1956-2016

Feitl István: A pártház megtámadása

Feitl IstvánA pártház megtámadása


Előzetes megjegyzések


A fővárosi kerületi MDP pártszékházak elleni támadásokat a történeti szakirodalom eddig is ismerte. Október 24-én ilyenre tudomásunk szerint nem került sor, október 25-én a csepeli, a kispesti, majd a XVIII. kerületi megtámadását több kötet is említi1. Ezután eltérő eredménnyel sorra került még több is2. A mintát – akár tudatosan, akár nem – egyfelől a fegyvereket őrző épületek megtámadása, másfelől a Szabad Nép székháza elleni támadás adta. Motivációja az uralom átvételének aktusa és a régi hatalomnak valóságos és egyszerre szimbolikus megszüntetése, továbbá fegyverszerzés és ávósok keresése volt. Az eseményekre a felfokozott indulat, a feszült, olykor hisztérikus légkör volt jellemző, ezt fejezte ki a behatolás után a berendezés megrongálása, az iratok, könyvek kiszórása és felgyújtása, a lincshangulat. Ugyanakkor ennek foka a konkrét helyzettől függött, a támadók győzelmük tudatában lecsillapodtak. Ez az emocionális hullámzás jellemezte például Csepelt, ahol a pártház megtámadásának előzményeként október 24-én már a rendőrség és a kiegészítő parancsnokság előtt halálos áldozatokkal járó összetűzés történt, másnap a pártház elfoglalását követően mégis mindössze Lenin és Sztálin szobrai kerültek a környező fákra.3

A XVIII. kerületi eseményről az első helytörténeti leírás a Pestszentlőrinc krónikájában jelent meg, ez Benkő Levente szakdolgozatának megállapításait vette át, amely szerint október 25-én egyre több ember verődött össze a téren, és követelni kezdték a ház megnyitását. A pártház védői ezzel szemben belülről eltorlaszolták a ház kapuját. Ez elmérgesítette a helyzetet, az ostromlók kezében megjelent egy-két fegyver, amit a rendőrségről származónak tartott a szerző. Kideríthetetlennek vélte, hogy ki lőtt először, az biztos, hogy délután tűzharc alakult ki; a pártház védői az emeleti ablakból tüzeltek, míg a felkelők a tér fái és az első világháborús emlékmű mögül. A mintegy egyórás párbajban senki sem sérült meg. A pártház sorsát a felkelők oldalán beavatkozó rendőrök pecsételték meg, egy dömper segítségével sikerült betörni a kaput és behatolni az épületbe. A ház védői a rendőrök oldalán hagyták el az épületet, szidalmazások közepette, de sértetlenül. Estefelé a tömeg kiszórta az emeleti ablakból az utcára a káderlapokat és könyveket, majd felgyújtotta azokat. A szerző megállapítja végül, hogy az ostromnak sem sebesültje, sem halottja nem volt.4

Tekintettel arra, hogy a pártház ostroma valamennyi nagyobb kerületi peranyagban előkerül, különösen a Molnár Károly és társai elleni vizsgálatban és perben, így ezek ismeretében megkísérelhetünk egy pontosabb, de nem teljesen végleges rekonstrukciót összeállítani.5


A helyszín


A pártház Pestszentlőrinc városközpontjában, a kerület főútvonalának frekventált helyén, a Vöröshadsereg útja 131. (ma Üllői út 453.) szám alatt állt. Előtte úttest, majd az 50-es villamos sínpárja, vele szemben a kerület központi, nagy tere, a Kossuth tér helyezkedett el. A korábbi pékség épülete a Magyar Dolgozók Pártja 1948-as megalakulásától pártszékházként működött. Mellette nem volt üres telek, az egymáshoz épült házak folyamatos beépítettséggel helyezkedtek el egymás mellett. Szemben a téren két emlékmű állt, a szovjet hősi és a Vöröshadsereg útra néző reprezentatív I. világháborús szoborcsoport, amely ma is megvan. A park hátsó sarkában az 1954-ben épült szabadtéri színpad volt6. A parkot a pártházhoz közelebb eső szélén néhány lakóház és az idők folyamán felszámolt téglagyár foglalta el. A térnek a székházzal szemben lévő távolabbi, túlsó oldalán a meghatározó építmény a ma is működő gimnázium volt, akkor Steinmetz Miklósról elnevezve7. A tér belváros felé eső oldalán lévő Ságvári Endre (korábban és ma Gyöngyvirág) utca és a park sarkán volt a rendőrség (ma zeneiskola), mellette a katonai kiegészítő parancsnokság (ma a felújított villa épületében vendéglő van). A rendőrségről a parkra és parkon keresztül a pártházra lehetett látni, a két épület közötti távolság légvonalban kb. háromszáz méter.

Az ostrom alá vett épület homlokzati része egyemeletes, a tágas, kétszárnyas kaput körülöleli. A kapun személygépkocsik és lovas kocsik is behajthattak az udvarra, amit földszintes épületrészek ölelnek körbe. A bejáratnál a kapualjban porta, mellette az emeletre vivő lépcső indul. Az emeleten voltak a vezetők irodái. Az udvar hátsó részén garázs és ebédlő helyezkedett el. A homlokzati földszint és az oldalépületek belülről is átjárhatók voltak, az emelet az oldalépület padlásához kapcsolódott. A földszinti homlokzati ablakokat ma is erős rács védi. Az emeleti rész közepén egy erkély van kiképezve. A nagy és erős kapu, a rácsos ablakok, a zárt házsor az erőszakos behatolásnak meglehetősen ellenálló külsőt kölcsönzött.


Előjelek


Az október 23-i esti és éjszakai események a kerületet mint a városközponttól távol eső külvárost nem érintették. Ezzel együtt Papp Sándor alezredes, akkori rendőrkapitány 1957. április 16-án tett tanúvallomásából tudjuk, hogy a rendőrséget felettes szervei készültségbe helyezték. „1956. október 23-án este 21 órakor a lakásomon telefon útján értesítést kaptam a kerületi kapitányság ügyeletes tisztjétől, hogy a budapesti főosztály vezetője készültségi szolgálatot rendelt el. Azonnal indultam, s a kapitányságra kijöttem. Továbbiakban körtelefonon még ugyanazon az estén azt az utasítást kaptam, hogy az összes őrsöket vonjam össze a kapitányság épületébe az egész személyi állományra vonatkozóan pedig az volt az utasítás, hogy a kapitányság épületét nem hagyhatják el, fegyvereket nem adhatnak ki senkinek, azokat helyezzék biztonságba, ha szükséges rejtsük el. Fegyvert használni tilos, kivéve azt az esetet, ha közvetlen támadás érne minket. A parancsot végrehajtottam.” – mondta el Papp Sándor. A központi parancsok egyértelműen a felkelők fegyverszerzési törekvéseivel szembeni védekező magatartásra utaltak, miközben megkezdődött a szovjet csapatok bevonulása a fővárosba.

Október 24-én szerte a városban fellángoltak a harcok. A Budapesti Rendőr-főkapitányságot már aznap reggel fegyveresek támadták meg. A támadást két oda érkező magyar harckocsi közbeavatkozása segítségével el tudták hárítani. Aznap este a XIV. kerületi kapitánysághoz segítségként érkező tankok azonban már átálltak a felkelők oldalára. A rendőröknek menekülniük kellett. (Másnap reggel a felkelők elfoglalták a IX. kerületi rendőrkapitányság épületét. Az összetűzésben egy rendőr meghalt.)

Október 24-én reggel a város frekventált terei megteltek emberekkel, sokan igyekeztek munkahelyükre jutni, mások kíváncsiságból vagy vásárlási céllal mentek ki az utcára. A felkelők és a lakosság sajátos találkozása és a szovjet katonai egységek megérkezése az ellenállás légkörét erősítette. A XVIII. kerületben az akkori Vöröshadsereg, a mai Üllői út volt ennek a központja. Nem kellett sok, hogy a Kispest és Lőrinc határában lévő és a Vöröshadsereg útjáról nyíló, mintegy 4500 munkást foglalkoztató Vörös Csillag Traktorgyár előtt reggel a Budapest és Lajosmizse összeköttetését biztosító vasútvonal Üllői úti kereszteződésénél barikád épüljön, és ezzel kialakuljon az első ellenállási gócpont a két kerület határvonalán.8

A rendőrkapitány szerint 23-a éjjelén és 24-én a XVIII. kerületi rendőrséget támadás nem érte, küldöttség sem kereste meg. Másként emlékezett a történtekre L. Kiss Margit, a rendőrség 26 éves telefonos kisasszonya, aki szerint már október 23-a estéjén, 22 óra körül megjelent a kapitányság előtt kb. 30 fő, fegyvert, a vörös csillag levételét, illetve a korabeli köznyelvi kifejezéssel élve, az ávósok kiadását követelték. Ezt az akciót a rendőrkapitány leszerelte, a csoport távozott. Hasonlót említett Fejes Sándor nyomozó hadnagy, akit éjjel géppisztollyal fegyvereztek fel. Szerinte a védelem annyit jelentett, hogy mindenkinek a saját ablakában kellett adott esetben tüzelőállást foglalnia. Az ő emlékezetében 23 órakor jelent meg egy kisebb csoport fegyverért, de eredménytelenül távoztak.9

Dobi Pál főhadnagy a kerületi rendőrség közrendvédelmi alosztályának akkori vezetője 1958. június 18-ai kihallgatásán a kapitánnyal egyezően azt vallotta, hogy 23-án éjjel Papp Sándor parancsára elkészítette a kapitányság védelmi tervét, majd végrehajtotta az őrsök bevonására vonatkozó parancsot. Szétosztotta a fegyvereket a legénység között, és beosztotta őket védelemre. Szerinte már október 24-én reggel megjelent a kapitányság előtt egy teherautónyi ember, akik fegyvereket követeltek, de a kapitány, ő és még egy társa ezt a kísérletet is leszerelte. 1958. szeptember 22-ei vallomása ennél részletesebben mondja el a történteket. Október 23-án éjféltájban még nem volt szó az őrsök összevonásáról, ekkor Dobi ellenőrizte a 41. és 42. számú kerületi őrsöt, de alighogy visszatért, már bevonásukról kellett intézkednie. Ez is megtörtént, a kintiek magukkal hozták a fegyver- és lőszerkészletet és a titkos irattárakat. Dobi ekkor tervezte és szervezte meg a kapitányság védelmét, és támadás esetén tűzparancsot is kilátásba helyezett. Hajnali három és négy óra között érkezett az első 25-30 főből álló csoport gépkocsival, és fegyvert követelt. A kapitány, Dobi és egy harmadik tiszt ezt megtagadta, és távozásra szólította fel a felkelőket, akik engedelmeskedtek. A vallomás így folytatódik: „24-én 07-08 óra között egy polgári személy bejött a kapitányságra azzal, hogy a Vöröshadsereg útján egy péküzlet előtt katonaság fegyvert osztogat a polgári lakosságnak. Kb. 10 rendőrrel a helyszínre mentem és megállapítottam, hogy a katonaság nem fegyvert, hanem kenyeret osztott. Visszafelé jövet láttam, hogy a Vöröshadsereg útja és a Baross utca sarkán nagy csoportosulás van, a városba menő szovjet harckocsikat nézik. Az egységgel odamentem és szétoszlattuk a tömeget.”

Október 24-én este 22 óráig a vallomás szerint nem történt semmi. Ezen az estén a kormány 8 óra 20 perckor kijárási tilalmat rendelt el. Dobi Pál járőröket indított, akik több utcán kószáló személyt elő is állítottak. Hogy az ő sorsuk mi lett? Mivel reggel Nagy Imre miniszterelnök feloldotta a kijárási tilalmat, minden valószínűség szerint 25-én reggel elengedték őket. Papp Sándor szerint október 24-én este 22 óra körül tehergépkocsival negyven, részben már felfegyverzett felkelő érkezett a rendőrséghez, és további fegyvereket követelt a szovjet hadsereg elleni harchoz. Papp sem fegyvert nem adott, sem alkudozni nem volt hajlandó, és ellenállást helyezett kilátásba. A tárgyalás megszakadt, a csoport egy óra múlva eltávozott. Az alezredes szerint nem kerületi felkelők voltak, vezetőjük egy kb. 24 éves kalauznő és egy kb. 18 éves fiatalember volt. Az esetet két perbe fogott rendőr, Györki Lajos és Rovenszky István is megerősítette.

A rendőrség elé érkező és fegyvert kérő kisebb csoportok megjelenésében csak egyetlen szokatlan dolog volt megfigyelhető, az hogy a rendőrség különösebb konfliktus nélkül hárította el a fegyverek kiadására vonatkozó igényeket. Ez egyfelől azzal volt magyarázható, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság erőösszpontosításra és védelemre rendeztette be a kerületi kapitányságokat, mindenképpen igyekezett megakadályozni a fegyveres összecsapást és a vérontást. Másfelől azzal, hogy a helyi rendőri vezetők ennek megfelelően cselekedtek, jól megszervezték saját védelmüket, ugyanakkor nem provokatívan, ellenségesen, hanem határozottan, de kitérően léptek fel a felkelőkkel szemben.

Október 23-a után a pártbizottság is fegyveres védelemre készült. Október 24-én Janza Ferenc, a kerületi MDP első titkára védelmi tervet dolgozott ki. Az önként jelentkező pártmunkásokat felfegyverezte, így került a védők közé Ács Zoltán, a pártbizottság Skoda gépkocsijának sofőrje. Ács vallomása szerint a védők száma kb. 20 fő lehetett. Janza Ferenc a fegyvereseket éjjel-nappali szolgálatra osztotta be. Október 24-én délelőtt Mezei János, a tanács közművelődési előadója szerint nagy sürgés-forgás volt az épületben, a fegyverszerzés és az előkészületek nagy iramban folytak. Az egyébként csendes éjszakát ott is töltötte társaival.

Dudás János, a pártbizottság egyik alkalmazottja 1958. június 30-ai vallomásában arról beszélt, hogy október 24-én ő ment át Papp Sándor rendőrkapitányhoz annak érdekében, hogy a pártházbeliek fegyvert kapjanak. Három karabéllyal, két géppisztollyal és két pisztollyal tért vissza. Ezenkívül két rendőrt is átküldött a védelem megerősítése érdekében. Papp Sándor erről így számolt be vallomásában: A pártbizottság „24-én fegyvereket kért tőlünk, 25-én pedig rendőröket a pártház biztosítására. Mindkét esetben utasítást kértem a főosztálytól [a BRFK-tól] a kérelemmel kapcsolatban, a válasz az volt, hogy egyetlen fegyvert és egyetlen embert sem adhatok a pártbizottság részére. Ennek ellenére emlékezetem szerint 7 db puskát és 1 db géppisztolyt, majd később hat rendőrt átküldtem a pártbizottság épületébe.”

