1956-2016

Feitl István: Károk, helyreállítás, életkezdés – rendteremtés

Feitl IstvánKárok, helyreállítás, életkezdés – rendteremtés


A forradalom után a XVIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1956. december 18-án1 tárgyalta először a helyreállítási munkákról folyó jelentést Gelegonya Ferenc építési osztályvezető előterjesztésében. Ehhez kapcsolódott a Magyar Vöröskereszt helyi tevékenységéről szóló tájékoztató. A rendkívüli állapotokra való tekintettel a Vöröskereszt kizárólag segélyezéssel foglalkozott. A tanácsi vezetők külön bizottságot hoztak létre a feladatok ellátására, amelybe olyan köztiszteletben álló embereket kértek fel, mint Somogyi László katolikus plébános és dr. Balogh György ügyvéd, a pestszentlőrinci forradalmi bizottság elnöke. Ezen az ülésen külön határozat született arra, hogy dr. Balogh György ügyvéd a segélyek kiosztása terén végzett jó munkája elismeréséül 2000 forint tiszteletdíjban részesül. Segélycsomagért addigra 5000 család nyújtott be kérelmet. A csomagban alapvető élelmiszerek (liszt, burgonya, bab, margarin, húskonzerv, zöldség) szerepeltek.

Komoly gondot jelentettek az épületkárok is. A lakásosztály vezetője szerint 25 épület, ezen belül két közintézmény rongálódott meg. A tönkrement lakások számát ekkor kb. 350-re tette, kisebb tető- és üvegkárok 300-ban keletkeztek. A kár értékét akkor a magántulajdonban lévő épületek esetén 722 ezer forintra, az IKV kezelésében lévőknél 608 ezer forintra, a középületeknél 241 ezer forintra becsülték. Később ezek az összegek megemelkedtek. Az 1957. március 21-ei jelentés szerint az állami tulajdonban lévő lakóházak helyreállítása valamivel több, mint egymillió forintot, a magántulajdonban lévő lakásokra közel 1,5 millió forintot, a tanácsi középületekre 706 ezer forintot, egyéb középületekre 153 ezer forintot költöttek.2 Az 1957. március 7-ei tanácsülésen a lakásügyi osztály a tanácsi lakások vonatkozásában 118 lakás lakhatatlanná válásáról számolt be, amiből 15 teljesen lakhatatlanná vált. Tizenhat család vette igénybe a tanácsi ideiglenes elhelyezést. 1957. február 15-ig 76 lakást állítottak helyre, amiből hat a teljesen lakhatatlanná váltak közül került ki. Ebben az időszakban a kerületben nem voltak lakótelepek, az állami-tanácsi lakásépítés volumene minimális volt, a jogosnak nyilvánított lakásigénylők száma viszont 1100 körül mozgott. Sokan mosókonyhában, pincében, nyári konyhában húzódtak meg, nem volt ritka, hogy egy szoba-konyhás lakásban három különböző család lakott, nyolcan-tízen vagy annál is többen zsúfolódtak össze. A helyzetet mutatja, hogy a hivatalos adatok szerint október 23-a előtt 39, 1957 márciusában legalább 50 életveszélyesnek nyilvánított lakás volt a kerületben, de még ilyen helyekre is költöztettek családokat. Október 23-át követően, novemberben és decemberben érthető módon megszaporodtak az önkényes lakásfoglalások. Szinte minden lakható helyre családok költöztek. Az elfoglalt pártszékházakba azonnal, de két család a Bókay-kertben lévő úttörőház (ma központi épület) egy részében talált fedelet. Ők a tüzelőhiány miatt a kert fáit kezdték kivágni. A tanács helyzetét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy sürgősséggel igyekeztek nekik lakhatási lehetőséget biztosítani, de azt 1957. január végéig sem tudták megoldani. A pártszékházból a rendőrség gyorsabban lakoltatta ki az ott levőket, már csak azért is, hogy ideiglenesen odaköltözhessen. (Később az épületet az MSZMP kerületi szervezete kapta meg.)

