1956-2016

Farkas Lóránt: Életem képei

Farkas Lóránt: Életem képei1

(részletek)


Október 23-án a rendszeres esti kosárlabdaedzésről – mivel a járműveken nagy volt a zsúfoltság – későn értem haza. Másnapra számos tárgyból nem készültem, ami miatt elég rosszul aludtam. Hajnali 4-5 óra tájban hatalmas dübörgésre, lánccsörgésre ébredtem. A házunk előtt, az Üllői úton végeláthatatlan sorokban vonultak a szovjet harckocsik, páncélautók, és mint később nevüket megtudtam, óriási rohamlövegek. Nem kellett gimnáziumi érettségi, hogy felismerjem: aznap a tanítás szünetel. Nagy kő esett le a szívemről. A Béke téren, főként az 50-es villamos végállomásánál óriási csődület volt, rengeteg információ cserélt gazdát. A következő napokon sokkal többet füleltem a felnőttek között, többet olvastam, és attól kezdve rendszeresen hallgattam a nyugati rádiókat is.

Hőrits Ferenc barátommal is találkoztam, és azt fontolgattuk, hogy be kéne menni Pestre, körülnézni. Azt mondta, ő tudja, hol lehet fegyvert szerezni. Amikor otthon előálltam a dologgal, apámtól kaptam két akkora pofont, hogy orrom vére, taknyom-nyálam egybefolyt.


[…]

Később Hőrits Feri barátom megmutatta a kézfején lévő sérülést. Azt mondta, a harcok során szerezte. Más, régi osztálytársaim szerint a fegyverrel ismerkedve, véletlenül sebezte meg magát. A közelünkben lévő két honvédlaktanyából ágyúkat telepítettek. Az Üllői út és Nagybánya utca sarkán (ahol jelenleg az 50-es villamos sínvégén lévő ütközőbak áll) egy 85-ös légvédelmi ágyú került telepítésre, Pest felé néző csőállással. A másik egy légvédelmi gépágyú volt, és a Nagybánya utcában, emlékezetem szerint a Kassa utcai iskola táján az úttest közepén állt. Ez utóbbit láttam működni, amikor a csigalassúsággal és alacsonyan szálló szovjet repülőkre tüzelt. Nagy drukkolás volt, hogy a csupa nyomjelzős lövedékekből álló két sorozattal eltalálják-e. A lövedékek messze elkerülték a gépet. Egy tapasztalt felnőtt azt mondta, hogy a gép biztosan légi felvételeket készített, és hamarosan nagy balhé várható.

A 85-ös ágyú elhelyezése nem vallott nagy hadvezéri képességekre, mert Pest és Vecsés felől, a Királyhágó, a Nagybánya, a Bakonybánk, de főként a Rudavszky utcából szabadon álló, jó célpontot mutatott. Ezt tapasztalt felnőttek mondták. Engem leginkább az irányítószerkezetek kötöttek le, amelyeken különféle nézőkék, fogantyús és recézett kerekek, gombok voltak. Annak örültem volna, ha ezeket otthon szétszedhetem. Nem emlékszem rá, hogy lőszeres ládát vagy kezelőt egyszer is láttam volna mellette. Az orosz tankok, vagy rohamlövegek az ágyút elölről, hátulról többször kilőtték, de legjobb tudomásom szerint ágyúkezelők nem sebesültek, vagy haltak meg. Eközben a hírlánc működött […]

Kovács András (aki osztálytársam és a kézilabdacsapatban társam volt) apját egy teljesen békésnek tűnő napon deréktájon szinte kettéfűrészelte egy harckocsi úgynevezett villámgéppuskája. Állítólag cigarettáért ment ki a végállomásra, a harckocsi pedig a Nagybánya utcában, a repülőtér felől jött, és éppen a korábban ott felállított és elhagyott légvédelmi gépágyú kilövésével foglalatoskodott.2 […]


Október vége felé a páncélozott harcjárművek Pestről kifelé vonultak, de nem mentek messzire, csak Vecsés határáig. Ezt onnan tudom, hogy a halottak napja közeledvén – anyámmal – kerékpárral, öntözőkannával, kapával mentünk a vecsési temetőbe, mivel anyai ágon a felmenők ott voltak eltemetve. A vecsési káposztaföldeket az út mindkét oldalán ellepték a tankok, rohamlövegek és más páncélozott járművek. A katonák tábortüzek mellett főztek, melegedtek. Én ezt az esetet leszámítva, csak egyetlen egyszer láttam e napokban páncélozott járműből kiszálló, élő orosz katonát. Telefonvonalat telepítettek vagy javítottak az Üllői úton, körülbelül a Wiedemann doktor házával átellenes oldalon. Az oszlopon lévőt két katona segítette-biztosította, akiknek a hátán egy addig általam sosem látott, félelmet keltő és erőt sugárzó puskaféle volt. Később tudtam meg, hogy ez volt az AK–47-es mintájú gépkarabély.