Janza Ferenc, aki személyesen kért október 24-én segítséget Papp Sándortól, négy géppisztollyal és karabéllyal felfegyverzett rendőr átküldésére emlékezett.10 Bérces Ferenc, a pártház gondnoka, 1958. július 4-ei vallomásában négy-öt, a pártházhoz rendelt rendőrre emlékezett, akik a portán tartózkodtak már 24-én. Bozóki Zoltán József, a pártház egyik dolgozója szerint október 25-én négy rendőr érkezett a védelem megerősítésére.

A védők fegyvert szereztek a honvédségtől (Bozóki Zoltán József szerint az egyik kerületi tüzérlaktanyából) is. Dudás János szerint ezt követően 17 géppisztolyuk, 60 karabélyuk, két pisztolyuk és nagyobb mennyiségű kézigránátjuk volt a pártház védelmére.

Ismerjük a Magyar Néphadsereg XVIII. kerületi Kiegészítő Parancsnokságának az 1956. október 23. – 1957. május 1-je közötti eseményekről szóló jelentését, amely az október 25-ei fegyverátadásról így számol be:

Október 25-én érkezett be Bach [százados], aki a közlekedés nehézségei miatt előbb nem tudott bevonulni szolgálati helyére. Ezen a napon délelőtt a ker. PB erősítést kért a P[arancsnok]ság-tól, s így egy g[ép]pi[sztoly]-t lőszerrel, valamint kgr.11 készletünk felét, kb. 5-6 db-ot és kb. 200 db puskatöltényt adtunk át a pártbizottságnak.” 12


A szovjet emlékmű lerombolása


Így érkezett el 1956. október 25-e. Előző este háromnegyed kilenckor Kádár János, az MDP Központi Vezetőségének titkára rádióbeszédében a pártbizottságok és a közintézmények megvédésére szólította fel a párttagságot. A reggeli rádióadás azonban a felkelés felszámolásáról a helyzet és a főváros életének normalizálásáról is beszélt. A válság megoldódni látszott. Megindult a közlekedés, helyreállt a közellátás. A Budapesti Pártbizottság felhívása munkára szólította a fővárosiakat. Szerte a városban sok tízezer ember indult el a munkahelyére vagy vásárolni. A kora reggeli vonatokkal közel 80 ezer ember érkezett Budapestre. Az utcák megteltek járókelőkkel. Reggel a kerületi pártház védői is megfogyatkoztak, egyesek védelmi beosztásuknak megfelelően elfoglalták helyüket, mások viszont – nyilván a konszolidáció reményében – munkába mentek. Dudás János említett vallomásában úgy emlékezett, hogy október 25-én délelőtt több tüntető csoport vonult el a pártház előtt, egyes csoportok meg is álltak, de minden atrocitás nélkül továbbmentek. Papp Sándor ehhez hasonlóan azt állította, hogy a kerület területén több különböző csoport verődött össze, szovjet- és Rákosi-ellenes jelszavakat skandált, de különösebb incidens a déli órákig nem történt. Janza Ferenc párttitkár és a védelemben 23-a éjjelétől részt vevő Somogyi László ugyancsak úgy emlékezett, hogy délelőtt különösebb esemény nem történt.

A déli órákban azonban változott a helyzet. A város belső kerületeiben a fegyveres harcot átmenetileg újra a politikai demonstrációk váltották fel, különböző pontokon tüntetések, felvonulások szerveződtek. Nagyobb csoport gyülekezett a pestszentlőrinci Kossuth tér túlsó oldalán lévő téglagyár bejáratánál is, és a kapu tetején lévő vörös csillagot eltávolították. Papp Sándor vallomásában erre a következőképp emlékezett: „Ezt a körülményt jelentettem a Budapesti Főosztálynak, ahol azt a választ kaptam, hogy nem kell megakadályozni, mert a főosztályon is eltávolították az épületről [a csillagot a szerző] és egyben közölték, hogy a sapkánkon lévő vörös csillagot is vegyük le. Ezen események közben állandó telefonösszeköttetésben voltam a kerületi pártbizottsággal is. Velük is közöltem a tömegnek ilyen irányú tevékenységét, ahonnan szintén azt a választ kaptam, hogy ők is eltávolítják az épületükről a vörös csillagot. Ezek után mi is levettük az épületünkről a csillagot.”

Dudás János emlékezete szerint a délelőtt során döntötték le a rendőrség közelében lévő, a Kossuth téren álló szovjet emlékművet, amelyet a „rendőrök csak néztek, semmiféle ellenintézkedést nem tettek”. Az emlékmű ledöntése után Dudás szerint Papp Sándor átjött a PB-re, majd Janza Ferenc első titkár kért még erősítést Papp Sándortól. Erre a kapitány egy vagy két rendőrt küldött át.13 Ács Zoltán 1957. március 27-ei vallomásában is említést tett az emlékmű megrongálásáról, de azt a kora délutáni órákra tette, és a tömeget 50-100 fő közöttire becsülte. A védők az emlékmű megrongálását a pártházból figyelték, és ez megérlelte Janza Ferencben az elhatározást, hogy leveteti a pártházról is a vörös csillagot. Ács és Dudás végre is hajtotta az utasítást, de ez nem hárította el a támadást. (A szovjet emlékmű ledöntése időszakában a Városház utcában lévő kerületi tanácsról is lekerült a vörös csillag.)

Az egyik rendőr, Györki Lajos írásos vallomásában arról számolt be, hogy – bár az eseménynél nem volt jelen – délután kb. 150 fős tömeg jelenlétében a szovjet katonai emlékművet megrongálták. Közelebbről a vörös csillagot és az elesettek nevét tartalmazó márványtáblát leverték, és egy lyukas nemzeti színű zászlót akasztottak a tetejére. Úgy hallotta, hogy valaki vagy valakik beszédet mondtak, azt megéljenezték, elénekelték a magyar Himnuszt, és a térrel szemben lévő pártházhoz mentek.

A pártházban lévők az eseményeket nyilván tanácstalanul nézték. A híradások konszolidációról szóltak, a valóság azonban ennek ellenkezőjéről tanúskodott. A tömeget inkább ellenségüknek tekinthették, semmint párbeszédre alkalmas partnernek. Munkahelyéről, a tanácstól visszafelé tartó Mezei János épp akkor ért a térre, amikor a szovjet emlékműről a csillagot bontották. Ez a nagyobb csoport Mezei szerint „felzaklatott állapotban volt”. Ő gyorsan bement a pártszékházba, ahol „a legnagyobb fokú pánik és fejetlenség uralkodott.” Egy tanú arról számolt be, hogy közvetlenül az ostrom előtt bement a pártházba, és figyelmeztette Janza Ferencet, hogy a XIX. kerületi pártbizottságot már feldúlták. Amikor kijött, a tömeg már a ház előtt volt, és azzal gyanúsították, hogy ávós, de hagyták távozni. Papp Sándor szerint a téren a pártbizottság felé forduló tömeghez Kispest felől újabb tömeg csatlakozott, és így összesen négyszáz-ötszáz ember kezdte meg az épület ostromát. A helyzet egyre feszültebbé vált.


A „támadók”


1956. november 9-én Dunaharaszti környékén szovjet egységek feltartóztattak egy személygépkocsit, amelyben öt ember ült. Tekintettel arra, hogy jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert is találtak az autóban, az öt embert lefogták és Tökölre szállították. Az öt főről gyorsan kiderült, hogy aktív szerepet játszottak a XVIII. kerületi eseményekben. A kihallgatás során közülük kettő a pártház ostromáról is beszélt. Molnár Károly november 11-én vallomást tett egy bizonyos Kabelács Istvánról, aki részt vett az ostromban, pisztollyal lövöldözött a pártházra és felgyújtotta az MDP Skoda személygépkocsiját. Később Kabelács a pártház pincéjébe költözött. A másik letartóztatott, Hideg József – mint az ostrom résztvevője – két másik emberről, nevezetesen Gergelics Imréről és Gulyás János orvostanhallgatóról beszélt kihallgatóinak. Előbbit mint a támadás vezetőjét említette. A tököli szovjet repülőtéri bázison lezajlott kihallgatás során már kiderült, hogy Kabelács keresztneve nem István, hanem Vilmos. A vizsgálatot hamarosan a politikai rendőrség vette át. A tököli vallomások alapján a pártház ostroma az egyik nyomozati eseménnyé vált.

A támadás egyik főszereplőjét tehát Kabelács Vilmosnak hívták. Ő volt a Molnár Károly és társai ellen indított per ötödrendű vádlottja, vallomásait azonban hiába keressük, ugyanis letartóztatása előtt, 1956. december 17-én sikerült külföldre menekülnie. Kabelács 26 éves, a kispesti húsiparnál dolgozó rakodómunkás volt. 1948–1950 között rendőri szolgálatot teljesített, de jogtalan fegyverhasználati ügy miatt leszerelt. 1950-ben bevonult katonának, 1952-ben őrszolgálati vétség miatt a katonai bíróság négy hónapra ítélte, tehát ilyen értelemben megjárta a rendszer börtöneit is. A peranyagban két rövid, vele készült jegyzőkönyv mégis található, amelyek közül az egyik meglehetősen korai, 1956. november 1-jei keltezésű. Ebben Kabelács Vilmos leszögezi, hogy részt vett a pártszékház elfoglalásában, amire így emlékszik: „Amikor a harc elkezdődött mi felkelők és a pártházat védők között, majd másfél órás tűzharc után rohamot vezényeltem oda, ahonnan a tüzet kaptuk. Majd körülfogtuk azt a helyiséget, ahonnan a tűz jött, és amikor a hátsó középső terembe mentünk, akkor már tüzelés nem volt és ott találtuk Mezei János nevezetű személyt, aki már ekkor nem lőtt ránk, hanem ott állt bent a teremben, és ott volt mellette egy 48 mintájú hadipuska, és kb. 3-4 db töltényt találtunk. A fegyverből eredő tűz abból a helyiségből jött, ahol Mezei tartózkodott.” A jegyzőkönyv még rögzíti azt is, hogy teljes épségben állították elő Mezeit a rendőrkapitányságra. Ennek a vallomásnak a háttere egyelőre tisztázatlan, nincs kizárva, hogy Mezei János második, október 29-ei letartóztatásával függhetett össze. Annyi megállapítható belőle, hogy Kabelács Vilmos saját bevallása szerint is az ostrom egyik vezetője volt. Ezt lényegében valamennyi vallomás megerősíti.

A pártház elleni támadás első bírósági rekonstrukcióját az 1957. november 30-ai keltezésű ítéletben olvashatjuk. Az ítélet a később kivégzett Molnár Károly és huszonegy társa elleni – már említett – perben született a Budapesti Katonai Bíróságon. Az alábbi szöveg Molnár Károly cselekedeteinek keretébe ágyazva adja elő az ostromot:

Az I. r. Molnár Károly pe. vádlott 1956. október 23-ig Budapesten a XIX. kerületben14 lévő Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozott mint géplakatos. Nevezett 1956. október 24-én munkába indult, azonban a munkahelyére nem ment be. A traktorgyár mellett húzódó vasútvonal mellett barikádot építő ismeretlen személyekhez csatlakozva részt vett a kérdéses barikád építésében. Ezt követően villamosra szállt és a Kilián laktanyáig utazott. Itt látva azt, hogy ismeretlen civil személyek fegyveres harcban vannak a szovjet katonákkal, ő is fegyvert akart szerezni, azonban ez nem sikerült. A későbbiek során lakására távozott és az éjjelt otthon töltötte. Másnap 1956. október 25-én a munkahelyére bement, azonban onnan rövid idő múlva eltávozott. A kora délutáni órákban megjelent a XVIII. kerületi pártbizottság épülete előtt, ahol ekkor már kb. 600 főnyi tüntető tömeg volt. E tömeg egyes tagjai a pártbizottság mellett lévő szovjet hősi emlékműről a vörös csillagot és a Pártbizottság épületén elhelyezett táblát leverték. Ezt követően erőszakosan akartak behatolni a pártbizottság épületébe. Az épületben ebben az időben egy pár ember tartózkodott, akik fegyverrel is el voltak látva. Ezen személyek észlelve a tömeg erőszakos behatolási szándékát, egy-két lövést leadtak a tömeg feje fölött. Ezután a tömeg megrohamozta a pártbizottság épületének kapuját és a fegyverek kiadását követelte. Ekkor a kaput betörni nem tudták. Időközben a helyszínre érkezett a V. r. Kabelács Vilmos és a II. r. Hideg József vádlott. Kabelács tehergépkocsit vezetett, amelyen fegyveres személyek foglaltak helyet. Nevezett a helyszínre megérkezve gépkocsijával nekiment az épület kapujának és azt betörte. Ezután a tömeg nagy része benyomult a Pártbizottság udvarára. E tömegben tartózkodott ekkor már a X. r. Balogh Zoltán r. tiz. vádlott, a XI. r. Szednák Jánosné vádlott a vele közös háztartásban élő Bálint János és a XII. r. Gergelics Imre pe. vádlott is.

A pártház védelmezői látva a tömeg betódulását, sortüzet adtak le a tömeg feje felett. Ekkor az udvarba behatolt személyek visszamentek az utcára. Ezen idő alatt érkezett a pártbizottságra Papp alezredes a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság volt vezetője néhány beosztott rendőrrel. Megérkezése után az V. r. Kabelács Vilmos és a XII. r. Gergelics Imre vádlott nevezetthez csatlakozva bizottságként ment fel a pártház védőihez. Kabelács és Gergelics, valamint a velük együtt menő pár fegyveres személy a pártház védőitől a fegyverek kiadását követelte. E kérésüket nem teljesítették. Időközben az utcán lévő tömeg egyes tagjai a pártházra tüzet nyitottak. Papp alezredes ezt látva elrendelte, hogy a pártházban található fegyvereket rakják gépkocsira és azt szállítsák át a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságra. Miután a gépkocsi a fegyverekkel a pártház udvaráról kiindult, az utcán lévő tömeg a gépkocsit megrohanta és a rajta lévő fegyvereket magához vette. Ezt követően még nagyobb erővel ostromolták a pártbizottság épületét. Az épület védelmezői ezt tapasztalva, igyekeztek az épületből eltávozni. Ez nem mindenkinek sikerült, mert a pártbizottság épületébe benyomuló ellenforradalmárok Mezei János tanácsi dolgozót és egy Herczeg nevű személyt elfogtak. Nevezetteket a tömeg ütötte-verte, majd mindkettőjüket fel akarta akasztani. Mezeit és Herczeget ismeretlen körülmények között kísérték át a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan később őket elengedték. A pártbizottságra betóduló tömeg az ott talált különböző pártiratokat felgyújtotta és az egész épületet feldúlta. Az I. r. Molnár Károly vádlott a pártbizottság épületébe való behatolás után szerzett magának fegyvert. Az V. r. Kabelács Vilmos vádlott a pártbizottság ostroma közben az épület udvarán álló és a pártbizottság tulajdonát képező személykocsit felgyújtotta, amely elégett. Nevezett az ostrom közben észrevéve azt, hogy a pártbizottság épületének védői el akarnak távozni, azokra fegyverével tüzet nyitott. A tűzharc során ismeretlen körülmények között sebesült meg a pártbizottságon tartózkodó Dudás János pe., aki az épületet védő személyekhez tartozott. A pártház ostromában a II. r. Hideg József vádlott is részt vett. Az esti órákban érkezett meg a pártházhoz a IV r. Aradi Imre vádlott, aki ezen a napon már korábban gépkocsivezetői munkára jelentkezett a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságon. A pártház ostroma után az I. r. Molnár Károly vádlott több fegyveres személlyel gépkocsin ment el a lajosmizsei vasúthoz, ahol barikád építéséhez fogtak.”15


A pártház előtti gyülekezők, majd tüntetők számára vonatkozóan az ítélet 600-as becslése közelít a vallomások többségében elhangzottakhoz. Bár volt olyan tanú, aki 100-150-re, más 200-300-ra, megint más 2000-3000-re tette a létszámot, a rendőrkapitány és közbiztonsági helyettese egyaránt 400-500 főt mondott, és ez tűnik a leginkább elfogadhatónak.