A tanács adatai szerint azonban 150 lakás üresedett meg külföldre távozás miatt. A megüresedett lakások közül 107-et foglaltak el önkényes lakásfoglalók. Ezzel szemben megtorpant a lakásépítés azokban a kerületekben, ahová lőrincieknek ígértek elhelyezést, és megállt, majd vontatottan folytatódott az egyetlen állami építkezés a Baross utcában.3 A helyzeten ebben az időszakban a magánépítkezések sem segítettek, elsősorban azért, mert aki bele is vágott ilyenbe, szinte reménytelen volt építőanyaghoz jutnia, nem is beszélve a magas árakról.4

Lakner Gyula vb-elnök által jegyzett 1958. július 11-ei feljegyzés szerint „A lakóépületekből 8 vált teljesen lakhatatlanná, 117 épület pedig részben lakhatatlanná vált és nagyobb sérülést szenvedett. Ezen kívül 330 lakóépületen történt kisebb sérülés, főleg ablaküveg-kár. A lakóépületekben is és középületekben keletkezett károk az eddigi felmérések szerint kerületünkben összesen 2.212.000 Ft-ot tesznek ki.”5

Károk érték a kerületi termelővállalatokat is. A lajosmizsei vasútvonalhoz és a Vöröshadsereg (mai Üllői) útjához közel eső Szalagszövő és Csipkegyár a fegyveres harcok nyomán 218 ezer forint veszteséget könyvelt el. Más vállalatok általában a sztrájkok, a termelés szünetelésével összefüggésben számoltak kieséssel, így a MALÉV 1957. májusi összesítésében 2,4 milliós anyagi, 1,7 milliós forgalom kiesési és 2 milliós béralap-túllépési gondról adott jelentést.

Az út- és közlekedési károk az első adatok szerint 641 ezer forintot tettek ki. A Vöröshadsereg út keramitköves burkolata kitöredezett, a járda is megsérült, a Gyömrői út betonburkolatán sérülések, kátyúk keletkeztek. A Kádár-kormány úgy döntött, hogy a helyreállítást az állam vállalja, azt pénzügyileg az IKV, illetve az OTP bonyolította le, de ettől függetlenül a tanács saját költségvetéséből 80 ezer forintot előlegezett meg a lakás-helyreállítás meggyorsítása érdekében.

Megsérült az anyatejgyűjtő állomás is, amit 1957. január 3-ára hoztak rendbe. Az őszi védőoltásokat 1957 márciusában és áprilisában adták be. A már említett 1958. júliusi jelentés szerint: „Egészségügyi intézményeinknél, így a Szakorvosi Rendelőintézetnél, bölcsődéinknél, a 18/2. sz. iskola fogászatnál, az Anyatejgyűjtő Állomásnál, az Anya- és Csecsemővédő Intézetnél az épületkárokon kívül mintegy 40.000 Ft értékben keletkezett kár a felszerelési tárgyakban és berendezésekben.”

Különösen nagy károk keletkeztek a Piros iskolában, ezeket mintegy 200 ezer forintra becsülték 1957 elején. Az összes tanterem használhatatlanná vált. Öt tanterem teljes berendezése megsemmisült, akárcsak a hivatalsegéd lakása. Belövést kapott az Engels utcai (ma Gulner Gyula) iskola, az összes ablak és a gondnoki lakás is megsérült. Itt egy tanterem berendezése pusztult el teljes egészében. A főúton lévő két óvoda sem kerülte el a bajt, a Vöröshadsereg útja 307. alatti intézmény esetén ugyancsak a szolgálati lakást és az ablakokat érte kár. A tanítás október 24. és november 15. között teljesen szünetelt, november 28-ig csak korrepetálás folyt, és a karácsonyi szünetig is csökkentett időtartamú foglalkozásokat tartottak. A szülők még decemberben sem szívesen engedték gyermekeiket iskolába.

1957. január 31-ig 83 általános iskolás és 35 középiskolás, a Közgazdasági Technikum diákjai közül 15 fiú és 6 leány ment külföldre. A nevelők közül egy óvónő, 10 általános iskolai, 5 középiskolai tanár, valamint az oktatási osztály egy munkatársa hagyta el az országot. A távozottak között hat testnevelő és két rajztanár volt, így a készségtárgyak oktatása 1957 első hónapjaiban akadozott. Januárban a Bokányi Dezső utcai (ma Bókay Árpád) Általános Iskolából az igazgató szerint hetente két-három gyerek próbált nyugatra szökni. Az iskola épületét is kisebb károk érték.6 Január végére a Piros iskola kivételével a fontosabb helyreállítások befejeződtek. Az óvodásokat addig bölcsődék, illetve a Kistext és a Lőrinci Fonó óvodája fogadta be. Az anyagi kárt szenvedett pedagógusoknak 25 ezer forint segélyt osztottak ki. Külön feladat volt a gyerekeknél lévő fegyverek és lőszerek összeszedése. A pedagógusok részt vettek a családok segélyezésében is. A szénellátás hiánya miatt a kerületben a tanítás február 7-én folytatódott a rendtartásban előírt január 27. helyett.

