal jöttem a hegedűóráról, a Nemzeti Múzeum előtt délután már tömeg volt. A Széchenyi utcában laktunk. Apám korábban az Ipartestület elnöke volt. Kivitt magával a térre, amikor Balogh ügyvéd a tömeghez szólt. A Maros utcában gyűltek össze a Kisgazdák. Apám, mint régi kisgazda be akart szervezni, ezért magával vitt. Az épületben nagyon sokan voltak, valószínűleg Balogh György és a Huray doktor is járt ott.

Két iskolatársamról tudom konkrétabban, hogy részt vett a harcban: Radnóti Ivánt, akinek a testvérével egy évfolyamba jártam, és aki két osztállyal felettünk végezte a közgazdaságit, el is ítélték. A kispesti srácot, Bese Ferencet, aki szintén a mi iskolánkba járt, magam is láttam barikádot rakni. Amikor beállt a tehervonat, fákat, építőanyagot pakoltak le a Lajosmizsei barikádnál.” 112

„Aznap, október 23-án az állatkertben volt az osztály. Ahogy hazafelé jöttünk, láttuk a csoportosulást a Múzeum körúton. A Magyar Rádió előtt tüntettek. Egész éjjel ott voltunk, az egyik kapualjba húzódva. Reggel, amikor hazaértem, már nem közlekedett semmi, óriási pofont kaptam, és a harcok alatt nem léphettem többé ki az utcára.” 113

Decemberben még a diákság is mozgolódott. Még működhetett az irodalmi kör, felolvashatták az Írószövetség memorandumát. A Hengersor utcai intézményben hősi halottként tisztelték a harcokban elesett diáktársukat (képét kitették, gyűjtést szerveztek), és megemlékeztek a határon disszidálás közben lelőtt diáklányról is. Tisztelgésül zöld szalagot viseltek a temetésen.

Sokan disszidáltak, a tüzelőszállítások akadozása miatt sok iskolában szünetelt az oktatás. Tomory Lajos, a Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskola igazgatója ekkor határozta el pedagógiai és helytörténeti anyag gyűjtését, hogy elterelje a gyerekek figyelmét a nemzeti tragédiáról. 114 Egyik, akkor nyolcadikos diákja úgy emlékezett, hogy a tüzelőhiány ellenére nekik, a végzősöknek mégis tartottak órát. Mindenki hozott otthonról egy kis fűtőanyagot, s befűtöttek az egyik terem vaskályhájába. 115

Információáramlás

„A külvárosi lakosság egy része zavarodottan ült a rádiókészülékek előtt, a belvárosból hazatérők ugyanis hihetetlen dolgokat meséltek, miközben a Kossuth rádió utolsó, éjféli híreiben a magyar-jugoszláv tárgyalásokról, a lengyelországi eseményekről, valamint az algériai helyzetről beszéltek. Mindeközben a háttérből gépfegyverropogás hallatszott.” 116

A lakosság többsége a rádióadásokból, a kerületi hangosbemondó rendszerből és munkahelyén, a köztereken vagy akár a barikádoknál juthatott új hírekhez, értesülhetett a kerületi és országos eseményekről. „30-án a Hősök terén a hangosbemondóból értesültem, hogy nagygyűlés lesz, újból választás lesz a téren” – mondta vallomásában dr. Balogh György.117

Működtek a telefonok, nemcsak a rendőrség és a vasút belső hálózata, hanem a lakossági vonalak is. Fontos információforrások voltak a megjelenő újságok, napilapok. Osztogatott, kiragasztott, illetve a levegőből szórt röplapok. Jó néhányat megtalálhatunk a XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeumban. Köztük van az a röplap is, amelyből a lakosság értesülhetett a kerületi ideiglenes forradalmi bizottság megalakításáról.