Hogy honnan verbuválódott a pártház előtti tömeg, azt pontosan nem rekonstruálhattuk. Sok vallomás szól arról, hogy az oda érkezők a környéken hallották, hogy a pártházat ostromolják. Szednák Jánosné és Bálint János is a városban kószált, a Fórum mozi előtt az Üllői úton sok ember volt kinn az utcán, és amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy a pártháznál „balhé van”, együtt indultak el a helyszínre. Tutsch József – egy másik per vádlottja – is véletlenül került bele az eseményekbe, ő és még két ember részt akart venni az ostromban, de lekésték. Aradi Imre azt állította, hogy ugyancsak véletlenül vetődött a házhoz, ahol már javában folyt az ostrom. A támadók oldalán állók természetszerűen bagatellizálni akarták részvételüket, így Kabelács Vilmoson és Tutsch Józsefen kívül egyetlen olyan vallomás sincs, amely az MDP-vel, annak tisztségviselőivel, a pártház elfoglalásával kapcsolatban tudatos politikai fellépést vállalt volna. A tömeg nagyobb része minden valószínűség szerint valóban passzív résztvevője volt az eseménynek, például a kíváncsiság tartotta a közelben. Volt azonban egy aktív, bár nyilván változó szándékú és létszámú csoport, amely tudatosan cselekedett.

Sok vallomásban vetődött fel az, hogy a kispesti pártbizottság ostroma olyan értelemben előzménye a lőrincinek, hogy a tömeg egy része onnan jött át a XVIII. kerületi székházhoz, mintegy tudatosan folytatva az akciót. Egy fiatal, 18 éves vádlottal, Farkas Józseffel szembeni ítéletben olvashatjuk, hogy október 25-én, amint megtudta, hogy Kispesten ostromolják a pártházat, átment Lőrincről, és ott jelen volt mindaddig, amíg azt el nem foglalták. A tömeg ekkor kiadta a jelszót – olvasható az ítélete indoklásában –, hogy ostromolják meg a pestlőrinci pártházat is. Farkas József velük együtt vonult a pestlőrinci pártházhoz.”

Más források ezt a verziót nem támasztják alá. 1958. április 7-én hirdetett ítéletet Budapest Főváros Bírósága Szabó Gábor és hat társa elleni perben.16 A vádlottak a XVIII. kerületi Benedek Elek utcai munkásszállás lakói voltak, részben a Vörös Csillag Traktorgyárban, részben a 23. sz. Építőipari Vállalatnál dolgoztak. Az elsőrendű vádlott társaival részt vett az október 23-24-ére virradó éjszakai eseményekben. Szabó és egy Kovács István nevű, nyugatra menekült társa október 25-én, a kora délutáni órákban az ítélet indoklása szerint a „XIX. kerületi pártbizottság épülete elé keveredett, ahol már nagyobb tömeg verődött össze. Az épület előtt az emberek egy személygépkocsit vettek körül, amelyről egy diáksapkás – közelebbről ismeretlen személy – beszélt, buzdítva a jelenlévőket, hogy fogjanak fegyvert, majd a gépkocsiból 5-6 hadipuskát és 2 db géppisztolyt osztott ki lőszerekkel együtt.” Az ítélet szerint a pártbizottság épületéből a fegyvereket egy rendőr őrnaggyal való tárgyalás után a felkelők ugyancsak megszerezték, majd a diák vezetésével azok, akiknél fegyver volt (a per első- és másodrendű vádlottja is) a Vörös Csillag Traktorgyár megvédésére mentek, és annak tetején tüzelőállást foglaltak el. Itt a történet megszakad, de ez azt mutatja, hogy a felkelők egy része nem ment át a XVIII. kerületi pártbizottsághoz, nyilván azért, mert már szereztek fegyvereket.

A pestszentlőrinci eseményekkel kapcsolatos vizsgálati és peranyagok is foglalkoznak a kispesti pártbizottság elfoglalásával. Az egyik ilyen vallomás Kárpáti Antaltól, a Vörös Csillag Traktorgyár vasöntőjétől származik, akit a Molnár Károly és társai ellen indított perben ítéltek el. Kárpáti ott volt a XIX. kerületi pártház ostrománál, látta a papírok és könyvek égetését, de érdeklődésének megfelelően azokhoz csatlakozott, akik gépjárművet akartak szerezni. El is ment a XIX. kerületi Lehel utcai garázsba, elkötött egy Skodát, majd hamarosan sofőrként vett részt az eseményekben a szerveződő XVIII. kerületi nemzetőrség kötelékében. Tehát ő is másfelé indult a székház elfoglalása után.

Október 25-én, dél körül Molnár Károly, az említett per fővádlottja is az utcán tartózkodott, amikor Kispesten a pártház előtt nagy tömegre lett figyelmes. A tömeg Molnár szerint Bede titkár beszédét várta, de helyette egy rendőr őrnagy jelent meg és a tömeget feloszlásra és távozásra hívta fel. A tömeg azonban az épületben lévő fegyverek átadását követelte. Az épületbe rendőrök mentek be, és fegyvereket hoztak ki azzal, hogy beszállítják a kapitányságra. A sokaság azonban megrohanta a fegyverszállító gépkocsit és szétkapkodta a fegyvereket. Molnár a tárgyaláson tett vallomása szerint nem tudott, de nem is akart fegyverhez jutni. Hazament a szüleihez, majd újra az utcára kergette a tettvágy és a kíváncsiság.

1957. június 28-án egy év és két hónap börtönre ítélte Budapest Főváros Bírósága Ungvári Péter kispesti piaci hentest, aki ellen az egyik fő vád az volt, hogy részt vett a XIX. kerületi pártbizottság elleni támadásban.17 A bírósági ítélet és a tanúvallomások szerint a kispesti pártház elfoglalását, az iratok és könyvek kiszórását és felgyújtását követően Pestszentlőrinc irányából szovjet harckocsik érkeztek, ezek riasztólövései után a tömeg szétfutott. A pártház elleni támadásnak ez vetett véget. Nyilvánvaló, hogy tömeges, szervezett átvonulásra nem került sor, a két pártház megtámadása között ilyen összefüggés nem valószínű. Kisebb csoportok tudatos átvonulása valószínűsíthető, erre egy tanúvallomással is rendelkezünk. Szabó Sándorné a Baross utca sarkán állt, amikor két teherautó állt meg a sarkon, és felkelők ugráltak le a platóról. A tanú megkérdezte mit terveznek, mire azt mondták neki, hogy Kispestről jöttek a pártház megtámadására. Ezt követően elindultak a pártház felé.


Az is felvetődött, hogy a pártház kapuját betörő teherautó Kispestről érkezett. Ezt Kabelács Vilmos határozottan tagadta. Ő és társai – saját szóhasználatával: a vagányok – a Gyömrői úti TEFU-telepre mentek teherautóért. Összesen nyolc teherautót hoztak el, amelyből az egyikkel, amit ő vezetett, Lőrinc központjába mentek. A Steinmetz kapitány útján jöttek végig és a Lőrinci Strandfürdőnél fordultak rá az Üllői útra. A pártházhoz tehát Vecsés irányából érkeztek. Nagy tömeg állt a pártház előtt, rendőrök is, de nem avatkoztak közbe. Eltávolították az embereket a kapu közeléből, majd harmadik nekirugaszkodásra a teherautó betörte a kaput. A folyosó ajtónyílásánál megálló tehergépjármű fedezetében szálltak ki. Ekkor dördült el először sortűz a volt pékség hátsó raktárából. Szertedobált fegyverekre emlékezett, de nekik már géppisztolyuk volt, amit a kinti rendőröktől kaptak. Lövöldözés kezdődött, ez vezetett az udvaron álló Skoda személygépkocsi kigyulladásához. Az események pontos menetére ötven év távlatából már nem emlékezett, de arra igen, hogy két főt elfogtak, átadták őket a rendőrségnek, és hogy a raktár feletti padlás sarkát bontották ki, és ott menekültek el a kommunisták. „A rendőrök csillapították a tömeget, jó néhányat ismertem közülük – emlékezett Kabelács Vilmos – akkor még nem volt iratdobálás, égetés. Az ostrom után Papp alezredes átjött és elvitt minket a Ságvári utcai kapitányságra, ott ettünk. A teherautókat leparkoltuk a kapitányság előtt. Később onnan mentünk át Kispestre, az ottani pártház elé.” Kabelács – bár ötven év távlatából – fordítva emlékezik az események sorrendjét illetően: szerinte előbb volt a lőrinci és utána a kispesti házostrom.

A tehergépkocsival érkező csoportról egyöntetűen az volt a vélemény, hogy fegyverrel rendelkeztek. Nem kétséges, hogy egyeseknek már volt fegyverük, de a tüntetést elindító tömeget a vallomások legtöbbje fegyvertelennek látta. Ez lényeges momentum, ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy az első követelésük a rádió ablakba helyezése volt, majd a vörös csillagot tartalmazó tábla levétele az épületről, akkor megállapítható, hogy az eseménysor politikai jellegű tüntetéssel kezdődött.18 Más vallomások arról tesznek említést, hogy kezdettől fogva az is elhangzott a téren, engedjék be őket az épületbe, hogy meghallgathassák Nagy Imre beszédét a rádióban. Feltételezhetjük, hogy egy idő után a tömeg egyre inkább be akart hatolni a székházba. Miután a bent lévők ezt nem engedték, a hangulat elmérgesedett. Hogy voltak-e ebben az időszakban bemászási kísérletek, arról egyetlen vallomás sem tesz említést.19

Nagy valószínűséggel egy bizonyos ponton a tüntetés követeléseinek középpontjába a székházba való bejutás kerülhetett. Ennek pontos okáról csak feltételezéseink lehetnek. Ebben a hangulatban érkezhetett a lőrinci Kossuth térre tehergépkocsival a Kabelács Vilmos által vezetett fegyveres csoport, akiktől a jelenlevők azt kérhették, hogy segítsenek a székházba való bejutásban. Kabelács Vilmos ennek tett eleget, amikor a teherautóval benyomta a meglehetősen masszív, pusztán emberi erővel kidönthetetlen kaput. Bár van olyan vallomás, amely előbbre teszi a fegyverek eldördülését, ez legfeljebb a térről, szórványosan történhetett.20 A kapu betörése után a tömeg támadásba lendült. Az események ezt követően torkolltak fegyveres összetűzésbe és a szó szoros értelmében vett ostromba.

Fejes Sándor, aki a lőrinci kapitányság nyomozója volt, 1958 januárjában tett tanúvallomásában arról beszélt, hogy a tüntetők egy delegációja jött be a kapitányságra és azt kérte Papp Sándortól, hogy szólítsa fel a pártházban tartózkodókat az épület átadására. Pontosan meg is nevezte a delegáció tagjait: Gergelics Imrét, Léderberger Józsefet, Hideg Józsefet, Bányai Lászlót és Kabelács Vilmost. Májusi vallomásában viszont arról beszélt, hogy a két [sic!] fős delegáció azt kérte: a rendőrség segítsen a pártházban lévő ávósok és pártalkalmazottak elfogásában. Papp Sándor rendőrkapitány és mások ezt a verziót nem erősítették meg.

A fegyverhasználat jelentős hangulatváltást okozott a tüntető-ostromló tömegben. Hogy a támadók indulatai megváltoztak, azt a későbbi fejlemények egyértelműen mutatták, így a lincshangulat és a pártház elfoglalása utáni dúlás, valamint az irat- és könyvégetés. Az események azonban – a Köztársaság téri pártház ostromával ellentétben – nem torkolltak véres pogromba. Ellenkezőleg, a gyilkos önbíráskodást, az épület és a berendezés esztelen szétrombolását, illetve széthurcolását sikerült részben megakadályozni. Ez egyrészt a rendőrök jelenlétének, másrészt a felkelőknek, különösen a szervezettebb csoportoknak, illetve vezetőiknek volt köszönhető. Erről a józanságról Papp Sándor 1957. április 16-ai vallomásának egyik részlete is tanúskodik. „Miközben a tömeg az udvarba beözönlött, egy idős férfi – ahogy később megállapítottuk – a tömeggel együtt besodródott az udvarba, onnét visszafordulva az utcára akart kijutni. A tömeg közül valaki elkiáltotta magát, hogy ott menekül ni! – őt is megfogták és kivonszolták ütlegelve a pártház előtt lévő parkba és az idős férfinek már a nyakára tették a kötelet… Az idős férfi – Herceg nevű, mint később megállapítottuk – kíváncsiságból keveredett a tömegbe, egyébként az eseményekhez nem volt semmi köze.

Visszatérve a két elfogott személyre, a tömeg egyrészt fel akarta akasztani őket, Gergelics Imre és néhány rendőr ezt meg akarta akadályozni, azonban olyan szoros gyűrű vette őket körül, hogy nem fértek hozzájuk. Ekkor Gergelics géppisztolyából riasztólövést adott le, s így lehetővé vált megközelítésük és ezután átkísérték őket a kapitányság épületébe.” A kapitány arról is beszámolt, hogy a betóduló tömeg először az épületben akarta az iratokat felgyújtani, és csak az egyik rendőr, Rátkai János szakaszvezető közbelépésére döntött úgy, hogy ezt az utcán teszik meg. A fegyverek egy részének és a használati tárgyaknak a rendőrségre való átmentését is a széthordás és a rombolási indulatok okán rendelte el a kapitány, de vallomása szerint a Gergelics-csoport ebben is segítségére volt. Mindez azt mutatja, hogy egyszerre voltak jelen rendkívül erős érzelmek, a hisztéria és a józanság jelei, mégpedig a fegyveres felkelők részéről is.

Az agresszív, az indulat által vezérelt támadók közül Teller Erzsébet került a vádlottak padjára, akit 1957. december 5-én a Fővárosi Bíróságon 15 év börtönre ítéltek. Teller részt vett a pártház megtámadásában, az irat- és könyvégetésben.21 A peranyagból az állapítható meg, hogy október 23-át követően sok helyen megfordult, és mindenütt, különösen szomszédai ellen rendkívül agresszívan lépett fel, és rendszeresen a kommunisták meglincselésére uszított. Az ítélet szerint például október 28-án vagy 29-én az egyik körzeti pártház előtt kb. 50-60 fő gyűlt össze. A csoport hangadója Teller Erzsébet volt, aki kijelentette: „Az összes kommunistát az itt lévő fákra fogjuk felakasztani.”