A tanácsi szakembereknek el kellett ismerniük, hogy a forradalom alatt a kiskereskedők áldozatos munkája nélkül összeomlott volna a kerületi közellátás. Volt olyan trafikos, aki jármű hiányában a hátán vitte nap mint nap az áruját üzletébe. Ezzel együtt a Vöröshadsereg, azaz az Üllői úti harcok súlyos károkat okoztak az üzletekben.7 Az út teljes hosszán szinte minden üzletnek betörtek a kirakatai és az ott lévő áruk tönkrementek. Teljesen megsemmisült a Piros iskola közelében a fűszerüzlet, a sütöde és az Ápisz (papír-írószer bolt). A Közért vállalatnak ebben az időben a kerületben 138 üzlete volt, amelyből 37-et ért kisebb-nagyobb kár.8 Súlyosabban a Béke térnél, a Szarvas csárdánál és a lajosmizsei vasúti átkelőnél lévő üzletek sínylették meg a harcokat. A Vendéglátóipari Vállalat létesítményeinél inkább az áruk eltűnése jelentett komolyabb problémát. Működésük egyébként az év végéig lényegében szünetelt, így megjelent az engedély nélküli italárusítás a piacon, ezt azonban a karhatalom és a rendőrség rendszeresen akadályozta. A 29 állami iparcikküzlet közül egy semmisült meg teljesen, huszonháromban keletkezett kisebb-nagyobb kár. Részben vagy teljesen kifosztották az Alkalmi Áruházat, egy Röltexet és egy ruházati boltot. A legsürgősebbnek az élelmiszerüzletek rendbehozatala bizonyult, mert november közepén felvásárlási hullám indult meg, ami a készleteket nagyon megcsappantotta. Az a vicc járta, hogy bemegy egy ember a hangszerüzletbe és megkérdezi: „Van fehér zongorájuk? De hát uram, minek magának fehér zongora, itt van a fekete, az nem jó? Az már van.”

Az emberek a pékáru egy részét sokáig közvetlenül a pékségektől szerezték be. Rengeteg volt a hiánycikk, egyes helyeken az alapvető élelmiszereket sem lehetett beszerezni, alig volt például alma. Rendkívül fontos volt ezért a piac működtetése. A tanács januárig megszüntette a helypénzfizetést és lakosoknak megbízást adott – a szovjet hadsereg által kiadott papírokkal – a vidékről történő árufelhozatalra. Persze az árak is felfelé mozogtak. Az áruellátást az üzemi munkástanácsok járművek rendelkezésre bocsátásával segítették. A felvásárlási láz következtében voltak napok, amikor az üzletek szinte kiürültek. A téli ruha, a flaneláru még januárban is egy nap alatt elfogyott, gyapjú és kötöttáru szinte egyáltalán nem volt 1957 elején. Hetekig nem lehetett kapni pl. rádiót, tűzhelyet, vasalót, kávéfőzőt és más közhasználati villamossági cikket. November végéig hiába álltak sorba az emberek palackos gázért, ami pedig abban az időben sokak számára nélkülözhetetlen volt a főzéshez. A legsúlyosabb helyzet a tüzelőellátásban jelentkezett. Októberben, novemberben, decemberben alig lehetett szénhez jutni. Több száz ember állt olykor sorba, de csak kevés fához jutottak. A szénszállítás januárban, a tél kellős közepén indult meg.

Karácsonykor volt egyedül némi enyhülés, akkor a Kádár-kormány mindent megtett, hogy az üzleteket ellássa, legyen némi választék. Ötvenhét vagon karácsonyfát szállítottak a fővárosba. Negyvenötöt Romániából, tizenkettőt Csehszlovákiából. Volt köztük jócskán ezüstfenyő is. Az utcákon és tereken halomszámra álltak a fenyők. Hatalmas mennyiségű ablaküveg is érkezett a Szovjetunióból. Az Üveges Ktsz telephelyén mindenki hozzájuthatott az áruhoz, csupán a gitt hiányzott. December közepén megindították a távolsági autóbuszjáratokat Budapest és a vidéki települések között. December 20. után a röplapszórás országosan is megszűnt. December 25-én egy napra feloldották a 22 órától hajnali négyig tartó csökkentett idejű kijárási tilalmat is az éjféli mise megtartása érdekében.