Valamikor november elején, vasárnap (minden valószínűség szerint november 4-én) elterjedt a hír, hogy az oroszok a két laktanyába megüzenték: 15 órakor kezdik a bevonulást. Ha ellenállást tapasztalnak, harcolva foglalják el. Erre tudomásom szerint nem került sor, sőt a civil lakosság kirámolta és „szocialista megőrzésre” átvette az élelmiszereket és más hasznosíthatót. Ez minden bizonnyal így lehetett, mert egy hozzánk közel lakó személytől később egy dugig megrakott katonai teherautó vitte el a szajrét. (A rakodást végignéztem.)

Kohán Géza az elemiben, ha jól emlékszem kettővel fölöttem járt. Ő is a „vagányok bandájához” tartozott, de jó lelkével kirítt közülük […] Mégis – úgy tudom – 10 évet ült.3 Szabadulása után egyszer találkoztam vele, és valóságos emberroncs benyomását keltette. A rendszerváltáskor szerepelt a tévében is.

Nekem a legfájdalmasabb Horváth Éva esete volt. Ő is kb. kettővel járt fölöttem, és szép, szőke hajú, copfos lány volt. Az egész iskolában a legszebb lábú két-három lány közé tartozott. Nehéz volt elfogadni, hogy a szépség egy pillanat alatt elenyészett, hiszen a repeszek éppen a lábát roncsolták össze. Úgy tudom, hogy elvégezte a Műegyetemet és villamosmérnök lett. Ő a Fröhling péknél járt szerencsétlenül.

Október végétől a család a pincébe költözött, mert elég nagy volt a harckocsiforgalom. Valamikor novemberben anyám pokrócokért felment az emeleti szobába. Még vissza sem ért a pincébe, amikor nagy durranás volt. Mindnyájan kiszaladtunk és odafönn láttuk, hogy az emeleti ablaknál valami repeszgránát robbant. Minden bizonnyal a Béke téri, már működésképtelen ágyút akarták újra kilőni, de rossz volt a célzás. Szerintem – ahogy később ezt vonalzóval is megrajzoltam, – ugyanez okból lőttek bele a Fröhling pék közelében fekvő családi házba (amely egy iskolatársam családjáé volt). A Fröhling péknél bekövetkezett tragédiát szerintem ugyancsak arra az ágyúra leadott, de célt tévesztett lövedékek okozták.

Apám valamikor kiszimatolta, hogy már különösebb kockázat nélkül lehet közlekedni. Ő mindig halálosan komolyan vette a munkahelyét, ezért kerékpárra ültünk, hogy bemenjünk a Vérmezőig.

[…]

A piarista atyák sem tétlenkedtek soká, mert posta útján jelentkeztek, és a Laricsevből4 matematikai feladatok százait zúdították rám. A filoszok vers- és szövegelemzésekkel és hasonlókkal hűtötték bennünk a nagy indulatot. Később, amikor személyesen is bementünk az iskolába, rendkívül praktikus tanácsokat is kaptunk (például kettőnél többen soha ne csoportosuljunk, házibulikat ne tartsunk, ne csellengjünk, esetleges provokátorokat ügyesen kezeljük, vitába ne szálljunk stb.) […]

A nyugati adóknak köszönhetően a népek november 1. után még hónapokig balgán hitték, hogy előbb-utóbb eljön a szabadság. A Magyar Ifjúság címlapján egy szőke bombázó (talán Ferrari Violetta), a hátsó oldalon az új farmotoros Tátra röntgenrajza volt látható, melyet a csehek a keleti Mercedesnek akartak kifejleszteni…

1 A kézirat 2000-ben került a Tomory Lajos Múzeum adattárába.

2 Kovács András cipészsegéd november 6-án halt meg a Béke téren.

3 Lásd a XVIII. kerületi bebörtönzöttek és halálraítéltek névsorát

4 P. A. Laricsev: Algebrai példatár