Az ostromban aktív résztvevőként szerepet játszók közül az egyik vizsgálat megemlíti Jámbor Nagy Jánost, aki a gyér dokumentumok szerint „lakásuk padlásáról többedmagával fegyverrel lőtte a pártház védőit”. Szándékát illetően ebbe a sorba tartozik a már említett Tutsch József és egy társa is. Tutsch vallomásából idézünk: „A pártház elleni fegyveres támadásban én nem vettem részt, azonban a harc egy részénél jelen voltam. Arra mentünk Keresztesivel a dömperrel – amivel a beszerzéseket végeztük – és akkor tudtuk meg, hogy az épületet megtámadták. Amikor odaértünk, kb. fél hét volt. Az épületet kb. 15-20 perc múlva elfoglalták. Amikor odaértünk, egy szürke BMW gépkocsivezetője szólt, hogy szerezzünk 4 és fél dl sörösüveget [sic!], hogy azokat benzinnel megtöltve az épületre dobjuk. A környező házakból sikerült is nyolc darab üveget szerezni, azonban mire visszatértünk a pártbizottság épületéhez, már nem volt rá szükség, mert időközben az épületet elfoglalták. Nem tudom, hogy az épület védőivel mi történt, mert annak elfoglalása után hazamentem, az épületben nem voltam, nem tudtam bejutni, mert nagyon sokan voltak […] A fegyveres támadók sokan voltak, a XVIII. kerületi fegyveres csoportokból és a rendőrségből álltak.”22

Van még egy, a támadással összefüggő tanúvallomás 1958. május 21-éről, amely ugyancsak a Tutsch-ügy vizsgálati dossziéjában található.23 Egy tanú személyesen látta, hogy egy bizonyos Angeloff József, kerületi lakos az Üllői úti villamossínről két tárat teljesen kilőtt géppisztolyával a pártházra. A tanú ekkor a szovjet hősi emlékműnél állt, így az eseménytől húsz méterre volt.24

A viszonylag tétlen támadók közül említhető Farkas József és Szőke Ince, akiknek több vallomásában is szerepel az ostrom. Ezek szerint az esti órákban értek a pártházhoz, amelynek megtámadásában nem vettek részt. Farkas emlékezett rá, hogy a lövöldözés után kihoztak egy embert onnan, akit többen fel akartak akasztani. Szerinte ekkor rendőrök jöttek és elkísérték a rendőrségre. Ezt követően sokan, köztük ő is bement a pártházba és magához vett egy puskát néhány tölténnyel, majd az arra jövő, a belváros felé menő és itt megálló teherautóra felszállt, és elment a lajosmizsei vasútnál lévő barikádhoz. Hasonlóan adta elő történetét Szőke Ince, aki hol Farkassal együtt, hol tőle függetlenül volt passzív – olykor falhoz lapuló – tanúja az ostromnak. A két, 1956-ban 18 éves fiatalember ítéletében szerepel is a pártház elfoglalásában való részvétel, illetve az ottani fegyverszerzés.25 A bíróság mindkét vádlottnál elfogadta azt a verziót, hogy az ostrom alatt ők a tömegben csak figyelték az eseményeket, majd azt követően mentek be az épületbe és vettek magukhoz fegyvert. Farkas – társával ellentétben – azt állította, hogy csak a XVIII. kerületi pártháznál találkozott össze Szőke Incével, és együtt mentek több más felfegyverzett felkelővel gépkocsin a Lajosmizsei vasút és az Üllői út kereszteződésénél lévő barikádhoz.

Végül Léderberger József vallomását említhetjük, aki 1958. január 24-én első kihallgatásakor arról beszélt, hogy október 23-24-ét és 25-ét is rendben ledolgozta, de az utolsó napon a lövöldözésre több száz kíváncsiskodóval egyetemben a pártházhoz ment 17.00-17.30 körül. Elmondása szerint rendőrök ostromolták a pártházat, elfoglalták, majd utána az iratokat szétszórták, a vörös csillagot leverték, összetörték, és egy személyt épségben, egyet sebesülten hoztak ki. Utóbbit a mentők elvitték, „…míg a másikat a tömeg ütni kezdte, majd fel akarták akasztani, de meggondolták a dolgot, és bevitték a rendőrségre.” Vele annyi történt, hogy megismerkedett egy 18-20 év körüli nővel, akit hazakísért, de később nem találkozott vele.26

Mind Tutsch József, mind Léderberger József vallomásában feltűnik egy szokatlan mozzanat, nevezetesen, hogy a pártházat nem is a tüntetők és a felkelők ostromolták, hanem a rendőrök. Vajon mivel magyarázható ez a merőben szokatlan kijelentés?


A legenda


A kerületben lakó Terényi István huszonhét éves gépkocsivezető27 nem vett részt a pártház körüli 25-ei eseményekben, csak két napra rá, 27-én ismerte meg Dobi Pál főhadnagyot, amikor nemzetőrnek jelentkezett a rendőrségen. Ő már csak másodkézből értesült az eseményekről, e szerint Dobi Pál, Papp kapitány parancsára kb. 20-25 rendőrrel, felkelők segítségével megtámadta a pártházat, ahol egyórás géppisztolypárbaj alakult ki, amelynek végén Dobiék elfoglalták és megszállták az épületet. Arról is értesült, hogy az értékesebb bútorokat, stencilgépet, rádiókat, telefont stb. kocsin átvitték a rendőrségre. Ezt a verziót Molnár Károly is megerősítette 1958. június 19-ei vallomásában azzal, hogy a különböző eszközök áthordását maga is látta, mert akkor már bent tartózkodott a rendőrségen. Később Papp Sándor Molnárt magához hívatta mint a lajosmizsei barikád fegyvereseinek parancsnokát, és beszélgetésükkor azt mondta, hogy ők a nép rendőrei, semmilyen körülmények között nem hajlandók a népre lőni. Ennek bizonysága, hogy a pártház ostrománál is a nép mellé álltak, és elfoglalták a házat. Ezt nemcsak Molnár Károly hitte el, de Gergelics Imre, Kabelács Vilmos és más felkelők is, nem véletlen, hogy 25-e estétől valamennyien elfogadták Papp Sándor parancsnokságát az egyesített fegyveres csoportok élére. Molnár, Kabelács és Gergelics helyettesi rangot kapott a rendőrkapitány mellett. A nemzetőrség szervezésének vezetésre ugyancsak rendőrt fogadtak el parancsnoknak, Dobi Pált, akit az ostromló tömeg az egyik legaktívabb támadónak láthatott. Október 28-án a kapitányság nemzeti bizottságának elnöke is Papp Sándor lett. Molnár Károly – egyébként Pappra súlyosan terhelő – vallomásában a „küldöttség” variációt is előadta, vagyis, hogy a kapitányt Gergelics és Kabelács kereste fel fegyverért, hogy a pártházat elfoglalják, mert a bent lévők nem voltak hajlandóak a rádiót kitenni az erkélyre. A rendőrkapitány ugyan nem adott fegyvert, de segítséget ígért, ami Dobi Pál és 25-30 fős egysége formájában meg is jelent a pártház előtt. Molnár arról is tudott, hogy Papp, Gergelics és Kabelács személyesen is ott voltak a pártháznál és tárgyaltak a vb-titkárral. Mindezt Molnár Károly Papp Sándortól és Gergelics Imrétől egybehangzóan hallotta. Molnár szerint a pártház elfoglalása után a rendőrség átállt a felkelőkhöz.

Ugyanezt a verziót adta elő 1958. június 23-án Szednák Jánosné, aki október 25-én estétől a rendőrségen tartózkodott, majd később nemzetőrnek jelentkezett. A rendőrségi ostromot Papp alezredestől és Dobi Páltól hallotta. Október 26-án tanúja volt egy telefonbeszélgetésnek Papp Sándor és Kopácsi Sándor között, amelynek során a kerületi rendőrkapitány beszámolt az előző nap történtekről.

Aradi Imre 1958. június 25-ei kihallgatása alkalmával azt mondta, hogy október 25-én kíváncsiságból ment a pártházhoz, amikor megtudta, hogy ott lövöldözés van. Mire odaért, géppisztollyal és karabéllyal felszerelt rendőrök lőtték a házat. Határozottan emlékezett, hogy Dobinál dobtáras géppisztoly volt, és azzal lőtt. Neki is úgy tűnt, hogy a házat a rendőrök foglalták el úgy 40-50 perc ostrom után. Ezt követően a tömeg a rendőrökkel együtt ment be és kutatta át az épületet. Aradi később Papp Sándor sofőrje lett. Papp állítólag neki úgy mesélte el a történteket, hogy tömeg jelent meg irodájánál és fegyvert követeltek a pártház ostromához, de ő ezt megtagadta, viszont kiküldött rendőröket, és maga is az épület átadásáért lépett fel. Miután azonban rálőttek, Dobi Pált az épület elfoglalására utasította.

Október 25-én és azt követően tehát sokaknak az volt a benyomásuk, mi több a véleményük, hogy a rendőrség részt vett a pártház elfoglalásában, sőt volt olyan verzió is, hogy azt egyenesen a rendőrség foglalta el. Úgy tűnik, hogy ezt a sztorit a felkelők között a rendőrség vezetői, és a felkelők közül legalább Gergelics Imre is terjesztette. Joggal vetődik fel a kérdés, mi ebből az igazság?


A rendőrök


A főszereplő vitathatatlanul Papp Sándor rendőrkapitány volt, aki 1954 augusztusában került Pestszentlőrincre, amikor elődjét a XVII. kerületbe helyezték. Tagja lett a tanács vb-testületének, és tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának is. A rendőrségi állomány 1957-es felülvizsgálatakor Papp Sándor ellen súlyos vádak merültek fel. Fegyelmi vizsgálat indult nemcsak ő, hanem Dobi Pál ellen is. Tekintettel arra, hogy Papp Sándor ekkor nemcsak a kerület rendőrkapitánya, hanem az MSZMP tagja is volt (sőt december 10-e után a helyi párt úgynevezett Ideiglenes Intéző Bizottságába is bekerült), az üggyel nem lehetett megkerülni a helyi pártszervezetet. A XVIII. kerületi MSZMP akkori legfelsőbb szerve, az Ideiglenes Intéző Bizottság rendkívüli ülésen tárgyalta Papp Sándor magatartását a felsőbb pártszerv és a belügyminisztérium illetékeseinek jelenlétében.28 Nemcsak a pártház ostromával kapcsolatos magatartása került terítékre, hanem későbbi együttműködése is a felkelőkkel, a nemzetőrség megszervezésében való részvétele, majd november 10-e után a felkelők vezetői letartóztatásának elmulasztása is. A rendkívüli vezetőségi ülésen az MDP szervezet forradalom alatti vezetői egyértelműen és határozottan kiálltak Papp Sándor mellett, aminek nem kis szerepe lehetett abban, hogy sem rendőrségi eljárás nem indult, és belső fegyelmi büntetésben sem részesült a kapitány; nyugdíjazását azonban nem kerülhette el. Tanúként vallomást kellett tennie a Molnár Károly és társai elleni perben. Az első tanúkihallgatásra 1957. április 16-án került sor a kerületi kapitányságon. Az előzményeket illetően a jegyzőkönyvből már korábban idéztünk, most nézzük, hogyan mondta el Papp Sándor a rendőrök beavatkozásának és egyben saját döntéseinek körülményeit. Egyfelől a Budapesti Rendőr-főkapitányságra hivatkozott. Ezzel magyarázta, hogy miért nem avatkozott közbe, amikor a tömeg a téglagyár kapujáról, majd a szovjet emlékműről a vörös csillagot eltávolította. A főkapitányság 25-én is önvédelemre utasította, és megtiltotta, hogy a pártháznak fegyvert adjon át. Papp – mint korábban jeleztük – ennek ellenére adott fegyvert az apparátusnak, sőt rendőröket is küldött a pártházba. Amikor a pártház ostroma elkezdődött, azaz kb. délután egy óra körül, a BRFK egyre kevésbé volt képes irányító szerepének eleget tenni, pedig ekkor lett volna leginkább erre szükség. Ennek hátterében az állt, hogy délelőtt negyed tizenkettő környékén a Parlament előtti Kossuth téren szörnyű dráma zajlott. Tüzet nyitottak az oda érkező békés tüntetőkre, 60-70 halott maradt a helyszínen. A sebesültek száma több százra volt tehető. A belváros felbolydult. Kora délutántól mind többen, fél négy felé már tízezer ember tüntetett a BRFK előtt is.29 A helyzet egyre megoldhatatlanabbnak tűnt. A vérontás elkerülése végett a főkapitány nem vállalta tovább a fegyveres védelmet, hanem kiment a tömeghez és felajánlotta a rendőrség együttműködését. Ezt követően az esemény különösebb konfliktus nélkül végződött. Ugyanebben az időben az újpesti rendőrkapitányságot a tüntetők lefegyverezték. Amikor Papp alezredes látta, hogy a tömeg a pártház ellen fordult, ő és Vágvölgyi Miklós százados kétségbeesetten igyekezett a BRFK-tól utasítást kérni. A történteket a vallomás így rögzíti: „Vágvölgyi századosnak jött be előbb a vonal, és jelentette az itteni eseményeket, egyben utasítást kért, a telefonhoz Kopácsi nem ment oda, bár őt kérte, hanem segédtisztjén keresztül (nevét nem tudom) azt a választ adta – nem adhatunk segítséget, veszett több is egy pártháznál. A telefonbeszélgetés befejezése után nekem is bejött a vonal és én követeltem a fent említett századostól, hogy Kopácsinak adja át a kagylót. Kopácsi felvette a kagylót, jelentettem neki az eseményt és egyben engedélyt kértem, hogy egy egységgel kivonulhassak a pártház védelmére. Egyben azt is jelentettem, hogy a támadók a pártház kapuját tehergépkocsival próbálják bedönteni. Ugyanis a pártház előtti események minden mozzanatával állandóan tisztában voltam, részben az általam kiküldött polgári ruhás nyomozók útján, részben pedig a pártbizottságtól folyamatosan kapott tájékoztatás alapján telefonon keresztül. Kopácsi válasza a következő volt: …várjon Papp elvtárs, a másik vonalon hívnak, mindjárt visszajövök.” Nem jött vissza, s néhány perc múlva az előbb említett százados vette fel a kagylót és közölte Kopácsi utasítását, mely a következőképpen hangzik: „Kopácsi elvtárs utasítása, nem mehetnek ki a pártházhoz. Magukkal törődjenek.” Közben megszólaltak a fegyverek a pártháznál, ezt Papp Sándor már saját fülével hallotta és nyomban közölte Kopácsi szárnysegédjével, de az erre sem mondhatott mást.30 Mindezek ellenére Papp Sándor utasítást adott Dobi Pálnak, hogy 25 emberrel induljon a pártház védelmére. A rendőrök létszámára vonatkozóan megoszlottak az emlékek, egy évre rá több rendőr már csak 6-8 emberre emlékezett, az 1957-es vallomások, így a tárgyaláson mind Dobi Pál, mind Spiegel Ferenc hadnagy is 25 főt említett, tehát fogadjuk el azt a létszámot.