Az emberek mindennapi megélhetésükért küszködtek. November közepén, majd december 8-án két magyar tiszti karhatalmi század települt a mai Sztehlo gimnázium két tantermébe. Ez új helyzetet teremtett. A szovjet rendfenntartás, járőrözés mellé hatásosabb fellépés társult. A karhatalmisták kitelepültek a rendőrőrsökre és rohambrigádjaikkal a rendőrséget is sakkban tartották. A rendőrségen szolgálatot teljesítő nemzetőrség maradékát Papp Sándor rendőrkapitány németországi nyaralása idején, távollétét kihasználva letartóztatták. Felderítő szolgálat alakult, egyre rendszeresebbé váltak a razziák, a házkutatások, a fegyver- és lőszerbegyűjtés, az előállítások, az igazoltatások, a kijárási tilalom ellenőrzése, az illegalitásba vonult szórványos ellenállás letörése, a röplapok összeszedése, a feliratok megsemmisítése. Decemberben feloszlatták a Béke téren gyülekező több száz, az 50-es villamos közlekedését megakadályozni kívánó, sztrájk mellett fellépő tömeget. 1956. december 12-étől a közellátási kormánybiztos az ország egész területén szesztilalmat rendelt el. Az italboltok, kimérések bezártak, az éttermek, kereskedelmi vállalatok alkoholtartalmú italokat nem szolgáltak ki. A rendelkezés betartását a karhatalom ellenőrizte.

Hatékonyan működött a felderítőrészlegük. A második, úgynevezett forradalmi karhatalmi ezred 9. századának jelentése erről így számol be:

1. Az ellenforradalom idején aktívan működő személyek felderítése. Ennek érdekében kiindulási alapként a nemzetőrség tagjainak kihallgatását választottuk. 72 fő nemzetőrből 36 fő kihallgatását vizsgáltuk, melynek eredménye az lett, hogy a kerületben történteket megismertük és munkánkhoz a kiindulási alapot megteremtettük. A nemzetőrség tagjai közül 12 főt javasoltunk preventív őrizetbe vételre és 1 főt a Budapesti Főosztály letartóztatott. Pestimrén ellenforradalmi tevékenységben aktívan részt vett 16 fő. Szerepének felderítésével foglalkoztunk, ebből 4 fő lett internálva, 6 fő preventív őrizetbe vételre javasolva, 1 fő internálási javaslata megtörtént és jóvá is lett hagyva, azonban végrehajtását megakadályoztuk, mivel nevezett ellen szóló vádak hamisak voltak.

Pestszentlőrincen ellenforradalmi tevékenységben aktívan részt vett 44 fő ügyének kivizsgálása alkalmával megállapítottuk, hogy 7 fő disszidált, határon elfogtak és őrizetbe vettek 4 főt, más lakásán rejtőzve őrizetbe vettek 1 főt, a Budapesti Főosztálynak, majd ügyészségnek átadva 3 fő, internálva 6 fő, preventív őrizetbe vételre javasolva 32 fő, ebből végrehajtva 7 fő esetében. Figyelmeztetésben részesült 14 fő. Dekonspirálás történt egy esetben. A dekonspirálás oka, hogy egy fiatal 17 éves fiú, aki segítségre ígérkezett egy aktívan résztvevő személy elfogásával kapcsolatban, az eldicsekedett más személyeknek, hogy ő a titkos rendőrségnél dolgozik. Így lehetetlenné vált továbbra ezen a területen munkát kifejteni.

2. Fegyverrejtegetés miatt 18 esetben hajtottunk végre házkutatást, ez 6 esetben vezetett eredményre. 2 fő átadva Gyermekbíróságnak, 3 fő átadva a Statáriális bíróságnak, 1 fő figyelmeztetésben részesült. Itt előtalált fegyverek száma 4 db puska, 4 db karabély, 2 db géppisztoly, 1 pisztoly, 170 puskalőszer, 320 géppisztolylőszer, 17 duplanyeles kézigránát és 19 kézigránát.