Különösen fontos esemény volt a helyi lap, a Lőrinci Újság megjelenése. Előzményének tekinthető az a kiadvány, melyet a Steinmetz Miklós Gimnázium magyar szakköre és a József Attila Irodalmi Kör „Pestszentlőrinc” címen jelentetett meg 1956-ban. Főszerkesztője a gimnázium diákja, Bősz Jenő 118, felelős szerkesztője a szintén „steinmetzes” Mervel Ferenc 119 bölcsészhallgató volt. Csak egyetlen példány címlapját ismerjük. Bősz Jenő a forradalom kitörése után azonnal jelentkezett az Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Bizottság tagjainál és elnökénél, dr. Balogh Györgynél, hogy támogassák a forradalmi eseményekről készülő kerületi lapot. A pénzsegélyből tudták a Lőrinci Újságot megjelentetni november 3-án. Ezt előző nap az Egyetemi Nyomdában készítették el 3000 példányban. 120 A kör egy 1957-es jelentés szerint még a következő év tavaszán is létezett. „Működik kerületünkben legálisan egy Irodalmi Kör. Ez az Irodalmi Kör az ellenforradalmi időszak alatt a Nagy Imre-féle politikát teljes mértékben kiszolgálta, újságot is adott ki, valamint verseket szerkesztett. Jelenleg illegálisan képviseli, folytatja Nagy Imrét kiszolgáló működését. Működésében tevékenyen részt vett Polesz György és Bősz Jenő, a gimnázium diákja.” 121

A novemberi szovjet támadás idején rengeteg röplapot szórtak ki a város peremén. Egy pestszentimrei visszaemlékező, aki akkor hatéves volt, így mesélt erről: „Jöttek a repülők és teleszórták a kertünket röplapokkal. Többfélét szórtak egyszerre. Már el tudtam ezeket olvasni. Olyan sok volt, mintha hó esett volna, látom ma is, ahogy szállnak a papírok. Mi gyerekek gyűjtögettük őket. Akkoriban drága volt az üres papír, nem is nagyon emlékszem, hogy az iskolai felszerelésemen kívül még lett volna otthon. Jó volt rajzpapírnak, játéknak.” 122