Papp alezredes ezt követően intézkedéseket tett a rendőrség védelmére, – ezzel saját bevallása szerint Spiegel Ferencet bízta meg –, majd néhány emberével követte az előreküldött csapatot. A kapitány megjelenését a pártszékháznál minden tanú egyöntetűen említette. Ekkor már a kapu be volt törve, de a tömeg az utcán állt, a rendőrök félkörívben elállták a bejáratot. A vita arról folyt, hogy ki lőtte agyon a pártbizottság egyik alkalmazottját. A támadók tagadták ezt, és követelték, hogy a bentiek adják át fegyvereiket, a pártbizottság másodtitkára viszont azt bizonygatta, hogy a felkelők lövései okozták a bajt. Papp Sándor ekkor határozott fellépésre szánta el magát, megkérdezte, ki a felkelők vezetője. Kabelács Vilmos jelentkezett, a vallomás szerint kezében géppisztollyal, és azt mondta, hogy határozott céljuk a pártbizottság lefegyverzése, a fegyverek elkobzása. Kabelács Papp szerint azt állította, hogy előzőleg ugyanezt tették a XIX. kerületi pártbizottsággal is. A vallomás így folytatódik: „Látva azt, hogy a pártbizottság dolgozói olyan állapotban vannak, hogy a harc további folytatására nagyrészük alkalmatlan, másrészt mivel engedély nélkül jöttem ki az egységemmel, és különben is kötött az a parancs, hogy lőfegyvert használni csak akkor szabad, ha minket rendőröket ér közvetlen támadás, ezért úgy határoztam, hogy megkísérlem viszonylag békés módszerekkel a pártbizottság dolgozóit biztonságba helyezni. Ezért felszólítottam Kabelácsot, hogy vegyen maga mellé két embert és jöjjön velem a pártbizottság épületébe, ahol higgadtan megbeszéljük a továbbiakat. Ennek azonban az a feltétele, hogy a tömeget csillapítsa le és adjon biztosítékot, hogy amíg mi bent vagyunk, addig a tömeg nem kezdeményez támadást.” Ez meg is történt. A delegáció másik tagja a kapitány szerint Gergelics Imre volt, a harmadik nevére nem emlékezett. A tárgyalás Papp vallomása szerint a következőképp zajlott. A felkelők részéről Kabelács Vilmos vitte a szót, aki először az összes, aztán Papp Sándor ellenkezésére a fegyverek felét, majd legalább tíz fegyvert kért. Ezzel szemben a kapitány azt javasolta, hogy a fegyvereket vigyék át a rendőrségre, a védők pedig hagyják el az épületet. Mivel Kabelács ragaszkodott bizonyos mennyiségű fegyver átadásához, Papp Sándor megígérte, hogy miután a fegyverek átszállítása megtörténik, engedélyt kér a BRFK-tól, s ha megkapja, átengedi azokat a felkelőknek. Papp saját magatartását így indokolta vallomásában: „Ezt a kijelentést azért tettem, hogy a további ellentéteket kiküszöbölve a fegyvereket biztonságban átszállíthassam a kapitányság épületébe. Kénytelen-kelletlen ebbe Kabelács is beleegyezett.”

A vallomás szerint ezt követően kezdődött – méghozzá az épület hátsó részéből – a lövöldözés. A kapitány arra a kérdésre, hogy miért adott utasítást rendőreinek a tűz viszonzására, azt válaszolta, hogy úgy ítélte meg a helyzetet, hogy hátul nem a védelem emberei vannak, és a felkelők egyébként is elkezdték viszonozni a lövéseket. Megítélése szerint a tűzharc 20-25 percig tartott, közben teljes zűrzavar keletkezett, ami módot adott arra, hogy a pártbizottság emberei az épületből kimeneküljenek. „Ezért – folytatta a kapitány – határozottan utasítottam az emeleten tartózkodó valamennyi személyt, tekintet nélkül hovatartozására, hogy valamennyien vonuljanak be az épületben lévő két sarokszobába, hogy feleslegesen ne veszélyeztessék életüket és az ablakon keresztül ereszkedjenek le az utcára. Mivel az utcán tartózkodó tömeg figyelmét a tűzharc lekötötte, így lehetővé vált, hogy a rendőrök, a pártbizottság dolgozói és az épületben lévő felkelők vegyesen leereszkedjenek az ablakon keresztül az utcára, és a pártbizottság dolgozói észrevétlenül elszéledjenek.” A tűzharc befejeződésével a tömeg beözönlött az udvarra és elfoglalta a pártházat.

Az időhosszakra vonatkozóan meglehetősen ellentmondásos megállapítások hangzottak el a vallomásokban. Az egyik szerint Kabelács Vilmos a teherautóval kb. fél három tájt érkezett a pártház elé. A tűzharc hosszára egyes rendőrök másként emlékeztek, mint a kapitány, így Györki Lajos két óra hosszat említett. Bérces Ferenc, a pártház gondnoka szerint az épületet kb. 17 órára foglalták el végleg.

Papp Sándor nyugdíjazásával, majd a Molnár Károly és társai elleni per 1957 végén első fokon való befejeződésével az ügy azonban még nem zárult le. 1957 júniusában Dobi Pált pro forma mint létszámfölöttit, valójában a forradalom időszaka alatti magatartása miatt leszerelték. Ezt követően egy évig nem történt semmi, majd 1958. június 13-án váratlanul letartóztatták. A letartóztatási határozatban31 aktív ellenforradalmi tevékenységgel gyanúsították, amely szerint október 25-én csatlakozott az ellenforradalomhoz, és vezetője volt annak az ellenforradalmi csoportnak, amely a XVIII. kerületi pártházat elfoglalta és megszállta. „Dobtáras géppisztolyával lőtte a pártházat.”32 A legenda tehát tovább élt, sőt a belügyminisztériumban erőre kapott. Az 1956-ban harmincnégy éves rendőr főhadnagy ellen annak ellenére indult eljárás, hogy 1957. november 10-étől belépett a karhatalomba és ott aktív segítséget nyújtott a felkelők elfogásában, mi több, 1957 januárjában belépett az MSZMP-be is.

Dobi Pált letartóztatása után először 1958. június 18-án hallgatták ki. Ekkor már egy év és nyolc hónap telt el a történtek után, ami az emlékezetet erőteljesebben befolyásolta. A vallomásból kitűnik, hogy Dobi parancsnokával nem teljesen azonosan emlékezett a történtekre. Tény, hogy parancsot kapott: kb. harminc emberrel menjen a pártbizottság elé. A parancs Dobi szerint azonban nem tartalmazta azt, hogy az épületet és a bent lévőket meg kellett volna védeniük, csupán azt, hogy nézze meg, mi van ott. Ez lényeges mozzanat volt abból a szempontból, hogy a rendőröket miért nem védelmi formában szervezte, miért a pártházzal szemben állította fel. A második, június 25-ei kihallgatáson Dobi ugyanis azzal egészítette ki vallomását, hogy a rendőrökkel csatárláncban ment a pártbizottság felé, attól kb. nyolc méterre, ebben a pozícióban állította meg őket, vagyis szemben a házzal. Mentségéül hozzá tette, hogy a hozzá lépő Kabelács Vilmosnál nem látott fegyvert. Ráadásul csak az volt a kérésük, hogy a pártbizottság a rádiót tegye ki az erkélyre, mert Nagy Imre beszédét meg akarják hallgatni. „Ez idő alatt hozzánk érkezett Papp alezredes, – folytatta az első kihallgatáskor Dobi – akinek jelentettem Kabelács kérését, majd Kabelács neki is elmondta kérését. Ezután Kabelács és Papp beszélgetni kezdtek, majd megállapodtak abban, hogy három rendőr és három polgári személy bemegy a pártbizottság vezetőivel beszélni.” Papp alezredes, Kabelács Vilmos, Dobi Pál, még egy rendőrtiszt és két személy tehát bement a pártházba. Ezt követően kezdődött a lövöldözés, amelyben egy ember megsebesült. Mentőket hívtak, majd a sebesült kérésére Dobi kiment az utcára, hogy megnézze, megérkeztek-e a mentők. A folyosón ment, amikor géppisztoly-sorozatlövést adtak le az épület hátsó részéből. Be akarta hívni a mentőket, de azok a lövöldözés miatt nem tudtak intézkedni, így ő géppisztollyal fedezte a mentők bejövetelét és a sebesült elszállítását. Dobi megerősítette azt a tényt, hogy ez alatt a pártbizottság dolgozói egy ablakon keresztül kimenekültek az épületből. Papp alezredes, a volt főhadnagy vallomása szerint, közben leérkezett a földszintre és intett, hogy Dobi menjen ki az utcára. Ez a lövöldözés miatt lehetetlen volt, így Dobi parancsot adott Fazekas Sándor rendőr szakaszvezetőnek, hogy nyisson tüzet a többi rendőr is. Dobi ezzel elismerte, hogy ő adott parancsot a rendőröknek a fegyveres fellépésre. Az első vallomás szerint, miután a rendőrök bevonultak a rendőrségre, a tömeg pedig feldúlta a pártházat, az iratokat kidobálták az utcára és elégették.


Dobi a rendőrök fura viselkedését azzal magyarázta, hogy amikor az épület hátsó részéből lőttek, azt hitte, hogy felkelők vannak ott, mivel az egyik munkatárstól azt az információt kapta, hogy abban az épületrészben pártbizottságiak nincsenek, és a falat kibontották. Hogy kicsoda bontotta ki a falat és milyen céllal, azt nem tudhatta.

Dobi Pál legrészletesebben 1958. szeptember 22-ei önvallomásában tárta fel az eseményeket.

Az önvallomás a vörös csillag leszedésével kezdődik, és itt Papp alezredesre újabb terhelő adat kerül elő. Valaki ugyanis 15-16 éves tanulókkal azt kérte, hogy rombolás nélkül leszedhesse a szovjet emlékműről a csillagot, amit a rendőrkapitány engedélyezett. Dobi is úgy emlékezett, hogy a pártbizottságon hat rendőr tartózkodott, itt azonban új részlet vetődött fel, nevezetesen, hogy a hat fő parancsnoka 12-13 óra között átjött, és azt kérte, hogy a pártbizottság munkatársaihoz hasonlóan hadd köthessenek nemzeti színű szalagot a karjukra. Papp alezredes ezt is engedélyezte. Mindez azonban édeskevés volt a tömegmegmozdulások indulatainak megfékezésére. Így jött el Dobi szerint a 15-16 óra közötti időpont, amikor a 30 felfegyverzett rendőr alakzatban átment „megnézni”, mi van a pártháznál. Ennek előzménye az önvallomás szerint az volt, hogy Papp alezredes utasítást kért a főkapitányságtól, de onnan azt a választ kapta, hogy „védjék saját magukat, ne törődjenek a pártházzal, több is veszett, mint egy pártház”. Dobi a pártház előtti jelenetet ezúttal úgy mutatta be, hogy amikor felálltak a pártházzal szemben, ő felhúzta géppisztolyát és felszólította a tömeget, hogy oszoljanak, mire azok 8-10 métert visszahúzódtak. Ezt követően ment oda hozzá Kabelács Vilmos és másik két ember és zajlott le a korábban említett párbeszéd. Dobi nem ment fel a párttitkárhoz, mert Boros főhadnagy őrsparancsnok közölte vele a sebesülését. Boros közölte azt is, hogy az udvar hátsó részében, az ebédlőben emberek vannak, de nem tudta kideríteni, hogy kik. Ekkor Dobi utasítást adott arra, hogy a rendőrök állják el a kaput, és ne engedjenek be senkit, nyilván azért, nehogy valamilyen fegyverhasználat kárt tegyen további emberekben. Dobi felment az első emeletre és ott hanyatt fekve találta a sebesültet, akit az udvar felől, az ajtón keresztül ért találat. Időközben a pártbizottság munkatársai már telefonáltak a mentőkért. Dobi Mezei Jánostól és másoktól az iránt érdeklődött, van-e valaki az ebédlőben, de azt a választ kapta, hogy a védők közül nincs ott senki. Alig indult el azonban, újra lövések dördültek el hátulról és ez a kapunál tartózkodása során is folytatódott. A rendőrök fedezékbe húzódtak, a mentők nem tudtak az épületbe jönni. Ekkor Dobi akcióba lépett, géppisztollyal tüzelni kezdett, előreszaladt az udvaron, beugrott az udvar jobb oldali részén lévő garázsba, és onnan, tehát jóval közelebbről, tűz alá vette az ebédlő ablakát, ahonnan a lövések érkeztek. Ez elég volt arra, hogy egy tűzpárbaj közepette a sebesültet a mentők kivigyék az épületből. Később Fazekas Sándor szakaszvezető is csatlakozott Dobihoz, ő puskával lőtt. A tűzharc kb. 30 percig tartott Dobi szerint. Végül kölcsönös fedezéssel kijutottak a garázsból. Az utcán aztán Papp alezredes utasítást adott az őrség kivételével, a visszavonulásra.

Dobi itt újabb momentummal egészíti ki a történetet. „Vágvölgyi szds. közben a kapitányságon maradt rendőröket kivezényelte a Kossuth térre, mert oda Kispestről gépkocsival fegyveresek érkeztek és a pártház felé lövöldöztek, később ezek a fegyveresek mentek be a pártházba és feldúlták a kéznél lévő iratokat, az útra hordták és elégették. Ezekkel a harcot már nem tudtuk felvenni, mert lényeges erőfölényben voltak. Miután ezek behatoltak a pártházba, ott elfogták a Herceg nevű polgári személyt és Mezei János elvtársat. Mindkettőt bántalmazták és a kapitányságra hozták. Herceget Gergelics Imre, Mezeit Kabelács Vilmos hozta be a kapitányságra. Herceget a mentőállomáson elsősegélyben részesítettük, majd onnan lakására kísérték.”33

A nyomozás során rendőröket is kihallgattak az ügyben, akik Dobi vallomását részben megerősítették, részben ellentmondtak neki. Réti József együtt ment át Dobi parancsnoksága alatt a pártházhoz. Szerinte a tömeg a csillag levételét követelte, és azt kiabálta, hogy ne lőjetek testvérek. Megerősítette Papp Sándor és más tisztek megérkezését, a felkelőkkel való közös bemenetelt, a géppisztolysorozatot, illetve Dobi Pál válaszlövését a kapu aljából. Arra is emlékezett, hogy Dobi térdelő testhelyzetben lőtt vissza, és aztán berohant az épületbe. A lövöldözés szerinte is 30 percig tartott. Hárman visszamentek a kapitányságra, de azt még látták, hogy onnan 2-3 géppisztolyos civil fut a pártház felé.