A karhatalmi század december hónapban előtalált 1 pisztoly, 2 puska, 1 géppisztoly, 25 db puskalőszer, 67 db géppisztolylőszer, nagyobb mennyiségű kézigránát.

3. Embercsempészéssel kapcsolatban két esetben folytattunk kivizsgálást, mely mind a két esetben eredményesen végződött. Kettő fő pontos adatait átadtuk a Budapesti Főosztálynak, 1 fő esetében, aki az angol követségen dolgozott, az adatokat átadtuk és a további munkálatokat a Budapesti Főosztály végezte.

4. Gyülekezések megfigyelése. Két esetben hajtottunk végre ilyen irányú tevékenységet, mely eredménytelenül végződött. Egyik esetben tiltott borkiméréssel foglalkoztak, másik esetben pedig énekkar összevonása volt.

5. Röpcédula készítése és terjesztésével kapcsolatban két esetben hajtottunk végre házkutatást, mely egy helyen eredményesen végződött. A sokszorosításhoz felhasznált írógépet és indigókat házkutatás alkalmával elkoboztuk és a főosztály kivizsgálása után Dobai Évát az ország összes iskolájából kitiltották.

6. Honvédségi anyagok eltulajdonításával kapcsolatban kb. 72 esetben tettünk javaslatot házkutatás végrehajtására, mely 18 esetben eredménnyel végződött. A karhatalmi szolgálat alatt begyűjtött anyagok körülbelüli pénzértéke havonkénti részletezéssel az alábbi:


1956 november hónap kb. 70-90.000,- Ft

1956 december hónap kb. 180-200.000,- Ft

1957 január hónap kb. 60-70.000,- Ft

1957 február hónap kb. 40-50.000,- Ft

Összesen: 350-410.000,- Ft


1957 március hónapban anyagok eltulajdonításával kapcsolatban a politikai feladatok miatt nem foglalkoztunk.

A század a rendőrséggel együttműködve három alkalommal hajtott végre nagyszabású razziát. E razziák közül jelentős volt a szökött rabok összeszedése. Ezek száma 47 volt, amelyeket a Gyűjtőfogházba kísértünk be. Ezen kívül március 15-ét megelőzőleg történt preventív őrizetbe vétellel kapcsolatban mintegy 140 fő előállítása történt meg, amelyeknek eredményeképpen 22 fő internálva, 36 fő preventív őrizetbe vétel alá esett, a többi személyek felmentve.

November végén a pestlőrinci Béke térnél éjjel rálőttek ismeretlen egyének golyószóróval az arra menő járőrre, a járőrök a tüzet viszonozták, kb. 10 percig tartott a tűzharc. A lövöldözők gépkocsival menekültek el, így megállapítani nem tudtuk, hogy kik lövöldöztek. A személyi állomány nagy részében ezek a tények a harci szellemet fokozták és önként vállaltak éjjeli külön járőrszolgálatot többen. Ugyanakkor 1-2 fő megijedt és nem mert éjszakai szolgálatot vállalni. Ezeket a személyeket az akkori szd.pk. rádió- és belső szolgálatra osztotta be.”9

A karhatalom az utcáról hamarosan bevonult az üzemekbe. Az ottani vezetők segítségével szétverték az ellenállást, a hangadókat eltávolították, a munkástanácsokat terrorizálták, megalakították és kiképezték a munkásőrséget, megszervezték az MSZMP-szervezeteket, sőt még a szélsőbaloldali Táncsics Mihály Kör kerületi szervezetét is10. Ott voltak a gyűléseken, sőt egy idő múlva maguk szerveztek munkásgyűléseket. Nehezebben jutottak be az iskolákba. A tantestületek ezt igyekeztek megakadályozni, mindhiába. A karhatalom összehívta az igazgatókat és „eligazította” őket. Összekötő hálózatot építettek ki, eltávolították az ellenállásra utaló nyomokat, röplapokat, olykor még osztályokat is átkutattak. A 9. század összefoglaló jelentése szerint: „Január hónapban történt, hogy feljelentés érkezett 8-10 éves gyermekek szervezkedéséről. Az ártatlannak látszó ügy felgöngyölítése után kiderült, hogy a bejelentésnek megvolt az alapja. 6-8 gyermekből álló csoport feladatot kapott egy „bácsitól”, hogy gyűjtsék a kézigránátot, mert fel kell robbantani a vasutat. A kézigránátokat a gyerekeknél, lakásukban, kertben elásva a járőr megtalálta, az ügyet a nyomozószervek sikeresen befejezték.”