Lábjegyzet linkek

  1. Kerületünk húsz éve. Szerk.: DÖMÖTÖR László. [Budapest, 1966.] 25. o.; illetve PÁNDY Tamás: „100 éves falu a Városban” – Pestszentimre. Bp., 1998. 44. o.
  2. Az első modern lakótelepek építésére a 60-as évekig kellett várni.
  3. A Vörös Hadsereg útja elnevezést többféleképpen írták: Vörös Hadsereg/Vöröshadsereg út/útja. A forrásokban megőriztük az eredeti írásmódot. A tanulmányokban Karip Gyula kivételével a Vöröshadsereg útja formát használtuk.
  4. Bár a politikai emlékművek kategóriájába tartoznak, nagy részük valójában köztereken álló síremlék. 1945-től szinte minden magyarországi településen avattak szovjet hősi emlékművet.
  5. 1945-ben a vasúti sorompó melletti területen a Pestszentimrei Nemzeti Bizottság közös sírba gyűjttette a községben talált 57 szovjet katona földi maradványait, s fölé a község lakói emlékkövet emeltettek a helyi kőfaragóval. 1947. november 16-án avatták fel a Szovjetunió által átadott új, szürke műkő obeliszket.
  6. A pestszentimrei emlékműről lásd PÁNDY: 100 éves falu 248–249. o.
  7. Szabad Lőrinc. Demokratikus hetilap. 2. évf. 8. sz. 1946. augusztus 17.
  8. PÓTÓ János: Hősök emlékezete – a köztéri szobrok tükrében. Elhangzott a Történelemtanárok 16. országos konferenciáján. 2006. október 14-én. http://www.tte.hu/toertenelemtanitas/toertenelemtanarok-orszagos-konferenciaja/6744-hosok-emlekezete-8211-a-kozteri-szobrok-tukreben (2007)
  9. „Az 1940-es évek végén beköszöntő szocreál korszak aztán – legalábbis a szándékok szintjén – az abszurditásig fokozta a realitás iránti igényt. …A Steinmetz-szobor pályázati kiírásában szerepelt, hogy »kétalakos megoldás« legyen »egy szovjet katonát hátba támadó ellenséggel«. Az »ellenség« megjelenítése már önmagában képtelenség egy köztéri szobron. Nem is csoda hát, hogy a beérkezett pályázatoknak aztán azt vetették a szemére, hogy »a gyilkos német katona« »monumentális« és »majdnem rokonszenves«, vagy hogy »az orgyilkos germán« »fantomszerű«, a parlamenter meg viseljen felismerhetően szovjet tiszti egyenruhát. A zsűri aztán végül belátta, hogy lehetetlent kívánt, s végül egy szintén kétalakos, de két szovjet katonát ábrázoló művet avattak fel” – írja Pótó János.
  10. SZIRTES Tibor visszaemlékezésének kézirata (Tomory Lajos Múzeum – a továbbiakban TLM – adattára)
  11. Az Üllői út kerületi szakasza csak 1991-ben kapta vissza korábbi nevét.
  12. Az egyes barikádok történetét részletesebben lásd a kötet „A fegyveres harcok XVIII. kerületi helyszínei” című összeállításában. A lajosmizsei barikádról további adatok: FEITL István: 1956 Mikrotörténetek Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Napvilág Kiadó Bp., 86–93. o.
  13. Budapest központja 12 kilométerre van a Szarvas csárdától.
  14. A vasúti közlekedésről részletesebben lásd KARDOS Kázmér visszaemlékezését.
  15. Pestimrei orvos, az imrei 13 pont megfogalmazója.
  16. Az erdő telepítését az 50-es években kezdték, 1956-ban még csak a terület egy része volt fás.
  17. FRANK Gabriella közlése
  18. Lásd Visszaemlékezések fejezet
  19. A tanulmányban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban (a továbbiakban ÁBTL) található 3.1.9. V-142003.; 3.1.9. V-150381., és a 3.1.5. O-16653. jelű vizsgálati dossziékban található iratok, jelentések, tanúvallomások és vizsgálati jegyzőkönyvek anyagát használtuk fel. Köszönjük Karip Gyulának, hogy a kutatásai során fellelt dossziék másolatait a TLM adattárának átadta.
  20. A pestimrei Vöröshadsereg (ma Nagykőrösi) u. 36. szám alatt.
  21. Pestlőrinc, Kölcsey (ma Aranyeső) utca 36. Az 1956-os budapesti telefonkönyv alapján: Budapesti távbeszélőnévsor. Bp., 1956.
  22. Fővárosunk XVIII. kerülete. Szerk.: FEKETE Ferencné. Bp., 1985. 23. o.
  23. ÁBTL 3.1.5. O-16653.
  24. Grünvald Mária tanulmányának mellékleteként átadott iratmásolatok (TLM adattára)
  25. Épületgépgyártó és Javító Vállalat (Kavicsbánya, Halmi dűlő)
  26. Utóbbi a Lőrinci Fatömegcikk KTSZ (Vöröshadsereg u. 45.) nevet viselte. Budapesti Kőolajipari Gépgyár (Gyömrői u. 79–83.), Lőrinci Fonóipar (Gyömrői út 85–91.), Lőrinci Hengermű (Hengersor u. 38.), Lőrinci Szalag- és Csipkegyár (Vöröshadsereg u. 8–10.), Lőrinci Téglagyár (Thököly u. 3.), Lőrinci Vattagyár (Reviczky u. 9–11.), Kistext (Fáy u. 2.) – az 1956-os budapesti telefonkönyv alapján.
  27. A kerületben működtek: Cipész Kisipari Termelő és Javító Szövetkezet; Ruhatisztító Ktsz; Fodrász Szövetkezet; Távközlési, Mérőkészülékeket Készítő és Javító Ktsz; Lőrinci Szövő Ktsz; Lőrinci Ülőbútor Ktsz; Lőrinci Fém és Műanyag Ktsz, „mely az ellenforradalmat követő zűrzavarban oszlott szét 4 különböző részre”; a XVIII. kerületi Kislakásépítő Ktsz elődje; a Minőségi Vegyes Háziipari Termelőszövetkezet és a Lőrinci Reszelővágó Ktsz. – Az 1956-os budapesti telefonkönyv és Kerületünk 20 éve 41–53. o.
  28. Kerületünk 20 éve. 41–53. o.
  29. ÁBTL 3.1.5. O-16653.
  30. ÁBTL 3.1.5. O-16653.
  31. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  32. ÁBTL 3.1.9. V-142003.