Egy másik tanú, Fejes Sándor 1958. május 29-én tett vallomásában azt állította, hogy Réti József, Válóczi Sándor és Horváth József rendőrségi alkalmazottakkal kiment a térre, a hősi emlékműig, onnan figyelte az eseményeket. Látta, amint Dobi a pártház bejáratánál tüzelt géppisztolyával. A pártházból is adtak le lövéseket. A távolról szemlélődő Fejes joggal vélhette, hogy a rendőrség részt vett az ostromban a felkelők oldalán.

De mit mondtak azok a rendőrök, akik Dobi Pállal voltak? Györki Lajos volt rendőr szakaszvezető, akit 1957. november 30-án a Molnár Károly és társai perben első fokon háromévi börtönbüntetésre ítéltek, 1958. június 16-án, majd 23-án tett vallomást a volt parancsnoka elleni vizsgálatban, sőt rendelkezünk tőle egy részletes, írásban tett önvallomással is, amelynek a keletkezési idejét pontosan nem lehet megállapítani, annyi bizonyos, hogy 1958 júliusában készült. Györki szerint mindössze kb. 10 fővel rajvonalban mentek a pártházhoz, ugyanakkor megerősítette Dobi vallomását arról, hogy felszólította a tömeget a feloszlásra. (Erre az elítélt szerint az I. világháborús emlékmű vonalában került sor.) A 200-300 fősre tett tömeg erre kezdett széthúzódni, mire Dobi négy rendőrt a kapu őrizetére utasított, és ő több rendőrrel bement a székházba. Györki a kint maradtak között volt. Időközben megérkezett pár polgári ruhás nyomozóval Papp Sándor alezredes, bementek az épületbe, de ő rövidesen ki is jött, és kiválasztva a tömegből néhány embert, oda visszament. A harcot szerinte az utcáról kezdték meg, de Dobi Pál akcióját a belső lövések eldördülése motiválta; kiszaladt az épületből kezében egy dobtáras géppisztollyal, parancsot adott arra, hogy kövessék, és ha kell, fegyvert is használjanak. Jó tíz percre rá rövid géppisztolysorozat csattant fel az udvarból. Erre benézett az udvarra: „…láttam, hogy Dobi Pál fhdgy az udvar közepén áll és a kezében tartja a géppisztolyt csővel lefelé és Fazekas Sándor rendőr tiz-zel beszalad a garázsba.” Ezt követően lövések dördültek, megfigyelése szerint az udvari részből és az emeletről egyaránt. A házmesteri lakás volt a célpont, és az előtte álló Skoda személygépkocsit is lőtték. Györki felszaladt az emeletre, ahogy az egyik ablakból egy másik rendőr34 is az épület hátsó felére tüzelt. Megkérdezte, mire lő, azt felelte, a tetőre, de Györki sem az udvaron, sem a tetőn nem látott senkit. Ekkor már civil fegyveresek is behatoltak és valóságos zárótűz alá vették az udvar végében lévő épületrészt. Papp alezredes a tüzelés befejezésére utasította a jelenlevőket és azt javasolta, hogy várják meg a besötétedést, és azt követően menjenek hátra, és nézzék meg, mi is van ott tulajdonképpen. Rá sem hederítettek, a tüzelés tovább folytatódott. Az írásos vallomás így folytatódik: „Egyszer csak látom, hogy a PB udvarára eső szomszédos épület tűzfalát verik ki és ott lőréseket csinálnak, kettő ilyen lőrést csináltak és állítólag – nem láttam, hallomásból tudom – onnan Gémesi János és Bálint 3 Ferenc r. törm-ek lőtték a PB épületrészének házmesteri lakásrészét. Ugyanakkor egy időben a garage épületrész tetején keresztül láttam, hogy egy téglagyári lakos, aki volt ÁVH katona, égő kanócú benzines palackot dob a Skoda gépkocsi mellé a PB udvarra. Majd a tüzelést abbahagyták, mivel én is meg még vagy öt civil a PB kultúrterméből kikiabáltunk, hogy ne lőjenek […] Közben a kigyulladt gépkocsiban a benzin felrobbant, engem a légnyomás [az] ablaktól eldobott, majd a civilek beszaladtak a házmesteri lakásba, de ott nem találtak senkit sem. Dobi Pál és Fazekas Sándor csak ekkor tudtak végeredményben kijönni a garagéból, mikor is a tüzelés kb. 21 óra után megszűnt.” Györki szerint tehát a lövöldözés két vagy két és fél órán keresztül zajlott. Ezt követően számára ismeretlen személyek „előhozták Mezei nevű tanácsi dolgozót, akit a fegyveres tömeg meg akart lincselni egy másik civillel együtt.” Györki az írásos vallomásban megemlítette a Kispestről jötteket, az épület általuk való feldúlását, állítólag pénzt és a tagsági díjat is keresték, hogy azt lefoglalják – Kabelács szerint – a forradalmi ifjúság javára. A lövöldözés után Dobi Pál az udvar közepén parancsot adott arra, hogy a rendőrök mindenkit küldjenek ki az épületből, amit a rendőrök végre is hajtottak. Györki és 4-5 rendőr azzal a paranccsal maradt ott Dobi távozása után, hogy senkit ne engedjenek az épületbe. A vallomások ennek eredményéről azonban nem tartalmaznak információt. Györki második és írásos vallomásában azt állította, hogy az iratok kiszórása és elégetése a tűzharc közben történt.

A Dobi Pállal tartó rendőrök között volt Rovenszky István is, aki beosztott rendőr volt, és október 25-én kapuszolgálatát töltötte. Rovenszky karabélyokkal, géppisztolyokkal való felfegyverkezésről beszél, és szerinte 50-60-an mentek Dobival a pártházhoz. Ez nyilván túlzó becslés volt. Arra emlékezett, hogy a tömeg széjjelhúzódott, de Dobi felszólítását nem tudta emlékezetébe idézni. A rendőröket a főhadnagy szerinte is arccal a pártháznak állította fel. Dobi Rovenszkyt küldte el Papp Sándorhoz további utasításért, miután nem tudta mit tegyen. Erre Papp Rovenszkyvel együtt elindult a rendőrségről a pártházhoz. Papp bement három felkelővel tárgyalni, ezt követően megkezdődött a tűzharc. Rovenszky egy Boros nevű főhadnaggyal a kapualjban lévő egyik szobába húzódott. A huzamosabb ideig tartó tűzharc enyhülésével ketten kimentek az utcára, ahol Tóth Pál nyomozó hadnagy közölte velük a visszavonulási parancsot, mire elhagyták a helyszínt. Rovenszky vallomásában külön kitért arra, hogy a civilek közül egyedül Kabelács Vilmosnál látott egy pisztolyt, így megítélése szerint a tűzharc a rendőrök és a pártház védői között folyt.

A rendőri vallomások tehát abba az irányba mutattak, hogy a rendőrök nem a pártház védelmére vonultak fel, hanem a pártház hátsó udvarából származó fegyverhasználat nyomán a tűzharcnak legalábbis egyik kezdeményezői – és a felkelők mellett – aktív részesei voltak. Papp Sándor azon korábbi vallomása, hogy a pártház védői érdekében lépett akcióba, megingott. A vizsgálat az 1958. június 19-ei kihallgatásoktól a volt rendőrkapitány ellen újra megindult. A kérdés most már az volt, vajon kik sebesítették meg Dudás Jánost, és kik lőttek az udvar hátsó részén lévő ebédlőből. A választ csak a pártház védői adhatták meg.


A védők


Nagy valószínűséggel állítható, hogy a pártház védelmére kivezényelt és bent tartózkodó 4-6 rendőr nem vett részt az eseményekben. A kapu bedöntése után, a lövések eldördülését követően megérkező rendőrségi egység egyben az ő felmentésüket jelentette. A lövéseket pedig – mint ahogy a továbbiakból egyértelműen kiderül – nem ők adták le. Ezt támasztja alá Bérces Ferenc gondnok hozzászólása az MSZMP kerületi IIB35 rendkívüli ülésén, amely szerint „…mikor Kabelácsék egy nagy teherautóval odajöttek és bedöntötték a kaput, már csak egyedül voltam ott. A rendőrök is hátra húzódtak az udvarba, az elvtársak pedig fel az emeletre.”

Az apparátus a kerületben nagy létszámú volt, ami 16 politikai munkatársat, 4 adminisztrátort és hét technikai alkalmazottat jelentett. Ez egészült ki az üzemekbe kihelyezett nyolc politikai munkatárssal és két adminisztrátorral. A pártbizottságon a rendőrökön kívül a pártbizottság alkalmazottai és néhány más kommunista tartózkodott. Mezei János csak úgy fogalmazott, hogy bent a párt vb-tagjai voltak. A két első ember Janza Ferenc első és Válas József másodtitkár volt, utóbbi saját bevallása szerint október 25-én reggel ment be munkahelyére. A 25-e reggeli megnyugvás miatt a bent tartózkodók létszáma feltételezésünk szerint inkább kevesebb volt, mint húsz fő. Fegyverekkel és védelmi tervvel voltak ellátva, segítséget elvileg több helyről, a kerületi laktanyáktól, a szovjet egységektől és a rendőrségtől kaphattak. Hogy voltak-e ilyen irányú segélykéréseik, nem tudjuk. Itt – Kispesttel vagy más helyszínekkel ellentétben – nem jelentek meg szovjet, vagy magyar páncélosok. Mint láttuk, egyedül a rendőrség vezetője intézkedett.

Mint több tanúvallomásból kiderült, a bent lévők, látva a tüntető tömeg nagyságát és indulatait, képtelenek voltak szervezetten és megfontoltan cselekedni. A kapu betörését követően, vagy már előtte, a rend felbomlott. Az első – a védők szempontjából felemásan sikeredett – esemény az épület hátsó részén lévő ebédlőből leadott több riasztó sortűz volt, amely megállította, és visszavonulásra késztette a beözönlő tüntetőket. A lövéseket Mezei János, Bozóki László és Ács Zoltán gépkocsivezető adta le. Minden valószínűség szerint kintről is eldördültek lövések. Ekkor megsebesült az emeleten tartózkodó Dudás János. A vizsgálat során sokszor felvetődött kérdés volt, hogy honnan és ki találta el a pártbizottság dolgozóját. Válas József a rendőröknek azt mondta, hogy a sebesülést okozó lövés a konyhából jött, de ezt az áldozat vallomása nem támasztotta alá. Hogy honnan találták el, azt azonban maga Dudás sem tudta pontosan, neki úgy tűnt, hogy nagyon hosszú idő, másfél óra is eltelt, mire a mentők elvitték, ez azonban a valóságban rövidebb ideig tartott. Sebesült állapota tehát a helyzet pontos érzékelését csak korlátozottan tette lehetővé. A helyszínen még nem lehetett felmérni, hogy a sebesülés mennyire volt súlyos, később kiderült, hogy viszonylag szerencsésnek volt tekinthető, Dudás János december 12-én elhagyta a kórházat, és teljesen felépült. Visszatérve a „Honnan és ki lőtt?” kérdésére: azt, hogy a riasztólövések egyike találta volna el Dudást, Bérces Ferenc sem fogadta el, bár azt elismerte, hogy a lövés az udvar felől, a zárt ablakon keresztül érkezett. Ő a konyha felőli irányt azért ítélte lehetetlennek, „…mert az általuk [mármint Mezeiék által] leadott lövések nem csapódhattak oda be, ahol Dudás János volt. Megítélésem szerint Dudás János a lövést a garázs tetejéről, vagy pedig a szomszédos épület tetejéről kaphatta. Ezt alátámasztja az is, hogy a pártház védőinél nem volt robbanó töltény, őt pedig azzal lőtték meg.” Más tanúk azonban a garázs tetejéről vagy távolabbi helyről való támadásról nem számoltak be, különösen a tűzharc korai szakaszában. A válasz tehát bizonytalan.

Mi történt a sebesülttel? Bérces Ferenc 1958. július 4-ei vallomása szerint ő maga sietett a sebesült segítségére, lefektette, majd mentőkért telefonált. Közben – emlékei szerint – megjött Papp alezredes, és megkezdődtek a tárgyalások, de a tűzharc szünet nélkül folyt. 20-30 perc múlva érkezett a mentő, de nem mertek bejönni, így hárman vitték ki a sebesültet a mintegy száz méterre lévő autóhoz. Bércesnek volt annyi esze, hogy a sebesültet szállítókkal együtt ne menjen vissza a pártházba, hanem kereket oldjon.

Egy újabb, ide kapcsolódó epizódot a másodtitkár, Válas József 1958. július 5-én tárt fel a vizsgálat során. Az eseményekre hasonlóan emlékezett, mint védőtársai, bár a kapu betörését 16 és 17 óra közé tette. Válas Dudás megsebesülése után különös akcióra szánta rá magát. Lement az ostromlókhoz és elkezdte bizonygatni, hogy megsebesítettek egy embert, az egésznek nagyon rossz vége lesz, abba kell hagyni az egészet. Vita alakult ki, mire Válas felhívott három felkelőt, hogy nézzék meg mit műveltek, nézzék meg a sebesültet. Egyes vallomások szerint ebben Janza Ferenc is részt vett, de ezt saját, 1958. július 7-én tett tanúvallomásában nem erősítette meg. Ez az akció azonban félbeszakadt, mert közben megérkeztek a rendőrök, majd a rendőrkapitány Kabeláccsal és Gergeliccsel. Elkezdődött tehát a tárgyalás. Janza Ferenc szerint is Kabelács Vilmos követelte a fegyverek átadását, ami ellen ő tiltakozott. A rendőrségre való átszállítás javaslata az első titkár szerint a rendőrkapitány javaslata volt, amibe végül minden fél beleegyezett. Ekkor azonban már össze-vissza lövöldöztek. Janza látta, hogy a rendőrök lövik az ebédlőben a pártház védőit, sőt az egyik szerinte könnygázgránátot is használt. A kintiek is felbolydultak, kezdett elszabadulni a pokol. Egyre többen másztak fel az épületre, és az ablakokon keresztül igyekeztek bejutni. Miután már vagy 30-40-en bent voltak, Papp Sándor javaslatára megkezdődött az emeleti ablakokon való kifelé mászás is. A fejetlenségben a maradék védők is eltűntek a tér sokaságának rejtekét kihasználva.36 Persze nem mindenki. Mi lett a három „konyhai lövöldözővel”?

Erre vonatkozóan a legrészletesebb információval Mezei János 1958. szeptember 6-án tett tanúvallomása szolgál, amelyben minden korábbinál világosabban mondja el a történteket. Idézzük fel ezt a maga teljességében: „Az ellenforradalmi időszak alatt a XVIII. ker. pártbizottság védelmében vettem részt. 1956. okt. 25-én délután 14.00 körül nagyobb tömeg gyülekezett a pártbizottság előtt és különböző ellenforradalmi követelésekkel léptek fel. A pártbizottság tagjaival megbeszéltük, hogy egy esetleges támadás esetén fegyveresen is megvédjük a pártbizottságot. Az előbb említett tömegnél még fegyver nem volt, azonban kb. 14.30-kor Kispest felől megérkezett egy tgk. fegyveres, akik – mint később tudtuk meg – részt vettek a kispesti pártbizottság megtámadásában. A fegyveresek megérkezése után Ács Zoltán gk. vezetővel és Benei Zoltán elvtársakkal elfoglaltuk kijelölt tüzelőállásunkat, mely a pártbizottság udvarának hátsó részét lezáró épületrészben lévő ebédlő helyiségben volt. A fegyveresek gk-val benyomták a pártbizottság kapuját, majd utána kezdett a tömeg az épületbe behatolni. Ennek hatására riasztólövéseket adtunk le fölfelé a levegőbe. A riasztólövések hatására a tömeg kihúzódott a pártbizottság udvaráról a kapualjból, azonban valószínű, hogy a riasztólövések leadása közben, mely három alkalommal is megismétlődött, véletlenül meglőttük Dudás János elvtársat, a pártbizottság munkatársát, aki a pártbizottság épületében a velünk szemben lévő I. emeleti szobában tartózkodott.