Később osztályfőnöki órákat tartottak elméleti brigádjuk segítségével. A karhatalom nélkül nem szerveződtek volna meg a helyi MSZMP-csoportok. 18 üzemben, 16 iskolában, két téeszben és a tanácsnál is a tiszti különítmény közreműködésével jöttek létre ezek. A párt kerületi vezetői fegyvert és kiképzést kaptak. A rendezvényeket fegyveresen biztosították. Végül hathatósan részt vettek a tisztek a háztömb- és utcabizalmiak felülvizsgálatában és kiválogatásában. Tavaszra a hálózat újjáépült, így a 7. század 1957. május 2-án, a 9. század május 3-án befejezte tevékenységét. Előtte azonban valamelyik karhatalmista tiszt lírai hangvételű cikkben örvendezett az új rendnek lapjukban, a Pesti Járőr, 1957. április 4-i számában:



Tavaszi reggel

Az 50-es villamosról leszálló utast jóleső érzés fogja el a Kossuth téren. A rügyekből lombosodó bokrok, a sárga színben virágzó aranyeső-fák, a zsendülő pázsit, a március végi tavasz szívmelegítő illatát leheli. A sétányokkal átszegdelt tér Pestlőrinc központja, ékessége. Szemben, Kispest felé, letűnő házak üzletei – mint egy hatalmas szállodai forgóajtó – nyelik-öntik magukból a kora reggeli vásárlók tömegét. A parkot körülölelő házak falai, az útszegélyek kopott betontakarói ifjúi tűztől, hévtől duzzadó jelszavakat vetítenek a járókelők elé. „Éljen a Kommunista Ifjúsági Szövetség!” – lehet olvasni. A téren keresztülvezető járdák színei nyögnek a csapatokban komolykodva „politizáló” tanáraikat szenvedélyes hangon korholó diákok lábai alatt.

A kavicsok csörrenése egyetlen hangharmóniává olvad össze, néhány illetlen verébcsapat kedves-szemtelen csipogásával.

Tavasz van Pestszentlőrincen.

A tér az izmosodó új, visszavonhatatlan győzelmet hirdeti.


Statáriális ítéletek


A statáriumot az Elnöki Tanács 1956. évi 28. sz. törvényerejű rendeletével 1956. december 11-én hirdették ki, s még aznap, 18 órától életbe is lépett az ország egész területén. Az indoklás a lakosságnál nagy mennyiségben lévő lőfegyverekkel való visszaélésre és fenyegetettségre hivatkozott. A rögtönbíráskodás hatálya a gyilkosságra, a szándékos emberölésre, a gyújtogatásra, a rablásra (fosztogatásra), a közérdekű üzemek vagy a közönség életszükségletének ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálására, ezeknek a bűntetteknek a kísérletére, a lőfegyver, lőszer, robbanószer, illetőleg robbanóanyag engedély nélküli tartására terjedt ki. A nagy sietség miatt azonban néhány részlet kimaradt a rendelkezésből, ezért azt két nap múlva újabb követte, amely szerint „A rögtönítélő bíróság, ha a terheltet a rögtönítélő eljárás alá tartozó valamely bűncselekményben bűnösnek nyilvánítja, ítéletében egyúttal halálbüntetést szab ki.”

A meghozott halálos ítéletekkel kapcsolatban úgy szólt a kormányrendelet, hogy „a kegyelmi kérvénynek a büntetés végrehajtására nincs felfüggesztő hatálya, a büntetést az ítélet kihirdetésétől számított 2 órán belül végre kell hajtani”.

December 15-étől gyors egymásutánban kilenc ügyben 18 személyt ítéltek el az országban, közülük hatot halálra, akik közül egy főt nyomban kivégeztek. Két vádlott életfogytig tartó, a többiek közül egy 15, egy 12, hat pedig 10 év börtönt kapott.