  33. A bizottságok elnevezése ingadozó: az ideiglenes, a nemzeti és a forradalmi jelzőt is használják. A két bizottság megalakulásáról és működéséről ír BENKŐ Levente: Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc története Pestszentlőrincen. 1993. kézirat (TLM adattára); dr. TÉGLÁS Tivadarné: Forradalom és Szabadságharc Pestszentlőrincen 1956 őszén. In: Pestszentlőrinc krónikája. Szerk. dr. TÉGLÁS Tivadar. Bp., 1996. 233–246. o.; PÁNDY: 100 éves falu 57–61. o.; valamint PÁNDY Tamás – dr. TÉGLÁS Tivadar – dr. TÉGLÁS Tivadarné: Helytörténeti Olvasókönyv. Bp., 1998. 121–130 és 279–283. o.

    A kerületi bizottság működéséről részletesen beszámol GRÜNVALD Mária: Dr. Balogh György, a XVIII. kerületi Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Bizottság elnöke című tanulmányában.

  34. ÁBTL 3.1.9. V-150381.
  35. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  36. Balogh György szerint a megválasztásra okt. 28-án, azon a megbeszélésen került sor, melyen ő is részt vett. Lakatos arra kért mindenkit, hogy lehetőség szerint a tanácsházán tartózkodjanak a folyamatos ügyintézés miatt.
  37. Valamint a párbizottságon tartózkodott az ostrom alatt.
  38. Gerebenics Imre néven szerepelt a listán. A forrásokban kétféle módon is írták: Gergelics/Gergelits, de ebben az esetben biztosan hibás a gépelés.
  39. Papp Ferenc néven szerepelt a listán.
  40. A röplap megtalálható a TLM gyűjteményében.
  41. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  42. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  43. Mindketten a lőrinci Steinmetz Miklós Gimnáziumban érettségiztek.
  44. A végleges lista megjelent a Lőrinci Újságban, lásd a Dokumentumok között
  45. A téren osztogatott második röplapon a végső listánál kevesebb, összesen 22 név szerepelt.
  46. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  47. Balogh a lőrinci kisgazda pártszervezet ügyésze volt.
  48. Ez a volt Pestszentimrei Községháza épülete.
  49. Ahol már 1953 óta az alumíniumkohó építésén dolgozott.
  50. Az imrei nemzetőrség vezetője.
  51. A későbbi Lőrinci Ifjúsági Park a református templom előtt.
  52. Néhány vallomásban (Berczy Károly, Balogh György) 29-i dátum is elhangzik.
  53. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  54. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  55. Csapó Sándor az imrei nemzetőrség megalakítója, Kasza Miklós helyettese.
  56. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  57. A vers szerzője Pósa Lajos.
  58. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  59. Gépelt kézirat. 61. o. Korányi András közreműködésével kaptuk meg a visszaemlékezés néhány oldalát. (TLM adattára)
  60. A volt községháza épülete, a népgyűlésnek helyet adó Hősök tere sarkán állt.
  61. Első világháborús emlékmű. Akkor nem baloldalt, hanem egyetlen emlékműként a tér közepén állt.
  62. PÁNDY: 100 éves falu 60. o.
  63. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  64. PÁNDY: 100 éves falu 60. o.
  65. Más források szerint október 27-én. Tagjai: dr. Szabó Tibor, dr. Wiedemann István tisztiorvos, Piszker Márton, Alexi Róbert, Bernáriusz Ferenc, Valentin József, Bakó Józsefné, Vali Benjamin.