Dudás János megsebesüléséről a következőképpen szereztünk tudomást. Miután a többszöri riasztólövések hatására a tömeg kihúzódott a pártbizottság udvarából a kapualjba, véres kézzel megjelent Válas István a pártbizottság másodtitkára. Válas az utcán lévő tömegnek azt igyekezett bizonygatni, hogy a tömeg közül valaki meglőtte a pártbizottság egyik munkatársát, Dudás Jánost. Ekkor szereztem tudomást Dudás János megsebesüléséről. Válas azon kijelentésére, hogy Dudást kintről lőtték meg, a tömeg úgy nyilatkozott, hogy kintről nem lőttek, tehát nem lehetséges, hogy Dudást kintről lőtték meg. Válas igyekezett a tömegek előtt tagadni, hogy mi adtunk le riasztólövéseket, és az általunk leadott riasztólövéseket úgy igyekezett beállítani, hogy valószínű provokátorok tartózkodnak az épületben. Ekkor telefonon felhívtam Somogyi László elvtársat és ő kért bennünket, hogy hagyjuk el a tüzelőállást. Erre Ács Zoltán felment a padlásra, kivágta a tűzfalat, és azon keresztül elhagyta a pártbizottság épületét. Rá nemsoká Benei Zoltán is eltávozott. Benei távozása után Válas – bizonyításképpen, hogy az épületből nem lőttek a pártbizottság dolgozói, több ellenforradalmárral együtt bejött az épületbe, hogy megmutassa részükre a helyiségeket, hogy azokból nem tüzeltek. A csoporttal volt egy rendőrtiszt is, akit nem ismerek. Válas annak ellenére, hogy tudomással bírt arról, hogy mi adtuk le a riasztólövéseket, valamint arról is, hogy az ebédlőben tartózkodunk fegyveresen, be akart jönni abba a helyiségbe, ahol tartózkodtam, azonban én az ajtót betámasztva én nem engedtem meg, és így eltávoztak. Az ott jelenlévő rendőrtiszt közbeszólására: itt úgy sincs semmi.

Ezt követően a fegyvereket otthagyva, a padlástéren keresztül előrementem a titkári szobába, ahol a többi elvtársak tartózkodtak. Ekkor egy küldöttség tárgyalt Janza Ferenccel a Pártbizottság első titkárával arról, hogy a pártbizottság milyen körülmények között adja át a fegyverét, ill. kinek, mivel az ellenforradalmárok azt követelték, hogy az ő részükre, viszont a rendőrök pedig azt, hogy a rendőrségre adjuk le. Ekkor találtam a titkársági szoba előtt Dobi Pál r.fhdgy-t, aki Somogyi László elvtárssal beszélgetett. Dobi Pál Somogyi Lászlótól megkérdezte, hogy ki van az épület hátsó részében. Somogyi megkérdezte Dobitól, hogy miért kérdezi ezt, melyre Dobi azt válaszolta azért, mert ha pártbizottsági dolgozó van hátul, akkor ő egész másmilyen formában lép fel, de ha nem a pártbizottság dolgozói vannak hátul, akkor ő tűzzel fog behatolni az épület azon részébe. Somogyi László elvtárs akkor tőlem kérdezte meg, hogy van-e még valaki az ebédlőben a pártbizottság tagjai közül, mire én közöltem vele Dobi jelenlétében, hogy ott már senki nincs, én jöttem el utoljára. Ezt közölte Dobival, melyre Dobi a nála lévő géppisztollyal tüzet nyitott az épület udvarának hátsó részére, illetve az ebédlő helyiségbe.

Megítélésem szerint – folytatta Mezei – Dobi Pál r.fhdgy. nem ellenforradalmi céllal nyitott tüzet a pártbizottság ebédlőjére, hanem őt félrevezették és a többi rendőrt is Janza és Válas, a pártbizottság titkárai, mivel elhallgatták előttük azt, hogy védekezési célból mi riasztólövéseket adtunk le, ill. ezt úgy akarták beállítani, hogy provokátorok tartózkodnak a pártbizottság hátsó épületében az ebédlő környékén. Lényegében Dobi azért tüzelt, hogy bennünket, a pártbizottság védelmezőit megvédjen az ellenforradalmároktól. Ebből következett be az a kavarodás, melyről már korábbi vallomásom során említést tettem. Egyébként, ha Dobi ellenforradalmi célból hatolt volna be az épületbe, módjában állott volna a pártbizottság összes tagjait letartóztatni, vagy fizikailag megsemmisíteni, azonban nem ezt tette, hanem védelmezett bennünket, mert a pártbizottság tagjai az idő alatt hagyták el az épületet, amíg ő tüzelt.”

A másik koronatanú a vallomásban említett Somogyi László volt, akit 1958. szeptember 16-ára idéztek be. Szerinte is Mezeiék találták el Dudást. Ő is telefonált a mentőkért, úgy emlékezett, hogy Válas mellett Janza is lent volt a tüntetőknél, amikor a sebesülés felelősségéről vitatkoztak. Miután azonban a felkelők képviselői bent meggyőzően állították, hogy a lövés csak belülről jöhetett, Janza és Válas – Somogyi szerint – taktikát váltott és azzal hozakodott elő, hogy az épület hátsó részéből csak provokátorok lőhettek, bár pontosan tudták, hogy hátul kik tartózkodtak és lőttek, hiszen Janza Ferenc dolgozta ki a védelmi tervet. Somogyi érezhetően neheztelően nyilatkozott Janzáról emiatt, mert majdnem felfedte saját társait. Janza oda is vezette a felkelők képviselőit a hátsó épülethez. „Véletlenen múlott – mondta Somogyi – hogy az ellenforradalmárok az épületbe be nem hatoltak. Ennek hatására a PB-t ostromló tömeg és az odaérkező rendőrök között olyan hangulat terjedt el, hogy az épületben provokátorok tartózkodnak.” Mindezt azonban Somogyi csak hallomásból tudta.

Somogyi Janza Ferenc szobájába keveredett, majd egy idő után bejött Dobi Pál és azt kérdezte, az épület hátsó részében tartózkodik-e valaki? „Mivel Dobi Pált előzőleg nem ismertem – folytatta Somogyi – valamint nem tudtam megállapítani, hogy ezt milyen célból kérdezi, kitérő választ adtam neki. Ugyanis Dobi arra hivatkozott, hogy tüzet nyit az épület azon részére. Kitérő válaszom után Dobi Pál fhdgy. elment. Ekkor telefonon felhívtam az épület azon részét, ahol Mezeiék tartózkodtak, azonban a telefont senki nem vette fel. Rövid idő múlva visszajött Dobi Pál fhdgy. és ismét kérte, hogy adjak részére választ, hogy az épület azon részében van-e valaki a pártbizottság részéről, vagy sem, mert ha nincsen, akkor tüzet nyit. Ekkor kértem őt, hogy várjon még a tűz nyitással, már éppen távozni akart, amikor megjelent az ajtóban Mezei János, akiről én tudtam, hogy azon épületben foglalt tüzelőállást, ahová Dobi tüzelni akart. Ekkor megkérdeztem Mezei Jánostól, hogy van-e még valaki a PB tagjai közül az ebédlőben, mire Mezei közölte velem, hogy mindannyian elhagyták az ebédlőt, ill. hogy ott a PB tagok részéről senki sincs. Ekkor közöltem Dobival, hogy a PB ebédlőjében a PB tagjai közül senki sem tartózkodik.”

Ezt követően lépett akcióba Dobi. Mezei igyekezett visszamenni, hogy újra megnézze, tényleg nincs-e ott senki, de ez nem sikerült, így a padlásról adott le néhány lövést. Ez elég volt a lövöldözés megsokszorozódásához. Somogyi is emlékezett arra, hogy a tárgyalók a lövöldözés hatására állapodtak meg abban, hogy a pb munkatársai elhagyhatják az épületet, a rendőrök és Kabelács emberei viszont maradnak. Kabelács Vilmos hozzá is kezdett a többi felkelő kiküldéséhez, Papp alezredes pedig szólt a pb tagjainak, hogy a tömeggel együtt másszanak ki az ablakon. Somogyi a rendőrök magatartását segítőkésznek ítélte, beleértve Dobi Pált is.

A pártbizottság védőinek vallomását követően Dobi Pál szabadlábra helyezését kezdeményező nyomozati jelentés szeptember 24-én elkészült. Egy napra rá a katonai főügyész elrendelte a fogvatartott szabadon bocsátását.37

Már csak egyetlen védő volt tehát az épületben, Mezei János. Hogy vele mi történt, arról korábban szóltunk. Ő maga 1958. május 28-ai tanúvallomásában úgy emlékezett, hogy amikor visszament az épület hátsó részébe, erős tűzharc bontakozott ki, ami huzamosabb ideig tartott. „Amikor besötétedett a tüzelést abbahagytam – mondta Mezei – és a WC-be húzódtam, hogy nehogy megtaláljanak. Ez a kísérletem azonban nem járt eredménnyel, mert rejtekhelyemen fedtek fel és elfogtak. Elfogásom után az udvarra vonszoltak, ahol kézzel, puskatussal és más eszközökkel súlyosan bántalmaztak. Hallottam, mikor közben egyesek azt javasolták, hogy vigyenek a kapitányságra.” Mezeit végül egy csoport átkísérte a kapitányságra, ahol letartóztatták, de másnap szabadon engedték.

A legutolsó „tanúvallomás”, illetve ez már visszaemlékezés, ötven évvel az események után datálódott, egészen pontosan 2006. március 1-jén, mégpedig Fonyódi Jánostól, aki annak idején bekerült a pártbizottság védelmére szervezett csapatba, bent is aludt az épületben, sőt öten-hatan ellenőrző körútra is kimentek, megnézték, mi van a tanácsnál, a postán, a DISZ-ben és a pártkörzetekben.38 Még ilyen hosszú időtáv után is emlékezett arra, hogy fegyvereket kaptak az egyik laktanyából, szerinte már 23-án délután. Fonyódi emlékeiben úgy él, hogy egy 10-15 fős csapat teherautóval a pártbizottságokat szórta szét, bár ennek időpontját október 29-30-ára tette. Kispestről jöttek át, teherautóval betörték a kaput. „Nálunk hátul volt, szemben a főépülettel a konyha, ott volt egy állás, ahol a gépkocsivezetőnk volt golyószóróval [sic!], aki értett a fegyverekhez.” Fonyódi megerősítette a kapubetörést, a riasztósorozatot, a sebesülést, annak megállító hatását és a tárgyalást. A tárgyalók állítólag végignézték a fegyvereket, ávósokat sejtettek hátul, Fonyódi szerint „…ellődöztettük velük az összes töltényt. Tönkre lőtték a konyhát, meg a hátsó részt, azoknak szóltunk telefonon, hogy tűnjenek el, akik ott voltak ketten. El is mentek keresztül a szomszédokon…” A rendőrség szerepéről az emlékezet homályába burkolózik már, de az még most is rémlett neki, hogy a rendőrök küldték őket haza. Fonyódi egy új momentumot is említett: „Közben összegyűlt egy társaság kinn az utcán, a pártbizottság előtt, és köztük volt egy csomó pedagógus is, akik aggódtak értem. Ők voltak, akik örültek neki, hogy élve kerültem ki onnan. Ők voltak, akik hazakísértek.”

A védők tehát megmenekültek, a ház a felkelők és a rendőrök kezére került.



A ház sorsa


A további eseményekről már szóltunk. A fegyvereket nem sikerült a rendőrségre vinni, azt szétkapkodták a felkelők, az iratok, könyvek az esti sötétben az épület előtt égtek el, egyes berendezési tárgyak azonban átkerültek a rendőrségre. Az udvaron álló Skoda kiégett.39 Aradi Imre vallomása szerint saját szemével látta, amint a padlásról Kabelács Vilmos benzines üvegeket dobált az udvarra, amiktől a kocsi felgyulladt. Szerinte az ostrom után három vagy négy rendőr maradt hátra épületőrnek.

Másnapra a környék elcsendesült. Az épület előtt őrség volt. Bérces Ferenc gondnokot azonban nem hagyta nyugodni a dolog, elment, megnézte, mi a helyzet. Látta a dúlás nyomait, de sokáig nem nézelődhetett. A pártház előtt egy Rácz nevű személy, a Lőrinci Hengermű egyik dolgozója – feltételezhetően az őrség egyik tagja – felismerte és bekísérte a rendőrségre. Ott már kettős parancsnokság volt, így Gergelics Imre és Papp Sándor elé vezették. „Papp Sándor az iránt érdeklődött, hogy milyen formában történt a pártház megtámadása, és Dudás János megsebesülése. Gergelics pedig Janza Ferenc és Válas József lakása után érdeklődött. Ugyancsak kérdezte, hogy Mezei Jánost honnan ismerem, és kicsoda az. Gergelicsnek nemleges válaszokat adtam. Ezután Gergelicsék levittek a fogdába és megnézették velem Mezei Jánost. Én továbbra is azt mondtam, hogy nem ismerem Mezei Jánost. Kb. másfél óra múlva Papp Sándor utasítására elengedtek.”


Ugorjunk most egyet az időben, 1957 elejére. Az első jelentés dátuma a kerületi MSZMP szervezet ingóságainak helyzetéről 1957. január 4-én készült.40 E szerint: „A pártházba behatoló tömeg egyes bútordarabokat szinte szitává lőtte, másik részét pedig összetörte. Az asztalok fiókjait, a szekrények ajtóit feltépte…” A bútorok legnagyobb része azonban nem sérült meg, tehát a rombolás nem volt általános. Ez abból derül ki, hogy a bútorok egy része később meglett, sőt vissza is vásárolta az MSZMP helyi szervezete. Másrészt a Nemzeti Bizottság engedélyezte a bútorok használatba vételét, amit a használók később kifizettek. Egy-két családnak, akiknek tönkrement a lakása, néhány bútort ingyen adott az MSZMP vezetése. A jelentésből kiderül, hogy a bútorok egy része az apparátus dolgozóihoz került, akik utólag fizettek értük. A Piros iskola részére 15 asztalt, 108 széket és egy szekrényt, a Kassa utcai iskolának egy íróasztalt és 23 széket, az Állami telepi iskolának 40 széket és egy állófogast adtak át.