Az eddigi kutatások három, a kerülethez kötődő eljárásra derítettek fényt. Az ítéletek időrendjében haladva az első áldozat az akkor 32 éves pestszentimrei Kisbéri Sándor volt, akit lőszer- és fegyverrejtegetés bűntettében ítélt el a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága. A vádlott 1956. november 26-án, Szentendrén egy falatozóban, sörözés közben 150 forintért vásárolt egy pisztolyt hét tölténnyel, amit hazavitt és elrejtett. December 14-én a Pestszentimrén tapasztalt politikai ellenállás (röplapolvasás, vonatmegállítás, szervezkedési kísérletek) miatt beidézték a rendőrségre, ahol arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e fegyverrel, igennel válaszolt és őszintén beszélt az elrejtett pisztolyról. Alig egy hét múlva, december 22-én tizenkét évi börtönbüntetésre ítélve tört ketté az élete. (Kisbéri Sándor és a cikkben szereplő többi elítélt büntetését az Elnöki Tanács 1960-ban kegyelemből öt évre csökkentette.)

A második ítélet 1957. március 20-án született. Az elsőrendű vádlott Radnóti Iván János 16 éves tanuló, a másodrendű Kohán Géza 17 éves műszerésztanuló, a harmadrendű Rabács György 19 éves műszerésztanuló volt. A letartóztatás és az ítélet között ebben az esetben alig hat nap telt el. Tudni kell, hogy 1956 novemberében Budapest tele volt eldobált, szétszórt fegyverekkel. A statáriális eljárásra vonatkozó rendeletek azt mindenesetre rögzítették, hogy a húsz évnél fiatalabbakra halálbüntetés nem szabható ki.

A történet meglehetősen fordulatos. A fegyverbirtoklás kamaszok között vagányságnak, talán hősiességnek számított. Persze nem ért az egész semmit, ha a dolog nem került szóba, nem lett dicsekvés tárgya. Radnóti Iván különösen szerencsés volt, mert egy dobtáras géppisztolyt, négy karabélyt és 15 db kézigránátot gyűjtött össze árkokból, kutakból stb., és egy pisztolyt is sikerült az egyik osztálytársával géppisztolyra cserélnie, így komoly fegyverarzenált rejtett el gondosan. Kohán Géza irigykedett rá, így ügyes cselt eszelt ki. Megkérte barátját, hogy egy házkutatási paranccsal állítson be Radnótiékhoz, és kobozza el a fegyvereket. Így is történt. Rabács György rendőrnek adva ki magát beállított a családhoz és a fegyverek átadását követelte. Az ijedt, meglepett szülőknek eszükbe sem jutott, hogy utánanézzenek, valódi rendőrrel állnak-e szemben. Átadták a fegyvereket egy géppisztoly híján, ami épp kölcsön volt egy másik kamasznál. A kint rejtőző Kohán Géza talán nem is gondolta, hogy a trükk ilyen jól sikerül. A fegyvereket még aznap éjjel elásták. A megszeppent Radnóti Iván másnap visszakérte a kölcsönbe adott géppisztolyt a tárral, majd rohant a rendőrségre. A tárat a nagy kapkodásban otthon felejtette, így – most már a valódi rendőrök – néhány óra múlva elmentek érte. A szülők mit sem sejtve mondták el, hogy előző nap volt itt egy rendőr, aki házkutatást tartott és magával vitt fegyvereket. A rendőröknek leesett az álluk. Az események ezt követően gyorsan peregtek tovább. Még aznap éjjel házkutatást tartottak a cselt kieszelő két fiatal lakásán. A fegyverek előkerültek. Bár nyilvánvalóan kiderült, hogy a fiataloknak a birtokláson kívül semmilyen céljuk nem volt a fegyverekkel, ez már nem segített. A védőknek nem sikerült rendes bíróságra átutaltatni az ügyet, a rögtönítélő bíróság a három fiatalt egyformán 10-10-10 évi börtönre ítélte. (Az ítéleteket a rendszerváltás után semmissé nyilvánították.)

Ugyanezeken a napokon, tehát március 14-én tartóztatták le, és március 20-án ítélték el harmadik hősünket, az ötvenhat éves Cs. Varga Jánost is lőszer- és fegyverrejtegetés miatt. Az 1945 utáni koalíciós időkben a Nemzeti Parasztpárt ócsai titkáraként dolgozó munkásember ellen azonban nem ezért indult eljárás. Talán valamelyik haragosának jutott eszébe, hogy 1956. december 10-én a Kőbányai Gyógyszerárugyár üzemi értekezletén arra kért engedélyt, hogy „jó nagy betűkkel kiírhassa: Le a Kádár-kormánnyal, Ruszkik haza!”, meg még arról is beszélt, hogy a Kádár-kormányt ne ismerjék el, mert nem a nép választotta. A rendőrök tehát izgatás vádja miatt jelentek meg 1957. március 14-én Cs. Varga János lakásán, hogy letartóztassák. A házkutatás során a padlásról került elő a pisztoly tárral, tíz lőszer és egy katonai derékszíj. A vád nyomban fegyverrejtegetéssé változott, és az ügy statáriális bíróság elé került. A nyomózóknak ez egyszerűbb volt, mint bíbelődni az izgatás nehézkes vagy esetleg egyáltalán nem is bizonyítható vádjával.