  66. A pontokról részletesen ír TÉGLÁS: Forradalom és Szabadságharc
  67. PÁNDY: 100 éves falu 60–61. o.
  68. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  69. GRÜNVALD: Dr. Balogh György
  70. ÁBTL 3.1.9. V-142003. 1957. június 12. kapitánysági jelentés
  71. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  72. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  73. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  74. A bizottsági ülés jegyzőkönyvét részletesen ismerteti GRÜNVALD: Dr. Balogh György
  75. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  76. Pestlőrinc 50 éve. Bp., 1960. 20. o.
  77. GRÜNVALD Mária tanulmányának mellékleteként átadott iratmásolatok (TLM adattára).
  78. Az üzleteket ért kárról részletesen ír FEITL István: Károk, helyreállítás, életkezdés – rendteremtés című tanulmányában.
  79. Hogy a koordinátori tevékenységet elláthassa, Szőts Mihályt kikérték munkahelyéről, Inotáról.
  80. ÁBTL 3.1.9. V-142003. Szőts Mihály vallomása
  81. Maglódi út 89–91.
  82. Kerületünk 20 éve. 95. o. A sérültek ellátásáról, szállításáról lásd a Visszaemlékezések fejezetet.
  83. Gyöngyvirág utca 8, ma „Új Tündérkert” vendéglő.
  84. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  85. Az egyik szemtanú szerint az ismeretlen halottakat a Kassa utcai iskolába vitték, hogy később azonosítani lehessen őket.
  86. Ma a Lőrinc Center bevásárlóközpont áll a helyén.
  87. Lásd Visszaemlékezések fejezet.
  88. Lásd FEITL István: A pártház megtámadása. KARIP Gyula: A forradalmárok felfegyverzése, fegyveres harcok Pestimrén. Függelék: A fegyveres harc helyszínei a XVIII. kerületben.
  89. Az egyezményről ír FEITL István: Nemzetőrség. In: Városkép ünnepi különszám. 2006. október. A „pozitív példáról” lásd HORVÁTH Miklós: 1956 hadikrónikája. Bp., 2003. 261–265. o.
  90. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  91. KARIP: A forradalmárok
  92. Mivel ő és társai sajátos egyenruhát viseltek, valószínűleg ezt említi Plivelic Iván visszaemlékezésében: „A tisztek látszólag felkarolták a forradalmat, a végén előkerültek még a régi hadseregből eredő egyenruhák és kitüntetések is!” In: PLIVELIC Iván: Az én forradalmam. http://www.nemenyi.net/konyvtar (letöltés: 2007)
  93. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  94. A két laktanyáról és az itt állomásozó csapatokról részletesen ír KARIP: A forradalmárok
  95. KARIP Gyula tanulmányának mellékleteként átadott iratmásolatok (TLM adattára).
  96. A teljes szöveg magyarul: PLIVELIC Iván: Az én forradalmam. http://www.nemenyi.net/konyvtar (letöltés: 2007). olaszul: Ivan PLIVELIC: La mia Rivoluzione da Budapest, 1956. All’Italia, Ferrara, 2006.
  97. Az Üllői úti fegyveres ellenállás rekonstrukciójára lásd FEITL: 1956 Mikrotörténetek 190–215. o.
  98. Boronkay Géza visszaemlékezése (TLM adattára)
  99. HORVÁTH: 1956 hadikrónikája. 131. o.
  100. Lásd Kardos Kázmér visszaemlékezését
  101. Ma Kubinyi Imre utca
  102. TLM adattára
  103. Az anyakönyv arról nem nyújt tájékoztatást, hogy a sérülést hol szerezték.
  104. FEITL: 1956 Mikrotörténetek 86–93. o.
  105. HORVÁTH: 1956 hadikrónikája