A dokumentum szerint a pártmunkás könyvtár könyveiből máglyát raktak és elégették, más részét széthordták. Mindössze 70 kötet maradt meg. A jelentés megerősítette, hogy az írógépeket, rádiókat, telefonkészülékeket a rendőrség magához vette. Innen került vissza a sokszorosítógép is az MSZMP-hez. A telefonközpontot viszont összetörték. Az apparátus személygépkocsija az ostrom során kiégett.

Ujfalusi József, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának új elnöke és Bérces Ferenc – akkor már IIB-tag – aláírásával készült 1957. január 18-ai jelentés szerint a pártház elfoglalása után a páncélszekrényeket feltörték, a bennük levő iratokat elégették. A pénztárban lévő kb. 700-800 forintot elvitték. Ugyanakkor a kerületi titkár páncélszekrénye épen maradt ugyanúgy, mint a nyilvántartási és fegyelmi ügyek anyagai.41

A pártház őrzése nem lehetett szigorú és folyamatos október 25-e után. Nem csoda, hogy a tüzelőt ebben az időszakban széthordták és a függönyöket, a szőnyegeket, a rádiókat, a porszívót és a kefélőgépet, illetve két kerékpárt és egy 125 köbcentis motorkerékpárt elvittek. Az össze nem tört, de széthordott tárgyak, bútorok egy részét, mint említettük, megtalálták és a tüzelővel együtt visszavásárolták 8283 forint értékben.


A székház egyes részeiből, illetve a körzeti helyiségekből hamarosan lakás lett. Az egyik első beköltöző az ostrom főszereplője, Kabelács Vilmos volt. 1956. november 26-án a XVIII. kerületi rendőrkapitányságon vele felvett jegyzőkönyv szerint október 27-én költözött Frank Gizellával a pártházba. Bútorai néhány kivétellel a pártház felszereléséből álltak, ezt leltárba is vették. Ebben az időszakban sokak számára az épület alkalmi szállás is lehetett. Erre utal Kulich Józsefné perben tett vallomása, aki november 5-én mint hajléktalanná vált ember ment a pártházba lakni. Az óvóhelyen két embert is látott, egy részeg fegyverest és egy kiskatonát.42 Szednák Jánosné 1958. június 23-ai tanúvallomása szerint a beköltözések a következőképp történtek. „Papp Sándor november 2-án tudomásom szerint önhatalmúlag a »nemzetőrség« tagjainak a kerületi tanácson keresztül kiutaltatta a kerületi pártház helyiségeit. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy kérvényt kellett írni és ő aláírta. A Papp Sándor által aláírt kérvénnyel be kellett menni a tanácshoz, ahol a kiutalást elvégezték. Ezt onnan tudom, hogy én magam is kaptam egy két szobából álló helyiséget. Rajtam kívül Kabelács Vilmos, Léderberg József és mások, akiknek nevére nem emlékszem.” A beköltözések azonban november 4-e után is folytatódtak. Többeket a pártházból eltűnt berendezések miatt perbe is fogtak. November közepén költözött be Majoros Gyula, november 12-én Fejes Ferenc, illetve a hétgyermekes Sebestyén Béla. December közepe felé a karhatalom kilakoltatta őket. Kabelács Vilmos minden valószínűség szerint még ezt megelőzően innen nyugatra menekült, amikor értesült, hogy letartóztatása elkerülhetetlen.43 A házat a rendőrkapitányság vette át, és 120 000 forint költségért rendbe hozatta, illetve átalakíttatta. A hat körzeti helyiségben 1957 elején még családok laktak. Ezekből egyet már 1957 első felében teljesen visszavett a szervezet, hármat pedig részlegesen. Az MSZMP kezdetben a Baross utca 10-ben, az egyik körzeti pártházban rendezkedett be, de 1957 nyarán visszatértek az Üllői úti épületbe,44 és akkor az iskoláknak vissza kellett szolgáltatniuk a pártházból származó bútorokat.

Az épületet az MSZMP 1989-es megszűnéséig, az MSZP pedig ingatlanjai visszaadásáig vette igénybe. Az Üllői út 453. az önkormányzathoz került, és mind a mai napig annak tulajdonában van. A Karinthy Frigyes Gimnázium használta, majd különböző szervezetek, cégek, például az önkormányzat egyik részvénytársasága rendezkedett be itt. 1998 áprilisában itt alakították ki az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát, majd 1999 decemberében az Ifjúsági Klubgalériát. A klubgaléria és a padlás összekapcsolásával 2006 márciusától kellemes vendéglátó és szórakozó hely látta vendégül a fiatalokat Téglagyári Megálló néven, amely ma már nem üzemel. Most NAV-kirendeltség és a KLIKK irodái működnek az épületben. Az 1956-os események emlékét semmi sem őrzi a házon.

1 Szakolczai Attila könyve nem tud a XIX. kerületi pártház ostromáról. SZAKOLCZAI Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc. Budapest, 2001. 39. o.

2 Október 29-én került sor a VII. és VIII. kerületi pártház feldúlására, majd egy napra rá a Köztársaság téri budapesti központ elleni támadásra. A Biszku Béla által vezetett angyalföldi pártházat az apparátus október 30-áig tartotta, akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják azt, és telefonon tartják a kapcsolatot. Szenes Iván, az MSZMP Budapesti Pártbizottság 1957. októberi jelentésére hivatkozva említi, hogy a pártbizottságok eltérően viselkedtek, ahol egybeforrt gárda volt, ott jobban megszervezték a maguk, a közintézmények és az üzemek védelmét. A leggyengébbnek épp a kispestit ítélte a jelentés, ahol a kerületi pártbizottság már az első nap szétesett. SZENES Iván: A kommunista párt újjászervezése Magyarországon 1956–1957. Budapest, 1976. 23. o.

3 BOLLA Dezső: Csepel, 1956. Tények és dokumentumok. Budapest, 2006.

4 Pestszentlőrinc krónikája. Szerk.: Dr. TÉGLÁS Tivadar. Budapest, 1996. 235–236. o.

5 A Molnár Károly és társai elleni peranyagot lásd HL, Katonai Bíróság XI. 22. 605/57. A Tutsch József és társai elleni vizsgálati anyagot: ÁBTL 3.1.9. V-144224/2. A Dobi Pál és Papp Sándor elleni vizsgálati anyagot: ÁBTL 3.1.9. V-144440.

6 A színpadot, akkori nevén Ifjúsági Parkot az 1990-es évek közepén lebontották. Helyén ma az 1848-as emlékmű áll.

7 Később Hunyadi Mátyás, ma Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium, a Kossuth tér 2. alatt

8 Ráadásul a környéken volt több nagy létszámú gyár, amelyek közül a legjelentősebb a Kistext és a Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár volt.

9 Fejes Sándor 1957. június 10-ei tanúvallomását lásd ÁBTL 3.1.9. V-144224/2.

10 Válas József másodtitkár 3-4 rendőr ott tartózkodásáról számolt be.

11 Kézigránát

12 HL MVKGY I. (1956.) 6/a d 1. ő. e. A jelentés így folytatódik: „Majd ugyanezen a napon a délutáni órákban a ker. PB előtt nagy tömeg gyűlt össze, majd lövések hangzottak el. A rendőrség segítséget nyújtott, mi pedig a Kieg. Pság. épületében a parancsnok utasítására védelemre rendezkedtünk be. A lövöldözés megszűnt, a PB épülete előtti tömeget szétoszlatták, melynek egy része a rendőrséggel együtt fáradozott a rend helyreállításáért. Részünkről beavatkozásra nem került sor.

Parancsnokságunkon tartózkodtak még Borsós alez., Kemény Gyula szds., Varga János fhdgy. és Bagdi István ftörm. elvtársak, a két utóbbi a Főv. Kieg. Pság. beosztottja volt, akik utasítást kaptak az itt-tartózkodásra.”

13 ÁBTL 3.1.9. V–144440. 98. o.

14 Az eredeti periratban XVIII. kerület szerepel.

15 HL Katonai Bíróság XI.27. 163/1988.

16 ÁBTL 3.1.9. V–144224/1.

17 BFL XXV. 4. a. 1307/1957. Az ítéletet másodfokon 1957. október 9-én helyben hagyták.

18 A táblát a védők már nem merték levenni, így azt a tömeg kődobálással verte le.

19 A kispesti székháznál az a bizarr helyzet állt elő, hogy amíg a tömeg egyik része a főkapu kinyitását követelte, a másik része az utcasarkon túl lévő hátsó bejáraton már rég bejutott és dúlta a szobákat. Az egyik kispesti védő vallomásában bukkant fel egy Rácz Mihály nevű személy, aki azért jutott be csellel (Én is veletek vagyok! – kiáltással) a házba, hogy itt kikémlelje a bentiek erejét, fegyverzetét.

20 Balogh Zoltán vádlott bírósági tanúvallomásában azt állította, hogy az odaérkező fegyveres csoport kezdte a lövöldözést.

21 PIL 290. f. 110. ő. e.

22 ÁBTL 3.1.9. V-141804.

23 ÁBTL 3.1.9. V-144224/3.

24 A tanú ezt és más Angeloffra vonatkozó megállapítást önként, tehát az illető befeketítésének tudatában tette. Arról nem tett viszont említést, hogy ő miért volt ott és mit tett a Kossuth téren.

25 Szőke Ince első fokon a Tutsch József és társai elleni perben öt év és négy hónap, Farkas József öt év és három hónap börtönbüntetést kapott. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ezt 1959. szeptember 2-én 4-4 évre mérsékelte.

26 A vallomás további része szerint este 9-10 óra tájban ment vissza a pártházhoz, ahol Györki Lajos rendőr szakaszvezető ismerősével találkozott és tőle kérdezte, hogy közéjük állhat-e. Velük maradt és éjszaka a pártház előtt állt őrséget, igazoltatta az arra haladókat. Másnap be akart menni a munkahelyére Gergelics Imrével együtt, de az be volt zárva, így jelentkeztek nemzetőrnek.

27 A Molnár Károly és társai perben Terényi Istvánt hetedrendű vádlottként első fokon 4 év börtönre ítélték.

28 BFL XXXV. 23. 1957. a/2. ő. e.

29 KOPÁCSI Sándor: Életfogytiglan. [Budapest], 1989. 130. o.

30 A vallomásban Papp alezredes arra hivatkozott, hogy a szobájában tanúja volt a telefonbeszélgetésnek Takács Imre, a partizánszövetség tagja, aki 24-ére virradó éjszaka hatodmagával fegyvert kért és felajánlotta segítségét.

31 ÁBTL 3.1.9. V-144440.

32 További vádak: „Tagja volt a XVIII. ker. rendőrkapitányságon megalakult un. káderbizottságnak, mely a »nemzetőrök« felvételével és felszerelésével foglalkozott. Egyetértett a néphez hű állampolgárok törvénytelen letartóztatásával. Egy esetben egy ilyen letartóztatott személy kihallgatásán is részt vett. Dobi Pál tevékenységét 5 db tanúvallomás bizonyítja.”

33 A tömeg vagy annak egy része időközben átterelődött a rendőrség elé és beengedését követelte. Ekkor kezdődött meg a rendőrség vezetőinek és a felkelők szószólóinak tárgyalása, amely megállapodáshoz, majd a későbbi napokban a nemzetőrség létrehozásához vezetett. Ez azonban már egy más történet.

34 Név szerint Gémesi Géza szakaszvezető

35 Ideiglenes Intéző Bizottság

36 A pártvezetők, Janza Károly és Válas József két napig a Lőrinci Fonóban, majd a Fatömegcikk Vállalatnál bujkáltak, aztán a kiegészítő parancsnokságra vitette őket Papp Sándor autóval. Ott egészen október 31-éig rejtőzködtek.

37 A nyomozás befejezéséről szóló 1958. szeptember 28-i keltezésű határozat azonban úgy fogalmazott, hogy „A vizsgálat során megállapítottuk, hogy Dobi Pál 1956-os ellenforradalmi időszak alatt mint rendőrtiszt támogatta a XVIII. kerületben működő ellenforradalmárokat. Parancsnokai utasítására tevékenyen részt vett a kerületi nemzetőrség megszervezésében, azonban a nemzetőrök által kifejtett bűncselekményekben nem vett részt, illetve azokra utasítást nem adott.” Dobit így nem rehabilitálták, továbbra is a BM II/1. politikai osztály nyilvántartásában maradt, akárcsak volt felettese, Papp Sándor nyugdíjazott rendőrkapitány.

38 Interjú Fonyódi Jánossal. 2006. Készítette Torma Imre. (TLM adattára)

39 Egy bizonytalan hitelű epizódot idézett fel Györki Lajos, a Molnár Károly per egyik vádlottja egyik vallomásában. Eszerint Ludányi Lajos, a Balogh György és társai ellen indított per negyedrendű vádlottja, a későbbi kerületi Nemzeti Bizottság tagja is ott volt a pártház ostrománál, a tüzelés befejeztével az udvarról egy személygépkocsi kereket gurított ki a garázsból. Györki megkérdezte, hogy hová viszi, mire azt válaszolta, hogy a rendőrségre, ott összeszerelnek egy gépkocsit. A kereket Györki azonban azóta sem látta. Ludányi kihallgatása során elismerte, hogy ott volt az eseménynél, de tétlen szemlélőnek állította be magát. Az ellene készült vádirat nem tartalmazta a pártbizottsággal kapcsolatos támadásban való bármilyen szerepét. (BFL XXV. 4. a. 5282/1957.)

40 BFL XXXV. 23. 1957. b/9. ő. e.

41 Ezzel együtt október 26-án Ács Zoltán gépkocsivezető révén az apparátus megkapta a fizetését. (A béralap 56.000 Ft volt.)

42 A vallomás szerint az odaérkező Kabelács Vilmossal a kiskatona összetűzésbe került, mire Kabelács meglőtte, ezért kórházba is került.

43 Bérces Ferenc vallomásában szerepel, hogy december során szólt Papp Sándornak, hogy járt Kabelács lakásán, ott lopottnak tűnő holmikat talált, és kérte a rendőrkapitányt, hogy vegye Kabelácsot őrizetbe. Papp Sándor ezt meg is ígérte. A vallomásból az a gyanú érezhető ki, mintha Papp Sándor értesítette volna Kabelácsot a fenyegető veszélyre.

44 Ujfalusi Sándor ib-elnök és Bérces Ferenc ib-tag 1957. május 29-én fordult az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságához azzal a kéréssel, hogy a pártházba az MSZMP kerületi vezető szervezete és apparátusa visszaköltözhessen. A kérelemben a következő indoklás szerepelt: „Mivel azonban a pártszervezetek gyorsan talpra állottak, és a kerületi pártapparátus is megerősödött, így a jelenlegi elhelyezésünk nem megfelelő, mert az csak egy körzeti párthelyiség, ahol nincs megfelelő előadóterem, sem a munkatársak részére elegendő szoba. Azonkívül a munkásőrség részére sem tudunk helyet biztosítani, a munkásőrség parancsnokának irodája tőlünk távol van, így elég nehéz az összeköttetést fenntartani.” (BFL XXXV. 1. g. 4. ő. e.)