Hogyan került a fegyver a padlásra? Nos, a történet még 1956 augusztusából való, amikor Cs. Vargát három ittasan randalírozó tiszttel hozta össze a sors, akik közül egyik részegen eldobta fegyverét. Cs. Varga összeszedte és hazavitte. Vissza akarta adni, de nem találkozott a tiszttel, beszolgáltatni meg nem akarta, mert azzal a tisztet hozta volna nehéz helyzetbe. Maradt a padláson. Ez bizonyult a legrosszabb megoldásnak, az ítélet ugyanis ebben az esetben is drákói szigorral tíz év börtönről szólt.

A történetnek van egy mellékepizódja. Az eljárás során előkerült egy kézzel írt kis „ima”, ami állítólag egy később nyugatra menekült gimnáziumi tanulótól származott, aki ezt Cs. Varga János leányának küldte. A szöveg a népi keserűség, az elveszett remény, a gyűlölet és ugyanakkor az irónia különös együttese, amit talán csak Magyarországon, a pesti ember által teremtett forradalmi folklórban lelhetünk fel.


Kádár miatyánk…

Mi atyánk Hruscsov,

Ki vagy a Kremlben

Átkoztassék meg a Te neved

Pusztuljon el a te országod

Mint Moszkvában, itt Pesten is

Ne vedd el a mi kenyerünket,

De bocsájtsd el a mi foglyainkat

Miképpen mi is elbocsájtjuk a megszálló oroszokat.

Ne vígy minket Szibériába

De szabadíts meg az oroszoktól

Mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség,

De nem mindörökké.

Ámen.

1 BFL XXIII. 218. a. 23. kötet

2 A pontos teljes összeg: 3 356 239 forint volt. (BFL XXIII. 218. a. 24. kötet)

3 BFL XXIII. 218. a. 24. kötet. A Baross utcában a Fővárosi Tanács 1956-ban 60 családi ház építését kezdte meg 3,6 millió forint értékben. Ugyanezen a területen a Lőrinci Hengermű 10 készenléti lakás építését kezdte meg. A lakásínség miatt a beköltöztetés folyamatos volt annak ellenére, hogy az építkezés elhúzódott, az eredeti határidőket műszaki okok miatt sem tudták tartani.

4 A jelentés példaként említette a téglahiányt: „Nagyon jó hogyha 15-20.000 darabot kap a kerületi FEÉRT egy hónapra, ezzel szemben havonta 5-600.000 db-ra lenne szükség, hogy a jelentkezőknek valamit adhasson. De ugyanígy van ez más építőanyagokkal is. Ha néha befutott egy vagon égetett mész, egyszerre 80-100 ember áll sort és nem egyszer rendőri segítséget kellett az üzletvezetőnek igénybe vennie.”

5 ÁBTL 3.1.9. V-144224 157. o.

6 „A fegyveres felkelők kidöntötték a vaskaput, a lövöldözések következtében a csatorna több helyen lyukas lett, a vakolaton végigcsorog az eső.” (Hegedüs Imre hozzászólása)

7 „Kerületünkben 29 állami iparcikküzlet működött, melyek közül egy teljesen megsemmisült. 23 üzletben kisebb-nagyobb károsodás történt. Az eddigi adatok szerint az ittlévő kárt másfél millió Ft-ra értékeljük. A kerület területén lévő összes kereskedelmi üzlethálózatokban keletkezett károk állóeszközökben és áruban mintegy 5 millió Ft-ot tesznek ki.” – szólt a jelentés.

8 Lakner Gyula vb elnök szerint „Az árudákban az árukár mintegy 2,5 millió Ft-ot tesz ki. A vendéglátóipari üzemegységekben az árukár félmillió Ft körül van.”

9 HL MVKGY T. (1956.) 10. d. 3. ő. e.

10 Pesti Járőr, 1957. 14. szám