  106. Az ezer itt nem pontos szám, az úton felsorakozó tankok látványára vonatkozik.
  107. zekre lásd A fegyveres harcok XVIII. kerületi helyszínei című fejezetet és FEITL: 1956 Mikrotörténetek 190–219. o.
  108. „1956 szeptemberében a Gólyavárban találkozott Budapest értelmiségi ifjúságának fiatalon is nagy múltú Petőfi Köre, hogy megvitassa a népi kollégiumi mozgalom ujjászervezésének feladatait. Pataki Ferenc beszámolója után felszólalt Gyenes Antal, a NÉKOSZ volt elnöke, Kemény István tanár és sokan mások. Kemény István tanár felszólalásában a munkásifjúság helyzetének keresztmetszetét adta, számszerűen kimutatván, hány gyerek iratkozik be évente általános iskolába, hány végzi azt el, az általános iskolát végzettekből viszont hány jut tovább középiskolába, a középiskolát végzettek közül végtére hány jut egyetemre. E helyzet tudományos feltárását követelte, hogy abból következtetéseket vonhassunk le a jövő feladatokra nézve, és azt javasolta, indítson az Oktatásügyi Minisztérium általános felmérési munkát, mindenekelőtt a külső Angyalföldön. Ehhez a javaslathoz aztán számosan csatlakoztak, s egyáltalában jellemző volt erre a Petőfi köri estre a részt kérés a feladatokból. Az Orvostudományi Egyetem egyik tanársegéde intézete nevében ott, helyben vállalta, hogy orvosi szemszögből segítséget nyújtanak a felmérés munkájához. A Hazafias Népfront VII. kerületi bizottságának egyik tagja megígérte, hogy a saját kerületükben elvégzik ezt a »feltérképezést«. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógiai tanszéke több aláírással ellátott levélkét juttatott el az elnökséghez, amelyben felajánlotta segítségét az angyalföldi szociografikus vizsgálatoknál. Sándor András író bejelentette, hogy megszervezi ezt a munkát Sztálinvárosban; a Szikra Könyvkiadó jelen volt munkatársai közölték, hogy 1957 elejétől kezdve, sorozatban megjelentetik a volt falukutatók műveit, és utána sor kerülhetne az itt elhatározott szociográfiai munkák kiadására stb.” EMBER Mária: A népi kollégiumok nevelési tapasztalatai. Ankét a Petőfi körben. In: Magyar Nemzet, 1956. szeptember 21. http://www.archivnet.hu (2016)
  109. Keményt tavasszal elvitték, s egy 1958-as perben 4 évre ítélték „Nagy Imre iratainak külföldre juttatásáért”. 1956 kézikönyve. Bp., 1996. 201. o.
  110. Ma az V. kerületi Vigadó tér
  111. MÁNYOKI Sándorné visszaemlékezése (TLM adattára). Dobra Ágoston esetében az V. kerület halotti anyakönyv (605/1956), Babolcsai (ingadozó névhasználat: Babolcsai/Babolcsay) László esetében a VIII. kerületi halotti anyakönyv (2263/1956) szerint. https://familysearch.org (2016)
  112. FAITH Tibor visszaemlékezése (TLM adattára)
  113. LEDL László visszaemlékezése (TLM adattára)
  114. Ennek a gyűjtésnek eredményeként jött létre a XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum.
  115. Az iskolák forradalom utáni helyzetére lásd FEITL: Károk című tanulmányát
  116. BENKŐ: Az 1956-os Forradalom
  117. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  118. Bősz Jenő később tanárként dolgozott a kerületben.
  119. Lásd Kislexikon
  120. ÁBTL 3.1.9. V-142003. A négyoldalas újság lapjait lásd a Függelékben.
  121. ÁBTL 3.1.9. V-142003.
  122. Frank Gabriella közlése